Válogatott okosságok

Közgazdászok szerint a következő évtizedekben, a fociban a vezető szerep könnyen más földrészekre tevődhet át, köszönhetően a futball globalizálódásának és a futballtudás exportjának. A 20-as években a világfutball élvonalához tartozó magyar játékosok és edzők olyan jól megtanították az olaszokat focizni, hogy azok 1938-ban pont az egykori tanítóikat verték meg a VB döntőben. Elképzelhető hogy 10 év múlva a kínaiak emelik a magasba a VB megnyeréséért járó trófeát?

Az elmúlt napok egyik, de korántsem vezető hazai sporthíre volt Mbaye Diagne Kinába igazolása. Az újságírók leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy lejegyezzék a vezetőedzőtől a tartalék fedezeten keresztül egészen a Megyeri úti perecárusig terjedő, általában nem túl hízelgő véleményt a szenegáli támadó távozásával kapcsolatban. Vignjevic edző például örömének adott hangot, hogy a játékos végre eligazolt és nem felejtette el megemlíteni, hogy időnként lusta volt és leginkább amúgy is szerencsés. (Csak zárójelben jegyezzük meg: Nem látunk a megyeri úti kulisszák mögé, de amikor egy játékos az utolsó hét meccsén zsinórban 8 gólt szerez és 3 pontokat érő találatokat jegyez, idegenben eldönti az idén szinte verhetetlen Fradi elleni ragadót, akkor lehet, hogy egy arasznyival több tisztelet, netán köszönetet érdemelne.) A lényeg pedig elsikkadt Diagne eligazolásával kapcsolatban. Meg nem erősített hírek szerint közel két millió eurót fizettek érte a kínaiak, ennyiért pedig a magyar bajnokságból nem sokan szoktak bárhová is eligazolni.

Mbaye Diagne hamar kinőtte a magyar bajnokságot és az Újpestet (forrás: gazzetta.it)

Itt a futballtavasz, ami naptárilag tél, időjárásilag pedig ősz. Tippügyi szerkesztőségünk állandó késésben van, így most nem ereszteném bő lére: jó tippelést! Ja, és minden rémhír ellenére: Betta örök!

Kedves olvasók, a közelgő Európa-bajnokság kapcsán zenés játékra invitálnánk Önöket! Kontinensünk nemes hagyománya, hogy országaink időről időre megmérkőznek különböző sportágakban: futballban, zenében, az egész világot felperzselő, pusztító háborúkban. E három közül kettőt kombinálnánk jelen sorozatunkban.

Sokszor panaszkodtunk ezen oldalakon amiatt, hogy sok évtized kontraszelekciójának, kézből etetésének és nehezen hihető üzleti modelljének köszönhetően a magyar futballban a szurkoló gazdaságilag lényegtelen tényező, és ennek megfelelően is kezelnek minket. És néha el-elábrándozunk arról, hogy milyen szép is lenne átvenni a tőlünk jellemzően nyugatabbra fekvő országok futballkultúráját, vagy csak tanulni belőle egy kicsit.

De amíg a magyar klubok az állami csecsbimbóra fixálják mohó tekintetüket, és emiatt tesznek magasról a szurkolókra, az angol futballban teljesen más folyamatok játszódnak le – azonban a végeredmény sajnos szinte ugyanaz.

Mennyi ajándéktárgy! (fotó: redandwhitekop.com)

Mekkorát fordult a világ május óta! Akkoriban még a Komlót méltattuk Baranya bajnokaként, illetve ugyanebben az írásban Bács-Kiskunból a Kiskunfélegyháza és a Híd versenyfutásáról tudósítottuk a Kedves Olvasókat. A bajnokok mellett említve volt többek között a PVSK/PTE-PEAC és a Kecskeméti LC is, de ezzel el is intéztük a megyeszékhelyeket. Somogyország és Veszprém-megye pontvadászatára pedig szokás szerint csak annyi ideig tértünk ki, amíg a ránk jellemző magabiztossággal kijelentettük, hogy sem a Balatonlelle, sem az Úrkút nem az NB III-ban fogja megkezdeni a 2015/2016-os bajnokságot.

Ebben egyébként nem tévedtünk, de nem véletlenül vártunk meg pár teljes fordulót, amikor már neki mertünk vágni az éves Futballtérkép megrajzolásának, mert tavaly alaposan ráfaragtunk a sietségre. Az előzmények már sejtették, hogy a megyei bajnokságok és az NB III körüli kavarodás minden korábbit felül fog múlni. 

Nyáron még valószínűleg valamelyik NB III-as csoportba osztottuk volna be a Kecskemétet, a Pécsi MFC-t és a Kaposvári Rákóczit. Ám – ki ezért, ki azért – ez a trió csak a megyei bajnokságok első osztályában próbálhatott szerencsét. És még ott van ráadásnak a Pápa is, akik a KTE/PMFC duóval együtt még a legmagasabb osztályban játszhattak május végén.

Azt gondoltuk előzetesen, hogy ez a négy együttes a fájdalmas zuhanás ellenére nem csupán meg tud kapaszkodni a megyében, hanem különösebb megerőltetés nélkül vissza is kerül a Nemzeti Bajnokságba. 

Úgy meg pláne, hogy a PMFC, a Kaposvári BFLA és a Kecskeméti LA egyaránt elsőosztályú a kiemelt országos U-19-es és U-17-es bajnokságban a 2015/2016-os szezonban. A józan ész azt mondaná, hogy a legtehetségesebbek, a korosztályból éppen kiöregedők – tavaly ugyebár még voltak U-21-es országos bajnokságok is... – és néhány régi motoros lokálpatrióta, aki levezetés mellett még szeretne és tudna segíteni nevelőegyesületének, együtt tönkreverik a feljutást amúgy is kínosan kerülő megyei mezőnyt. De más az elmélet és más a gyakorlat. A négy újrakezdőből legfeljebb ketten fogják tudni teljesíteni az elvárható minimumot.

Sőt, az sem kizárt, hogy a hat nagy zuhanáson átesett csapatból (KTE, PMFC, Pápa, ETO, Nyíregyháza és még vegyük ide a más okokból a megyébe került Kaposvárt) mindössze három tud önerőből osztályt váltani – az NB III-as Győrrel ennek a bejegyzésnek a második felében foglalkoztunk. 

Képünk illusztráció, de egyébként a Somogyszil-Buzsák megyei III. osztályú mérkőzésen készítette a www.somogyfoci.hu

Kedves olvasók, a közelgő Európa-bajnokság kapcsán zenés játékra invitálnánk Önöket! Kontinensünk nemes hagyománya, hogy országaink időről időre megmérkőznek különböző sportágakban: futballban, zenében, az egész világot felperzselő, pusztító háborúkban. E három közül kettőt kombinálnánk jelen sorozatunkban.

Kedves olvasók, a közelgő Európa-bajnokság kapcsán zenés játékra invitálnánk Önöket! Kontinensünk nemes hagyománya, hogy országaink időről időre megmérkőznek különböző sportágakban: futballban, zenében, az egész világot felperzselő, pusztító háborúkban. E három közül kettőt kombinálnánk jelen sorozatunkban.

Három a magyar igazság, péntek este a vízilabdás hölgyek harmadik alkalommal kerültek Európa tetejére. Reméljük itt nem lesz megállás. A Válogatott Blog szívből gratulál az új uralkodó dinasztiának, melynek neve,meglehetősen hosszú, ám kitűnően  csengő: 2016- ban Európa bajnok a magyar női vízilabda válogatott!Ki nem ugrál....ésatöbbi ésatöbbi :-)

A torna rendkívül csinos és ami fontosabb legjobb kapusa: Gangl Edina, balra), a verseny és az Európa bajnokság legbájosabb gólkirálynőjével Keszthelyi Ritával

Az NB I látogatottsága körüli élcelődés gyakorlatilag örök. Idén a szokottnál is többször szóba kerülnek a nézőszámok, hiszen jó eséllyel a 2015/2016-os szezon lesz minden idők legérdektelenebb pontvadászata. Hogyan juthattunk idáig? Tényleg mindent megmagyarázna, hogy rossz a focink és még mindig az Aranycsapat és a 6:3 bűvöletében élünk? Hiába vannak új, modern stadionok és hiába törte meg a válogatott a megtörhetetlennek hitt jeget?

„Nincs néző? Mér’, futball van? Miért pont a nézőt hiányolod?” – tette fel a kérdést Hofi a hetvenes évek végén. Akkor, amikor még tömöttek voltak a betonlépcsők és Nyilasik, Fazekasok, Törőcsikek húzták magukra csapatuk és a válogatott mezét. Valóságos idilli idők voltak a mostani állapotokhoz képest – ezt a korszakot blogunk igen szépen fel is dolgozta. De akkor miért volt már akkor is hiányérzet bennünk és mire fel volt a fanyalgás?

Például ezeket a képeket elnézve bizony könnyű volt azt mondani, hogy „régen többen jártak meccsre”. 

Az első Apokalipszis

A hatvanas évek után a magyar labdarúgás már átélt egy tömeges nézőszám-csökkenést – 1964 és 1972 között 62%-os a csökkenés! De a meccsre jegyet váltók száma a nyolcvanas évek elejére állandósulni tudott és beállt egy szezononkénti 7-9 ezres átlagra.

Aki szeretné a nézőszámokat az "ősidőktől" kezdve kielemezni, annak a www.nela.hu oldalt tudom javasolni. Szeretném előre bocsájtani, hogy egyik-másik adat bizony illúzió-romboló lesz. Vegyük például ezt a szezont. A Dorog mindössze a 12. legnagyobb közönséget tudja felmutatni, pedig egyetlen ponttal maradtak el az ezüstérmestől. A lista utolsó négy helyén négy bányászváros csapata áll - pedig csak a Salgótarján esett ki. De van egy még érdekesebb szezon - 1938-1939. Csak emlékeztetőül: 1938-ban szereztünk ezüstérmet a franciaországi Világbajnokságon.

Blogunk nagyszerű Időkapszula-sorozatából utólag mindegyik mérkőzés nézőszámát visszakereshetjük.(1980-81 és 1983-84-es szezon). Az utolsó bejegyzésből kiderül, hogy a korabeli sport-napilap már a téli szünetben ünnepli az egymilliomodik nézőt. Volt 90 és 21 ezer néző előtt lejátszott forduló is (kilenc találkozón). Utóbbi azért elég silánynak tűnik még innen nézve is.

A szórás tehát ekkortájt is óriási volt. Ha az átlagot nézzük, a Ferencváros soha nem játszott 17 ezer nézőnél kisebb közönség előtt az Üllői úton, de a tízezres álomhatárt már csak elvétve tudták más csapatok megugrani – azért Győrben, Nyíregyházán ez gyakrabban megesett , valamint néha Kispesten és Békéscsabán is sikerült öt számjegyű átlagnézőszámot produkálni. De az 5 ezer néző nem, vagy alig jött össze olyan vidéki fellegvárakban, mint Tatabánya, Eger, Szeged, Diósgyőr (!!!), nem beszélve a Csepelről és a Volánról. Forrás: European Football Statistics.

20000 néző kíváncsi a Ferencváros-DVTK-ra.(Forrás: Időkapszula)

Nem igaz tehát, hogy a nyolcvanas években rendre tízezrek jártak NB I-es bajnokikra. Jóval általánosabb volt a 4-6 ezer néző előtt lejátszott találkozó, mellette egy-két 3 ezer alatti és egy 15 ezer fölötti nézőszámmal. Ez volt a módi körülbelül 1971-től.

Mégis meddig tartottak ki a magyar szurkolók a lelátókon? Nyilván nem könnyű meghúzni a határvonalat, ám mi mégis megpróbálkozunk vele. A mérföldkő egészen pontosan egy szép, kerek esztendő, nevezetesen a 2000. év.

Ezután a „Mennyei Bajnokság” igazodott a közép-európai trendekhez, és néhány fellángolás (pl. 2004-2005) ellenére is lassan, de biztosan veszítette el követőit – Lengyelország üdítő kivétel, ahol a térségben egyedüliként nőtt a mérkőzések látogatottsága az elmúlt tíz-tizenöt évben. Természetesen ez az oly’ szomorú fogyás nem véletlen, de az örökös „nincs foci” szólam csupán egy tényező a sok közül. Összegyűjtöttünk tíz okot, ami véleményünk szerint együttesen vezetett  el ahhoz, hogy a XXI. századra először 3000, majd idénre 2000 alá is be-benézzen a hivatalos nézőszám. A valós nézőszámot inkább nem is akarjuk tudni. 

Szándékosan nem 40-50 évvel ezelőttre nyúlunk vissza. Egyrészt mi sem szeretnénk a múltba révedni, másfelől mindig is rácsodálkoztunk arra, hogy miért jártak annyian meccsre  a kilencvenes években. A válogatott sorra szállította a fájdalmasabbnál fájdalmasabb kudarcokat (500 napos nyeretlenség, vereség Izlandtól, döntetlen Liechtenstein ellen, a jugoszlávok elleni 1-12, stb., stb.), megjelentek a tucatlégiósok és a szélhámos tulajdonosok, rendszeresek voltak a komoly lelátói rendbontások, a magyar foci pedig elveszítette anyagi hátterét, ennek következtében egymás után dőltek be és szűntek meg a klubok. És mégis...

A szavak további szaporítása helyett lássuk akkor a tíz fő okot!

BVSC - Ferencváros 1996, Népstadion

Kedves olvasók, a közelgő Európa-bajnokság kapcsán zenés játékra invitálnánk Önöket! Kontinensünk nemes hagyománya, hogy országaink időről időre megmérkőznek különböző sportágakban: futballban, zenében, az egész világot felperzselő, pusztító háborúkban. E három közül kettőt kombinálnánk jelen sorozatunkban.

A labdarúgás és a Szovjetunió legújabbkori történelmének összekapcsolódása ismét felkeltette érdeklődésünket. Történelmi sorozatunk első részében az 1982-es, a moszkvai Luzsnyiki stadionban történt katasztrófát mutattuk be. A következő részben az 1952-es helsinki olimpiai játékokon lejátszott Jugoszlávia-Szovjetunió mérkőzést elevenítettük föl, mind a pályán történtek, mind annak politikai következményei tükrében. Ezúttal Eduárd Sztrelcov, szovjet válogatott labdarúgó történetét szeretnénk bemutatni Tisztelt Olvasóinknak.

Amikor még ő is hitte, világsztár lesz