Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Időkapszula: NB I. 1984/85 Tavaszi zárás – Az NB II. és a harmadik vonal

2024.09.26. 16:15 maribor_

1985. július 22-28., a hónap utolsó teljes hete

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_headlines_vit_moszkva.jpgSzínpompás ünnepséggel megnyílt Moszkvában a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozó, a VIT

Lássuk először a hét legfontosabb közéleti és külpolitikai eseményeit.

július 22.

Már délelőtt az Astoria aluljáróban három rézfúvós fiatalember által rögtönzött „koncerten” sejteni lehetett, hogy történni fog valami a Belvárosban, ők fújták ugyanis a kedvcsináló toborzót. A közelgő XII. VIT tiszteletére megnyitotta képzeletbeli kapuit a VIT-centrum, ahol négy napon át sok látványos és érdekes programmal találkozhatnak a Semmelweis utca környékén sétálók. A VIT fesztiválmenete hétfő délután indult el a Deák térről. Több mint háromszáz fiatal - köztük sokan az eddigi fesztiválok országaira jellemző népviseletben - a Tanács körút-Astoria-Kossuth Lajos utcán át érkezett a Belváros szívébe. Hivatalosan ekkor vette kezdetét a budapesti fesztivál, amely július 22-től 25-ig tart.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_10.jpgLátványos műsorok szórakoztatták a mindig nagyszámú nézősereget a VIT-centrum színpadánál - amely nemegyszer kicsinek bizonyult

A centrum „főutcájának” végén felállított nagyszínpadon a Mai dalosok, a Görgő együttes, a Karsai Pantomim Rt., a Kormorán együttes és Deák Bill Gyula szórakoztatta a közönséget - hogy a szereplők közül csak néhányat említsünk.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca.jpgAz eddigi fesztiválok országaira jellemző népviseletben vonultak fel a fiatalok

Mától gyermekműsorokkal várják az érdeklődőket. Megismerkedhetnek a látogatók egy-egy VIT-küldöttel, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában a többi között láthatják az eddigi fesztiválok küldötteinek fotó-, jelvény- és emléktárgy gyűjteményeit. Az SZKTH-ban sok programmal várják a gyermekeket, sőt a számítógépeket kedvelő fiatal érdeklődőket is.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_11.jpgA fiatal művészek sátrainál nemcsak gyönyörködni lehetett az alkotásokban, sokan választottak emlékül közülük

A VIT-centrum pavilonsorán, amely még a Vármegye utcát is eléri, a különböző VIT-ajándékok, könyvek, hanglemezek, ipar-, képző- és népművészeti alkotások között válogathat a sétáló. A KISZ Budapesti Bizottsága és a közreműködők igazi fesztiválhangulatot teremtenek a Belvárosban, hiszen a színes transzparensek láttán, a változatos programok között válogatva sokan bekapcsolódhatnak a forgatagba. Ha pedig közben valaki megszomjazik vagy éhségét akarja csillapítani, a Bajkál étterem és teázó jellegzetes orosz népi ételekkel és italokkal várja a vendégeket.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_12.jpgA program nemzetközi volt - akárcsak az igazi VIT-eken... Ez a zenekar a Német Szövetségi Köztársaságból érkezett

Esténként a könnyűműfajok kedvelői válogathatnak kedvükre a programok közül. A klasszikus zene szerelmesei is minden bizonnyal szívesen betérnek a Pest Megyei Tanács díszudvarába, ahol szimfonikus és kamarazenét hallgathatnak. Néhány napig ifjúsági mozivá válik a Puskin Filmszínház, ahol délelőtt és délután a gyerekeknek, este pedig a már nagyobbaknak vetítenek ismert, nagy sikerű filmeket.

Képkockák a VIT-utca forgatagából:idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_1.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_2.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_3.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_4.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_5.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_6.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_7.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_8.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_9.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_91.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_92.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_93.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_94.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_95.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_96.jpg

A Keleti Pályaudvarról útnak indultak az első turistacsoportok a moszkvai XII. Világifjúsági és Diáktalálkozóra. Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szervezésében mintegy másfélezer magyar fiatal tekintheti meg a fesztivál rendezvényeit.

Rendkívüli adásnapot tartott a Magyar Televízió. A műsor 18.05-kor hírekkel kezdődött, majd a Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Jerzy Zielinski, Lengyelország budapesti nagykövete mondott ünnepi beszédet. A program 18.30-kor, az Országos Egészségnevelési Intézet rövidfilmjével folytatódott, ezt 18.40-kor a tévétorna, majd az esti mese követte. Ezután 19-től 23 óráig a tévénézők összeállítást láthattak az előző hétvégén egyszerre két helyszínen - Philadelphiában és Londonban - megrendezett koncertről, amelyen világhírű rocksztárok léptek fel az afrikai éhezők megsegítésére. Az adás 23 órakor, a hírekkel zárult.

Rajnai Sándor, hazánk moszkvai nagykövete a nagykövetség épületében fogadást adott a XII. moszkvai VIT nemzetközi előkészítő bizottságának állandó bizottsága tiszteletére.

A nagykövet üdvözlő szavaira Jean-Claude Kennedy, az állandó bizottság koordinátor-titkára válaszolt, s köszönte meg a VIT iránt tanúsított magyar figyelmet.

Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere fogadta Arthur Hartmant, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét.

A találkozón, amelyet az amerikai nagykövet kért, a két ország közötti kapcsolatokról, valamint a Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan tervezett találkozójával összefüggő kérdésekről tárgyaltak. Áttekintettek néhány, mindkét fél érdeklődésére számot tartó nemzetközi témát is.

Három pokolgép robbant reggel Koppenhága központjában. Az egyik a Northwest Orient amerikai légitársaság irodájában, a másik kettő a dán főváros zsinagógájában. A néhány perces eltéréssel elkövetett merényletekben huszonhármán sérültek meg, közülük hárman súlyosan.

A Northwest Orient az egyetlen amerikai légitársaság, amely irodát tart fenn Koppenhágában. A rendőrség lezárta a körzetet és megkezdte a nyomozást.

Néhány, órával a robbantások után az Iszlám Szent Háború elnevezésű, libanoni szélsőséges síitaszervezet vezetői Bejrútban telefonon közölték az egyik külföldi sajtóközponttal, hogy a szervezet tagjai követték el a koppenhágai merényleteket. A közlés szerint a robbantásos akció válasz volt az izraeli csapatoknak a dél-libanoni, síiták lakta Kabrlh falu ellen vasárnap végrehajtott gyilkos támadására. A szervezet további merényleteket is kilátásba helyezett, amennyiben folytatódnak az Egyesült Államok által támogatott izraeli katonai akciók. A közlemény szerint a szervezet tevékenységét nem korlátozza többé a közel-keleti országokra, hanem az egész világon támadásokat intéz majd az amerikai és az izraeli intézmények ellen.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_koppenhagai_terror.jpgAz egyik színhelyen egy sebesültet látnak el

A libanoni fővárosban újabb harcok voltak a keresztény milíciák és a különböző mohamedán fegyveres szervezetek között.

A keresztény és muzulmán milíciák fegyveresei háromórás tűzharcot vívtak egymással a Bejrútot kettéosztó zöld vonal mentén. Az összetűzésekben, rendőrségi jelentések szerint, hárman életüket vesztették, tizenhatan megsebesültek. A harcok miatt a két városrész közötti átkelőhelyeket lezárták.

Satila palesztin menekülttáborban összecsapások voltak a palesztinok és a más muzulmán fegyveresek között. Egy ember meghalt, tízen pedig megsebesültek.

Hírügynökségi jelentések szerint fegyveresek rakétával lőttek a libanoni rádió egyik adóépületét, s emiatt két órán át szünetelt az adás.

Nabih Berri, a síita Amal mozgalom vezetője, a libanoni lapokban hétfőn nyilvánosságra hozott közleményében ítélte el az izraeli megszállók vasárnapi dél-libanoni véres akcióját. (Izraeli egységek vasárnap megtámadták az általuk biztonsági zónának nevezett körzetben Kabrin és Szezsud falut.) Nabih Berri közölte, hogy az ilyen támadások csak megerősítik a libanoniakat abban az elhatározásukban, hogy folytassák a harcot a megszállók ellen, hazájuk teljes felszabadításáig.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_palesztin_menekulttabor.jpgPalesztin harcosok ellenőrzik az Ain el Helua menekülttábor bejáratát

Egy izraeli bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt három ciszjordániai zsidó telepest az ott élő palesztinok ellen elkövetett terrorista akcióik miatt. Az izraeli közvéleményt megosztó perben tizenkét további személyre háromtól tíz éviig terjedő börtönbüntetést szabtak ki. A tizenöt vádlott annak a földalatti szervezetnek volt a tagja, amelyet az izraeli biztonsági szolgálat tavaly áprilisban leplezett le. Ők követték el a többi között a két ciszjordániai palesztin polgármester elleni bombamerényletet, 1983-ban pedig a hebroni egyetemen megöltek három palesztin diákot.

Rendkívül éles hangnemben támadta az arab országokat Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, amiért nem nyújtanak kellő gazdasági segítséget Egyiptomnak.

Mubarak - név nélkül - több arab országot azzal is megvádolt, hogy összeesküvést szőnek Egyiptom destabilizálására. Az egyiptomi elnök abból az alkalomból mondott rádióbeszédet, hogy 33 évvel ezelőtt, 1952. július 23-án döntötték meg az egyiptomi királyságot.

A kőolajtermelő gazdag arab országok akkor szüntették meg a legnépesebb arab ország segélyezését, amikor Egyiptom 1979-ben különbékét kötött Izraellel és az Egyesült Államokkal. Az arab világban Egyiptom teljesen elszigetelődött, mivel 17 arab ország és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet egyaránt megszakította kapcsolatait az egyiptomi vezetéssel.

Mubarak hatalomra jutása óta némi javulás kezdődött a többi arab országhoz fűződő viszonyban, s Jordániával sikerült helyreállítani a diplomáciai kapcsolatokat is.

Dél-Afrikában újabb összecsapások voltak a rezsim ellen tüntető színes bőrűek és a karhatalom között. Desmond Tutu püspök nyilatkozatban ítélte el a kormány erőszakpolitikáját.

- A dél-afrikai kormány téved, ha azt hiszi, hogy fegyverekkel el lehet érni az igazi biztonságot és békét az országban - mondta Desmond Tutu Nobel-békedíjas fekete bőrű püspök Johannesburgban hétfőn nyilvánosságra hozott nyilatkozatában. Egyszersmind felajánlotta, hogy kész közvetíteni a feketék és a fehérek között.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_del_afrikai_tuntetok.jpgKatonai járművek között a fiatal tüntetők

Pieter Botha dél-afrikai elnök visszautasította az apartheidrendszerrel szemben harcoló ellenzék követelését, hogy hívják össze a parlament ülését a rendkívüli állapot bevezetésével kapcsolatban. A harminchat városban és körzetben bevezetett rendkívüli állapot második napján, hétfőn újabb személyeket vettek őrizetbe a hatóságok, összesen már mintegy száznegyvenet. Az őrizetbe vettek között négy neves fekete bőrű lelkész is van. A rendkívüli állapotot kihasználva a rendőrség letartóztatott jó néhány ellenzéki vezető politikust is. Hétfőn két fekete bőrű férfi meghalt a kiújult faji összecsapásokban.

Kilenc nappal műtétje után Reagan amerikai elnök egyórás eszmecserét folytatott vezető tanácsadóival a Fehér Házban. Tárgyalt George Bush alelnökkel, Donald Regan személyzeti főnökkel és Robert McFarlane nemzetbiztonsági tanácsadóval.

A salvadori hazafiak megrongálták a hadsereg egyik helikopterét, amikor az Chalatenango tartományban polgári településeket lőtt - közölte a Radio Venceremos, a hazafiak rádióadója.

A közép-amerikai feszültség csökkentésének lehetőségeiről, a békés rendezést szolgáló újabb erőfeszítésekről kezdtek tanácskozást a Contadora-csoport országainak külügyminiszterei.

Bernardo Sepulveda mexikói, Augusto Ramirez Ocampo kolumbiai, Simon Alberto Consalvi venezuelai és Jorge Abadia Arias panamai külügyminiszter kétnapos értekezletükön a csoport nevében megpróbálnak olyan javaslatokat kidolgozni, amelyek elmozdítanák a holtpontról a békés rendezés kérdését. Diplomáciai források szerint megvitatják a Nicaragua és Costa Rica határán kialakult feszültség enyhítésének lehetőségeit, és javaslatot terjesztenek elő a Washington által megszakított nicaraguai-amerikai tárgyalások felújítására is.

A külügyminiszterek a tanácskozás előtt derűlátóan nyilatkoztak a békefolyamat továbbvitelének lehetőségeiről, annak ellenére, hogy a legutóbbi javaslataik nem találtak meghallgatásra a Nicaraguával szemben álló országok - főként az Egyesült Államok - részéről.

A nicaraguai forradalom követendő példát mutat a közép-amerikai népeknek, ezért akarja megsemmisíteni a Reagan-kormányzat - hangsúlyozta Daniel Ortega nicaraguai államfő a nicaraguai és más közép-amerikai országok VIT-küldöttségeivel megtartott találkozóján.

Ortega arra szólította fel a térség ifjúságának képviselőit, hogy a moszkvai fesztiválon való részvételükkel bizonyítsák: a közép-amerikai térség népei békét akarnak, és határozottan küzdeni fognak az amerikai beavatkozás ellen.

Az amerikai agresszió veszélye miatt - mutatott rá Daniel Ortega - Nicaragua fegyveres erőinek megerősítésére kényszerül, ezek az intézkedések azonban kizárólag védelmi jellegűek. A nicaraguaiak nem fenyegetik szomszédaikat, de utolsó csepp vérükig harcolni fognak az amerikai intervenciós erőkkel szemben, ha azok a köztársaság területére merészkednek - hangsúlyozta a nicaraguai államfő.

július 23.

Lázár György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke egész napos programon tájékozódott a főváros fejlődéséről, az utóbbi évek eredményeiről, s a közeljövő terveiről.

Programja első állomásán, a Budapesti Pártbizottságon Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a pártbizottság első titkára és Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke fogadta. Az MSZMP Budapesti Bizottságának székházában - ahol jelen voltak a főváros politikai életének vezetői - Grósz Károly Budapest politikai, társadalmi és gazdasági életéről, a fővárosi pártszervezetek, kommunisták tevékenységéről adott tájékoztatást. Kiemelte: a fővárosra a kiegyensúlyozott, nyugodt politikai légkör a jellemző, érződik az elmúlt félév eseményeinek, mindenekelőtt a párt XIII. kongresszusának és az országgyűlési képviselői és a tanácstagi választásoknak a pezsdítő hangulata.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_lazar_gyorgy_grosz_karoly.jpgGrósz Károly, a Budapesti Pártbizottság első titkára fogadja Lázár Györgyöt, a pártbizottság székháza előtt

Szépvölgyi Zoltán a Fővárosi Tanács hatodik ötéves tervének eddigi teljesítéséről számolt be, majd a következő tervperiódus fővárosi koncepcióját körvonalazta.

Lázár György a főváros sajátos helyzetének ismeretében fűzte mondandóját az elhangzottakhoz, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy az észszerűség és a takarékosság fontos szerephez jut majd a rendelkezésre álló anyagi erőforrások felhasználásánál. A kedvező politikai légkör, a bizakodó hangulat fontos eleme a feladatok megoldásának, a továbblépést szorgalmazó tervek megvalósításához azonban rendkívül feszített ütemű és fegyelmezett munkára van szükség - hangoztatta.

A főváros vezetőivel folytatott megbeszélés után Lázár György útja - Grósz Károly és Szépvölgyi Zoltán kíséretében - a BHG Híradástechnikai Vállalathoz vezetett. A központi gyáregység kapujában a kormány elnökét Bognár Sándor ipari miniszterhelyettes, valamint a vállalat és a kerület vezetői köszöntötték.

A csaknem 8800 dolgozót foglalkoztató vállalatnál Berecz Frigyes vezérigazgató és Rácz Károly, a pártbizottság titkára adott tájékoztatást a nagy múltú gyár több évtizedes gazdasági fejlődéséről. Az ismertető után a vendégek megtekintették a BHG bemutatótermét, ahol a több mint évszázados vállalat hajdani és jelenlegi termékeit állították ki. A bemutatóterem után a vendégek megtekintették az elektronikus alközpontokat összeszerelő üzemet.

Lázár György ezután a Telefongyárat kereste fel, ahol a vállalat és a kerület vezetői fogadták. A kormány elnöke először üzemlátogatáson vett részt: megtekintette a fejlesztési részleget, ahol számítógépek segítségével tervezik a nyomtatott áramkörű topokat. A gyárlátogatás után, Koncz Károly vezérigazgató a többi között elmondta, hogy a vállalat termékeinek csaknem 75 százalékát exportálják.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_lazar_gyorgy_bhg.jpgLázár György Varró Lászlónéval a BHG elektronikus telefonközpont üzemrészében

A Minisztertanács elnöke mindkét vállalatnál elismeréssel szólt az eredményekről, s további sikereket kívánt a tervek valóra váltásához.

Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Zala megyébe látogatott. Zalaegerszegen Karvalits Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára fogadta, és tájékoztatta a megye életéről.

Aczél György felkereste a Magyar Hűtőipar zalaegerszegi gyárát, ahol Farkas Sándor igazgató beszámolt az évi 12 ezer tonna árut előállító hűtőipari üzem munkájáról, s bemutatta a zalaegerszegi mirelit készítményeket. A Politikai Bizottság tagja ezután a hűtőipari építőtáborban dolgozó fiataloknak és a Zala megyei KISZ-szervezetek képviselőinek részvételével megrendezett aktívaértekezleten előadást tartott időszerű ifjúságpolitikai kérdésekről.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_aczel_gyorgy_zalai_hutoipar.jpgFarkas Sándor igazgató termékbemutatója a Magyar Hűtőipar zalaegerszegi gyárában. Mellettük dr. Karvalits Ferenc

Aczél György látogatásának következő állomása a Zala Bútorgyár volt. Itt Tihovszky Ernő igazgató ismertette az évente húszezer lakás berendezésére elegendő bútort előállító gyár munkáját, eredményeit, majd a gyárlátogatás után a Politikai Bizottság tagja megtekintette az üzem kereskedelmi és mintatermét.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_aczel_gyorgy_zala_butorgyar.jpgA Zala Bútorgyár kárpitos üzemében Tihovszky Ernő igazgató ismertette a gyár egyik exportra kerülő termékét

A látogatás a megye egyik legnagyobb mezőgazdasági üzemében, a pacsai Haladás Termelőszövetkezetben fejeződött be. Radics Tibor, a mintegy hatezer hektáron gazdálkodó szövetkezet elnöke adott tájékoztatást a gazdaság eredményeiről és az időszerű nyári munkákról. A beszámoló után Aczél György megtekintette a gazdaság vasipari üzemét, ahol importot pótló saválló edényeket gyártanak; látogatást tett az egyik állattartó telepen, s találkozott a termelőszövetkezet aratóival.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_aczel_gyorgy_zalaszentmihaly.jpgCsonka Károly gépszerelő a zalaszentmihályi búzatáblán idei búzából sütött kenyeret és pacsai kertészeti termékeket tartalmazó bőségkosarat adott át a vendégnek. Középen Radics Tibor

Először koncertezett Magyarországon (sőt, az egész keleti blokkban) a Depeche Mode.

A fiatal fiúk szinte a semmiből törtek fel, a különös zenei stílusirányzatukkal azonnal a zenei listák legjobb helyeit zsebelhették be, lemezeik milliós példányszámokban keltek és kelnek el napjainkban is. A ’80-as évek végére a Black celebration és a Music of the masses albumok pedig ikonikus bandává tették a Depeche Mode-ot. A sikernek és a hírnévnek meglett a maga keresztje: a zenekar tagjait magával rántotta az alkohol- és kábítószerfüggőség, a frontembert, Gahan többször kellett visszarántani a szakadék széléről. Gahan heroinfüggőségének csúcspontján- elveszítve józan ítélőképességet- megpróbált véget vetni életének, de időben sikerült azt megakadályozni. Emellett túladagolást, szívrohamot, de tumort is leküzdött a zenekar énekese. Gore alkoholproblémáiról cikkeztek a nyomtatott sajtók, Andrew Fletcher volt az egyedüli „tiszta” zenész a Depeche Mode-ban.

A kádári Magyarország sem mentesült a Depeche Mode-láztól: a szintipop-őrület hamar megfertőzte a fiatalságot, akik addig főként a rockzenén szocializálódtak. A fekete öltözetről messziről látszódott az illetően, hogy „depeses” (igen, és voltak a „duran duranosok”).

A hazai Depeche Mode-fanok „ünnepnapja” 1985. július 23-ára esett: a banda először látogatott el a vasfüggönyön túlra, és Budapesten, a Volán-pályán közel másfél órás koncertet adott, mintegy tízezer embernek. A zenekart ekkor még az Andrew Fletcher, Martin L. Gore, Alan Wilder és Dave Gahan négyes alkotta. A közönség nagy részét a kelet-német turisták alkották, akik a „szokásos” balatoni nyaralásuk alatt élőben láthatták a brit zenekart, ami az NDK-ban elképzelhetetlen lett volna. A belépőjegy 150 forintba került (A KSH akkori adatai szerint a havi átlagbér 5373 forint volt Magyarországon. Egy napilap kb. 3-7 forintba került, egy gombóc fagylaltot nagyjából 3 forintért lehetett vásárolni, az NB I-es meccsjegyárak az állóhelyekre 20 forint körül voltak, a kettős rangadókat 40-50 forintokért láthattuk, de egy válogatott meccsért sem kértek el a legtöbbször 100 forintot se…). A Depeche Mode előzenekara a stílusát meghatározni szinte lehetetlen Satöbbi együttes volt. A nyugati koncertektől rendesen eltért a magyarországi fellépés, „lebutított” bulit tartottak Gahanék a szocialista államok fiataljainak, akik ezt akkor mégsem úgy élték meg. Gyárfás Péter az Ifjúsági Magazin hasábján nem túl fényes kritikát fogalmazott meg a zenekarral szemben. Habár Gyárfás nem is igazán a koncertet kritizálta, jóval inkább azt az általa „gépzenének” hívott (csúfolt) stílusirányzatot, amelyet a Depeche Mode képviselt és játszott. Gyárfás Péter szerint a banda csalódást keltett, bár rögtön megjegyezte: „No ezért félreértés ne essék: nem volt ez egy rossz koncert.”

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_depeche_mode_budapest_plakat.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_depeche_mode_budapest_rajongok_1.jpgidokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_depeche_mode_budapest_rajongok_2.jpgKötetlenül. Az együttes tagjai a magyar rajongóikkal az Intercontinentalban...

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_depeche_mode_koncert.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_depeche_mode_koncert_2.jpg...és két képkocka a Czabán Samu téri koncertről

Helsinki szellemében a Szovjetunió továbbra is kiáll amellett, hogy kiegyenlített, korrekt kapcsolatok legyenek a különböző államok között, s szilárdan kitart békepolitikája, a békés együttműködés gyakorlata mellett - jelentette ki Moszkvában Lev Tolkunov, az európai biztonság és együttműködés szovjet bizottságának elnöke.

Tolkunov azon a nagygyűlésen beszélt, amelyet a szovjet főváros lakosainak részvételével tartottak meg a Helsinkiben zárult európai biztonsági és együttműködési értekezlet 10. évfordulójának tiszteletére.

A szónok egyetemes jelentőségűnek nevezte a helsinki értekezletet, amelyen harminchárom európai állam, valamint az Egyesült Államok és Kanada együtt nyilvánította ki, hogy terméketlennek tartják az erőpolitikát és a hidegháborút.

Tolkunov a továbbiakban szólt arról, hogy az államközi kapcsolatoknak mind a tíz, a helsinki záródokumentumban foglalt elve helyet kapott a Szovjetunió 1977-ben elfogadott új alkotmányában, s a Szovjetunió külpolitikájának alapelvévé vált. Ez a tény ismét megerősítette, hogy Európa legnagyobb állama hosszú távra elkötelezte magát az enyhülés és az együttműködés politikája mellett.

A helsinki értekezlet óta eltelt időszakban az európai és általában a világpolitikában két egymással párhuzamosan fejlődő folyamat figyelhető meg. Az egyik lényege a „helsinki szellem” fenntartása, a tanácskozás záródokumentumában foglaltak végrehajtása, az összeurópai politikai és kulturális kapcsolatok további szélesítése. Ezt a politikát követi az európai államok többsége. A másik folyamatnak, amely az Egyesült Államok kezdeményezésére a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján kezdődött, az a célja, hogy felszámolja az összeurópai tanácskozás pozitív eredményeit - mutatott rá Lev Tolkunov.

A szónok kitért arra is, hogy a Szovjetunió és más szocialista országok az utóbbi tíz évben kitartóan törekedtek arra, hogy a valóságba ültessék át a helsinki záródokumentumban foglalt elveket.

Az imperialista propaganda továbbra is megpróbálja a közvéleménybe sulykolni, hogy az európai feszültség igazi oka nem a NATO militarista politikája, hanem az emberi jogok állítólagos megsértése a szocialista országokban. Az enyhülés ellenségei így akarnak kedvezőtlen képet kialakítani a Szovjetunióról és más testvérországokról, így akarják gyengíteni azt a hatást, amelyet ezeknek az államoknak a békepolitikája a nyugati közvéleményre gyakorol.

Az Egyesült Államok és a NATO agresszív köreinek az a törekvése, hogy katonái fölényt érjenek el, s akaratukat rákényszeríthessék más országokra, aláássa a békés egymás mellett élés alapjait, ellentmond Helsinki szellemének, s újabb akadályokat állít az összeurópai folyamat továbbfejlődése útjába. A Szovjetunió azonban szilárd híve az enyhülési folyamat újjáélesztésének, s az enyhülést a megbízható és egyetemes nemzetközi biztonságirendszerhez vezető szükséges átmeneti szakasznak tekinti - jelentette ki végezetül Lev Tolkunov. A nagygyűlés felhívás elfogadásával ért véget.

Folytatódtak a harcok Bejrútban az egymással szemben álló keresztény és muzulmán erők között. A keresztény és a muzulmán fegyveresek aknavetőkkel lőtték egymás állásait a libanoni fővárost kettéosztó három kilométer hosszú „zöld vonal” mentén. A harcokban találat ért több, a demarkációs vonal közelében levő lakóépületet is. A rendőrség jelentése szerint több száz család töltötte az éjszakát óvóhelyeken. Az összecsapásoknak négy halálos áldozata és tizenhét sebesültje volt, a sérültek valamennyien polgári személyek.

Egy izraeli hadihajó négyszáz méterre megközelítette a libanoni partokat a dél-libanoni Szidón kikötője előtt, és rakétákkal lőtte a várost. Az izraeli hadihajó legénysége hétperces tűzpárbajt vívott a szidóni parti őrséggel, majd eltávolodott a parttól. A támadás következtében kigyulladt egy libanoni teherszállító hajó. Legénységének három tagja megsebesült. Az izraeliek támadása nyomán tűz ütött ki a várost körülvevő hegyekben is, és többen sérüléseket szenvedtek.

A síita Amal mozgalom fegyveresei behatoltak a Tyr kikötőváros közelében levő palesztin menekülttáborba, és több házban házkutatást tartottak.

Újabb harcokról érkeztek jelentések az iraki-iráni frontról. Az iraki legfelsőbb katonai parancsnokság közleménye szerint az iraki légierő helikopterei a front északi szakaszán és a Tigris folyótól keletre eső körzetben húsz berepülést hajtottak végre az utóbbi 24 órában, csapást mértek az ellenfél állásaira és csapat-összevonási körzeteire.

A front északi és középső szakaszán, valamint a Bászra várostól keletre eső körzetben az iraki tüzérség iráni műszaki létesítményeket és harci állásokat lőtt. Az irániak veszteségeket szenvedtek élőerőben és technikában.

A front déli szakaszán az iraki szárazföldi egységek visszaverték az iráni erőik támadási kísérleteit - jelentette a TASZSZ.

Az IRNA iráni hírügynökség jelentése szerint az utóbbi 24 órában intenzív tűzpárbaj volt az egész fronton. Az iráni katonák megsemmisítették az ellenség több állását, 40 iraki katonát megöltek.

Az iráni repülőgépek és a légvédelem visszaverte az iraki légierőnek több határmenti körzet ellen intézett támadását. Az iraki nehéztüzérség ágyúval lőtte az iráni Abadán és Horramsahr városokat.

Panmindzsonban - a kettészakított ország történetében először - találkoztak egyimással a Koreai NDK és Dél-Korea parlamentjelnek a képviselői. A megbeszélés a két ország parlamentjei közötti tárgyalások előkészítését szolgálta.

A tárgyaló felek véleményt cseréltek a két ország parlamentjei között folytatandó tárgyalások formájáról, delegációk tervezett összetételéről és a tárgyalások helyszínéről - ezeket felváltva Phenjanban és Szöulban tartanák meg -, valamint egyéb ügyrendi kérdésekről. A találkozón megállapodtak, hogy szeptember 25-én újabb találkozót tartanak más kérdések megvitatására.

További három embert lőttek agyon a dél-afrikai rendőrök a kiújult összecsapásokban - ez derül ki a legújabb johannesburgi hírekből. A feketék lakta településeken a rendkívüli állapot ellenére is folytatódnak a zavargások.

Nyolcra emelkedett a rendkívüli állapot bevezetése óta a fekete bőrű áldozatok száma, a rendőrség eddig 441 személyt tartóztatott le - jelentették be Johannesburgban. Közöttük van az apartheidellenes Egyesült Demokratikus Front (UDF) több vezetője, valamint sok egyházi személyiség és szakszervezeti aktivista is. A tiltakozó megmozdulások leverésére a pretoriai kormány a rohamrendőrséget és a katonai alakulatokat korlátlan hatalommal ruházta fel.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_del_afrikai_rohamrendorseg.jpgA dél-afrikai rohamrendőrség csoportja páncélautó fedezete alatt átfésüli a Kwa Thema színes bőrűek lakta negyedet

A Közös Piac országainak külügyminiszterei nyilatkozatban hívták fel a fajüldöző dél-afrikai kormányt, hogy vonja vissza a rendkívüli állapotot bevezető döntését, amely értékelésük szerint szélsőséges módon kiélezte a helyzetet az országban.

Hatpontos tervet fogadott el a közép-amerikai rendezésre a Contadora-csoport. Mexikó, Venezuela, Kolumbia és Panama külügyminiszterei a panamai Contadora-szigeten befejeződött rendkívüli tanácskozásukon dolgozták ki újabb javaslataikat a térségben kialakult feszültség enyhítésére.

A Contadora-országok külügyminiszterei felszólították az Egyesült Államokat, hogy újítsa fel kétoldalú tárgyalásait Nicaraguával. A nicaraguai-amerikai megbeszéléseket Washington szakította meg januárban.

A külügyminiszterek értékelése szerint elengedhetetlen az Egyesült Államok részvétele a válság békés rendezésében. A térség békéje nem a Contadora-országoktól függ, hanem főként maguktól a közép-amerikai államoktól, illetve azoktól, amelyeknek befolyásuk van a térségben - jelentette ki Simon Alberto Consalvi venezuelai külügyminiszter.

A tanácskozásról kiadott közleményben felszólították Nicaraguát és Costa Ricát, hogy kezdjenek párbeszédet a két ország határán kialakult feszültség csökkentésére. A javaslat szerint a párbeszédnek augusztus 10-én kellene kezdődnie Panamában.

A Contadora-csoport sürgette, hogy a térségben fogják vissza a fegyverkezést, szüntessék meg a megfélemlítést szolgáló erőfitogtatást. Javasolta a különböző, „nem törvényes szervezetek” támogatásának beszüntetését, valamint a külföldi katonák távozását Közép-Amerikából.

A Contadora-csoport értekezlete egyben előkészítette azt a novemberre tervezett luxemburgi tanácskozást, amelyen a közép-amerikai országok, a Contadora-csoport és az EGK-tagállamok külügyminiszterei vennének részt.

A csoport szeptemberben jelentést terjeszt az Amerikai Államok Szervezete, illetve az ENSZ főtitkára elé, és a közép-amerikai helyzet kérdését napirendi pontként javasolja a világszervezet idei közgyűlésére.

A Contadora-külügyminiszterek következő tanácskozásukat július végén tartják Limában.

Washingtonban, a Fehér Házban Reagan elnök fogadta Li Hszien-nient, a Kínai Népköztársaság elnökét. Reagan - betegségére, műtétjére való tekintettel - ülve hallgatta vendégének üdvözlő szavait.

A hivatalos fogadáson Reagan Kína és az Egyesült Államok fontos közös érdekeiről és a két nép kölcsönös jóakaratáról beszélt. Li Hszien-nien válaszában kijelentette: látogatásának célja a kölcsönös megértés és barátság elmélyítése. Úgy ítélte meg, hogy Washington és Peking viszonya jelentősen javult az utóbbi években, ám ugyanakkor kitért arra is, hogy vannak bizonyos nehézségek. Megfigyelők szerint főként arra utalt ezzel, hogy az Egyesült Államok fegyvereket szállít Tajvannak. Reagan tájékoztatta tárgyalópartnerét, hogy hozzájárul az amerikai-kínai nukleáris együttműködési szerződés aláírásához. Á megbeszélés tartalmát ismertető Larry Speakes, a Fehér Ház szóvivője szerint várhatóan a közeli napokban aláírják az okmányt. Ez a szerződés lehetővé teszi majd amerikai cégeknek, hogy atomreaktorokat és nukleáris technológiákat adjanak el Kínának.

Li Hszien-nien személyében először látogatott a Kínai Népköztársaság államfője az Egyesült Államokba. Látogatása jövő szerdán ér véget.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_ronald_reagan_li_hszien_nien.jpgA két elnök a Fehér Ház kertjében

A Commodore International a New York-i Lincoln Centerben bemutatja az Amiga 1000 számítógépet. Motorola 68000 processzorral, egyedi színes grafikával és sztereó hangprocesszorokkal, többfeladatos, ablakos operációs rendszerrel, 256 kb RAM-mal és 880 kb-os 3,5 hüvelykes lemezmeghajtóval rendelkezik. Az ára 1300 dollár.

Jay Miner (korábban az Atari 2600 speciális chipjeit fejlesztette) és mérnöktársai fejlesztették az Amiga számítógépet, amely a befektetőket megnyugtatandó, eleinte videojáték konzolnak készült. A cég pénzügyi nehézségekbe került, majd az Atari és a Commodore szállt versenybe a fantasztikus képességekkel bíró gép jogainak megszerzésére. 1984 augusztusában került a Commodore tulajdonába az Amiga cég és szellemi termékei, majd 1985. július 23-án mutatták be az Amiga 1000-t.

Minerék az általuk legjobbnak tartott, Motorola 68000-es processzort választották. A gép képességeit kortársai közül kiemelte több különleges chip, melyek a kis fejlesztőcsapat zsenialitásának termékei voltak.

A grafika előállítását az Agnus (Address GeNerator UniteS) és a Denise (Display Encoder) chip végezte. Az Agnusban két chip is megtalálható volt, a Copper és a Blitter. A Copper a grafikai műveleteket gyorsította meg, a Blitter pedig a képmemóriát tudta nagy sebességgel mozgatni, módosítani.

A konkrét kép előállítása a Denise chip feladata volt. A maximum felbontás, 640 x 512 pixel volt, 4096 színű palettából ilyenkor 16 szín lehetett a képernyőn. 320 x 512 pixeles vagy 320 x 256-os felbontásnál a HAM (Hold And Modify) módszerrel pedig mind a 4096 szín is megjeleníthető volt egyszerre.

A Paula (Port Audio Uart and Logic) chip állítja elő a hangot, ami négy, sztereó csatornán szólalhatott meg, max. 28 KHz-en, illetve az input/output műveleteket irányította.

Az Amiga 1000 az 1.0-ás Workbench változattal jelent meg, ami a piaci szorítás miatt siettetett premier miatt nem volt tökéletes. Ami miatt mégis fontos volt, az az, hogy valódi multitaszk grafikus felülettel rendelkezett (egyszerre több feladat végrehajtása), ami akkoriban nem volt mindennapos. Az operációs rendszer része volt az AmigaDOS is. Ezen programok együttese az AmigaOS.

Az Amiga 1000 megjelenésekor 1300 dollárba került, színes monitorral pedig 1600-ba. Ez ilyen tudás mellett nagyon kedvező ár volt (az egy évvel később megjelenő IBM PC-XT 286-os 4000 dollárba került).

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_amiga_1000.jpgAz új számítógép

július 24.

Meghatott szülők, rokonok, munkatársak és barátok sokasága vette körül este a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren a magyar VIT-delegációt. Harsonák adták jelét, hogy megkezdődött annak a 650 fiatalnak a búcsúztatása, aki hazánkat képviseli Moszkvában a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozón. A Rákóczi-induló dallamára az állami zászló elé sorakoztak a küldöttek.

Az elnökségben foglalt helyet Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, Berecz János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkárai, Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese és Ivan Aboimov, a Szovjetunió nagykövetségének ideiglenes ügyvivője.

A Himnusz és az ünnepi szavalat után dr. Varga Sabján László, a KISZ Központi Bizottságának titkára köszöntötte a küldöttséget. Egyebek között elmondta: - A történelem nagy felelősséget ró korunk ifjúságára. E felelősség arra kötelez bennünket, hogy közös fellépéssel érvényesítsük békevágyunkat, küzdjünk a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, a nemzetközi feszültség csökkentéséért. Ma a béke megőrzése és a párbeszéd egymáshoz kötődő fogalmak. Meggyőződésem, hogy a mi nemzedékünk is hozzá tud járulni a különböző politikai és ideológiai meggyőződést vallók közötti párbeszéd, megértés és együttműködés fenntartásához, bővítéséhez.

Ezután Berecz János szólt a fesztiválra utazókhoz. Az MSZMP KB titkára hangsúlyozta: a küldöttség tisztában van nemes hivatásával, azzal, hogy a világ ifjúságának képviselői előtt kell bizonyságot tennie hazaszeretetéről, a társadalmi haladás melletti kiállásáról, békevágyáról. 

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_ter.jpgAz ünnepség a Kossuth Lajos téren

A Központi Bizottság titkárának szavait követően a küldöttség tagjai ünnepélyesen fogadalmat tettek. Lázár Edit, a szeghalmi Péter András Gimnázium tanulója mondta el a magyar delegáció esküjét. A fiatalok a fesztiválmozgalom eszméihez híven vesznek részt a moszkvai Világifjúsági és Diáktalálkozón. Mindent megtesznek azért, hogy erősödjék a föld népeinek a társadalmi haladásért folytatott harca, szorosabbá váljék a magyar fiatalok szövetsége a világ haladó ifjúságával. Megfogadták, hogy magyar állampolgárhoz méltóan, becsülettel képviselik népünket, szocialista hazánkat, a Magyar Népköztársaságot.

Az ünnepség záróakkordjaként a Magyar Állami Operaház gyermekkórusának dalát hallhatták a részvevők, majd úttörők köszöntötték virággal a delegáció tagjait. A küldöttség a DIVSZ-indulót énekelve vonult el a Kossuth térről.

A XII. Világifjúsági és Diáktalálkozón részt vevő magyar fiatalok este a Keleti pályaudvarról elutaztak Moszkvába.

A búcsúztató képkockákon:idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_1.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_2.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_3.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_4.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_5.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_6.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_7.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_8.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_9.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_91.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_92.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_93.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_94.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_95.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_96.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_97.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_98.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_kossuth_teri_bucsu_99.jpg

A Magyar Izraeliták Országos Képviselete mély fájdalommal tudatja, hogy dr. Salgó László főrabbi, az Országos Rabbitanács elnökhelyettese, a Budapesti Rabbiság elnöke, országgyűlési képviselő, 75 éves korában elhunyt. Temetése július 26-án, péntek délután két órakor lesz

Bukarestben ünnepélyes külsőségek közepette nagyszabású gyűlést tartottak az RKP IX. kongresszusa, Nicolae Ceausescu főtitkárrá választásának huszadik évfordulója alkalmából. Mint emlékezetes, 1965-ben, Gheorghiu-Dej halála után Nicolae Ceausescu került a román párt élére, s a központi bizottság döntését az RKP IX. kongresszusán, húsz évvel ezelőtt erősítették meg.

Szerdán ünnepi külsőt öltött a román főváros. Fellobogózták a középületeket, jelmondatokat és Nicolae Ceausescu elnök képmását helyezték el a fontosabb útkereszteződéseknél. Az RKP Központi Bizottsága, az RSZK Államtanácsa és kormánya lerótta tiszteletét Nicolae Ceausescu előtt, s délben kibővített aktívaülést tartott a központi bizottság a kongresszusi teremben. Ezen a rendezvényen beszédet mondott Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, az RSZK elnöke, az RSZK Államtanácsának elnöke, a román fegyveres erők főparancsnoka, akit a napokban a román tudományos élethez nyújtott hozzájárulása elismeréseként az RSZK akadémiájának rendes tagjává és tiszteletbeli elnökévé is megválasztottak.

Az évforduló napján piros betűs fejléccel jelentek meg a napilapok, amelyek szerkesztőségi cikkekben, összeállításokban, riportokban és versekben méltatják Nicolae Ceausescu érdemeit.

Izrael - három héttel az után, hogy kiszabadultak az elrabolt amerikai TWA repülőgép utasai - szabadon bocsátott további száz foglyot, főként síita muzulmánokat.

Hivatalos források szerint további szabadon bocsátások is lesznek - „a dél-libanoni helyzet alakulásától függően”, Ugyanakkor izraeli részről újólag elutasították azt a feltételezést, hogy fogolycseréről lenne szó, amiről a síita géprablók állapodtak volna meg Izraellel és az Egyesült Államokkal.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_palesztin_foglyok.jpgA foglyokat autóbusszal indították útnak az atliti börtönből Libanonba

Nabih Berri libanoni igazságügyminiszter, a síita Amal mozgalom vezetője éles támadásit intézett Washington és Tel-Aviv ellen abból az alkalomból, hogy megérkezett Tyr libanoni városba az Izrael által szabadon bocsátott száz síita fogoly. Berri, aki közvetítő szerepet játszott az elrabolt TWA-gép ügyében, szószegéssel vádolta az Egyesült Államokat azzal érvelve, hogy az izraeli börtönökbe hurcolt valamennyi libanoni állampolgárt szabadon kellett volna bocsátani az amerikai túszok elengedésével egy időben. Washington és Tel-Aviv cáfolja egy ilyen megállapodás létét.

Ugyancsak a Közel-Kelettel kapcsolatos hír, hogy Mubarak egyiptomi elnök üzenetben tájékoztatta a tel-avivi vezetőket arról, hogy feloldja a Libanon megszállása után Izraellel szemben elrendelt kereskedelmi és idegenforgalmi korlátozásokat - közölte Simon Peresz izraeli miniszterelnök. A kormányfő az egyiptomi monarchia megdöntésének 33. évfordulója alkalmából rendezett fogadáson mindazonáltal hangoztatta, hogy a szankciók megszüntetésének ellenére még nem oldották meg a két ország közötti valamennyi vitás kérdést.

Megállapodás született a Pandzsáb indiai szövetségi államban három éve húzódó válság megoldásáról az új-delhi központi kormány és a szikhek pártjának, az Akali Dalnak a vezetője, Harcsan Szingh Longoval között.

A megállapodás értelmében a kormány teljesíti a szikhek több lényeges követelését. Eszerint a gazdag termőföldjei után India kenyeres kosarának is nevezett Pandzsábhoz csatolják a vitatott csandigári területet, visszavonják a hatóságokat rendkívüli jogkörökkel felruházó törvényt, és döntőbíróság elé terjesztik azt a szikh követelést, hogy a több államon áthaladó folyókból Pandzsáb az eddiginél több vizet használhasson, feli öntözésre. A Pandzsábban felállított különbíróságok ezentúl csak a géprablók és a fegyveres harcot folytatók ügyét tárgyalják.

A kormány arra is ígéretet tett, hogy kivizsgálják a tavalyi szikhellenes zavargások körülményeit, és kártérítést fizetnek a zavargások áldozatainak.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_radzsiv_gandhi_harcsan_szingh.jpgRadzsiv Gandhi indiai miniszterelnök és Harcsan Szingh szikh vezető megállapodott a Pandzsáb állambeli zavargások megszüntetésének feltételeiről

Két fekete bőrű tüntetőt lőtt agyon, tízet pedig megsebesített a dél-afrikai rendőrség az ország különböző pontjain zajlott újabb összecsapásokban.

A legújabb jelentések szerint mintegy húsz alkalommal volt összetűzés a karhatalom és a tüntetők között. Szombat óta, amikor Dél-Afrika területének jelentős részén bevezették a rendkívüli állapotot, 653 személyt vettek őrizetbe. Túlnyomó többségük feketebőrű, de vannak köztük színesek, valamint a fajüldözés ellen küzdő fehér bőrű aktivisták is. A pretoriai kormányzat hivatalos adatai szerint tizenegyen haltak meg erőszakos halállal az elmúlt négy nap során.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_desmond_tutu.jpgDesmond Tutu Nobel-békedíjas püspök búcsúztatta a rendőrterror újabb halálos áldozatait a tömegtüntetéssé vált temetési szertartáson

Oliver Tambo, a dél-afrikai fajüldözés ellen küzdő Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) elnöke, a zambiai fővárosból sugárzott rádióbeszédében katonai diktatúrának minősítette a rendkívüli állapotot, és ellenoffenzívára szólította fel az egész lakosságot.

Laurent Fabius miniszterelnök délután bejelentette, hogy a francia kormány visszahívja nagykövetét Pretoriából, s még ugyanezen a napon határozati javaslatot terjeszt a Biztonsági Tanács elé a dél-afrikai kormány fajgyűlölő politikájának elítélésére, illetve konkrét nemzetközi intézkedések megtételére. Végül pedig azonnali hatállyal felfüggeszt minden további francia tőkebefektetést Dél-Afrikában.

A miniszterelnök nyilatkozatában hangsúlyozta: a dél-afrikai apartheidrendszer megengedhetetlen, mert intézményesíti a faji megkülönböztetést, s csapást mér a társadalom erkölcsi és politikai alapelveire. Az utóbbi napok eseményei azt mutatják, hogy a dél-afrikai helyzet rendkívül súlyossá vált.

A kanadai kormány felszólította Dél-Afrikát, hogy vessen véget a megtorló akcióknak. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője úgy nyilatkozott, hogy Washington ragaszkodik a Dél-Afrikával kapcsolatos eddigi politikai irányvonalához.

Ugyanakkor a brit alsóház vitájában Sir Geoffrey Howe külügyminiszter újból határozottan elzárkózott attól, hogy Nagy-Britannia szankciókkal sújtsa a Dél-afrikai Köztársaságot. Hangoztatta, hogy a szankciók „általában az ellenkező hatást érik el” - ami pedig Dél-Afrikát illeti, a gazdasági korlátozások elsősorban a feketéknek ártanának.

Több munkáspárti képviselő követelte a brit szempontból kiemelkedően előnyös dél-afrikai gazdasági kapcsolatok megszakítását, de legalábbis a beruházások felfüggesztését - a külügyminiszter azonban minden ilyen követelésre nemmel válaszolt.

Washingtonban aláírták az Egyesült Államok és Kína nukleáris együttműködési szerződését. Az okmány, amely minden bizonnyal elnyeri a kongresszusi jóváhagyást, 10-12 milliárd dollár értékben lehetővé teszi amerikai reaktorok és más műszaki berendezések Kínának történő eladását, az ottani atomerőmű-program meggyorsítását. A nukleáris technológia katonai vonatkozásairól nincs szó a szerződésben - állította az amerikai külügyminisztérium.

Az Egyesült Államok részéről John Herrington energiaügyi miniszter, kínai részről Li Peng miniszterelnök-helyettes írta alá a dokumentumot, nem sokkal Ronald Reagan am erikai elnök és Li Hszien-nien kínai államfő fehérházi találkozója után. Aláírtak egy kétoldalú oktatási és kulturális egyezményt Is, valamint egy halászati megállapodást, amelynek értelmében kínai halászok a jövőben amerikai területi vizeken is halászhatnak.

A hondurasi hadsereg tisztjei és a CIA ügynökei közvetlenül irányítják a managuai kormány ellen harcoló fegyveres csoportokat - mondta az IPS hírügynökség tudósítójának egy ellenforradalmi szervezet volt katonai vezetője.

A Nicaraguai Demokratikus Erő (FDN) elnevezésű sandinistaellenes szervezet egyik volt parancsnoka, René Fernández szemtanúként számolt be a tisztek és ügynökök működéséről az FDN csoportjainál. - Akcióinkon a szervezet vezetői jól keresnek, miközben a harcosok éheznek, hiányt szenvednek a legelemibb dolgokban is - fejtegette a tizenkilenc éves fiatalember, s ezzel indokolta, hogy miért lépett ki a szervezetből.

Fernández, aki 1983-ban, hondurasi egyetemi tanulmányait félbehagyva állt az ellenforradalmi szervezet soraiba, megerősítette, hogy hondurasi területen sok ellenforradalmi tábor és támaszpont létesült. Mint ismeretes, a hondurasi kormány többször is visszautasította azokat az állításokat, hogy területén Nicaragua-ellenes csoportok bázisokat tartanak fenn.

A nicaraguai fegyveres erők egyébként az utóbbi napokban több mint ötven fegyverei ellenforradalmárt öltek meg, és nagy mennyiségű amerikai gyártmányú fegyvert zsákmányoltak. A Nicaragua-ellenes csoportosulások a forradalom győzelmének hatodik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéseket próbálták megzavarni.

A nemzetvédelmi minisztérium közleménye szerint a Honduras területéről behatolt fegyveresek Jinotega megyében, az országúton tűz alá vették az elhaladó gépjárműveket. A terrorakció következtében három ember életét vesztette.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nicaraguai_milicia.jpgA milícia női tagjait is mozgósították a Honduras-szal határos nicaraguai települések védelmére

Eden Pastora, az ARDE elnevezésű nicaraguai ellenforradalmi szervezet vezetője eltűnt, és feltételezik, hogy helikoptere szerencsétlenül járt Nicaragua területe felett - közölte a szervezet egyik szóvivője Costa Ricában.

A Demokratikus Forradalmi Szövetség (ARDE) vezetője, akit Zéró parancsnok néven ismertek abban az időben, amikor még a Somoza-diktatúra ellen harcolt, s aki később szembefordult az új nicaraguai rendszerrel, az ország déli részén folyó harcok körzete felett repült. A helikopter pilótája utoljára azt a rádióüzenetet küldte, hogy baj van a motorral, majd megszakadt vele a rádióösszeköttetés.

július 25.

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására Budapestre érkezett Hans-Jochen Vogel, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökhelyettese, az SPD parlamenti csoportjának elnöke. Kíséretében van dr. Erich Wolfram képviselő, Magdalene Hoff Európa-parlamenti képviselő és Eugen Selbmann külpolitikai tanácsadó.

Az SPD küldöttségét a Ferihegyi repülőtéren Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára fogadta. Jelen volt Ernst-Friedrich Jung, az NSZK budapesti nagykövete is.

Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkár délután az MSZMP székházában találkozott Hans-Jochen Vogellal.

A szívélyes, baráti légkörű találkozón véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdéséről. Állást foglaltak a fegyverkezési verseny megfékezése és az enyhülési folyamat eredményeinek megőrzése mellett. Hangsúlyozták, hogy ennek érdekében szükség van a különböző társadalmi rendszerű államok, illetve a különböző, mindenekelőtt a kommunista és szociáldemokrata pártok közötti párbeszéd folytatására. Megállapodtak abban, hogy az MSZMP és az SPD parlamenti csoportja közös munkacsoportot alakít a kelet-nyugati gazdasági együttműködés kérdéseinek tanulmányozására. A közös munka célja olyan javaslatok kidolgozása, amelyek a gazdasági együttműködést a béke és az enyhülés szolgálatába állítják.

A találkozón részt vett Kótai Géza, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a külügyi osztály vezetője, illetve Eugen Selbmann, az SPD parlamenti csoportjának külpolitikai tanácsadója.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_hans_jochen_vogel_kadar_janos.jpgHans-Jochen Vogel és Kádár János az MSZMP KB székhazában

Születésének 80. évfordulója alkalmából a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában megkoszorúzták Schönherz Zoltánnak, a magyar és a nemzetközi kommunista és ifjúsági mozgalom kiemelkedő személyiségének, a munkásmozgalom mártírjának emléktábláját.

A megemlékezés és a kegyelet virágait a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, valamint Benke Valéria, a Központi Bizottság tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke; a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága képviseletében Köpf Lászlóné, a Központi Bizottság titkára és Horváth Attila politikai munkatárs, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében Garamvölgyi József országos titkár, valamint Juhász Róbert osztályvezető, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták képviseletében Uszta Gyula alelnök és Földes László, az országos bizottság tagja helyezte el Schönherz Zoltán emléktábláján.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_ovari_miklos_benke_valeria.jpgAz MSZMP nevében Óvári Miklós és Benke Valéria koszorúz

Fesztiválhangulatban, utcabállal zárta be kapuit Budapesten, a Semmelweis utcai VIT-Centrum. A KISZ Budapesti Bizottságának és a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának közös rendezvényeire több tízezren látogattak el a belvárosi fesztiválközpontba.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_utca_fesztival.jpgValódi fesztiválhangulat volt

Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság. Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke Kuba nemzeti ünnepe alkalmából táviratot küldött Havannába dr. Fidel Castro Rúznak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Kubai Köztársaság Államtanácsa és Minisztertanácsa elnökének.

Moszkvában ülést tartott az SZKP KB Politikai Bizottsága. A politikai bizottság meghallgatta és megvitatta a Komszomol Központi Bizottságának tájékoztatóját a szovjet fiataloknak a XII. VIT-en való részvételéről; áttekintett több olyan kérdést, amely összefügg a szocialista és más baráti államokkal való kapcsolatok következetes fejlesztésével és erősítésével; megvitatta az OSZSZSZK Minisztertanácsának javaslatait arról, hogy kísérleti jelleggel alakítsák át az iparszerű mezőgazdasági termelés és élelmiszer-feldolgozás egyes vállalatainak irányítási rendszerét; foglalkozott a kereskedelem anyagi-műszaki bázisának fejlesztésével, a közrend megerősítésének kérdéseivel és a természetvédelemmel.

A Komszomol KB tájékoztatóját meghallgatva a PB rámutatott, hogy a VIT fontos nemzetközi esemény, amely hozzájárul a különböző földrészek ifjúsága szolidaritásának erősödéséhez, a fiatalok nukleáris háború elleni harcának fellendítéséhez, a békéért és a népek biztonságáért fellépő ifjúsági mozgalmak erősödéséhez.

A mezőgazdaságban a gyakorlatban kell kipróbálni a kolhozok és szovhozok munkájának hatékonyságát - állapította meg a testület. A kísérletből ki kell derülnie, hogy az új körülmények között mennyire lesz hatékony a termelés tervezése, a termékek felvásárlása és szállítása.

A kereskedelem anyagi alapjainak megerősítése végett új beruházásokról, az anyagi eszközök kijelöléséről döntöttek. Konkrét utasításokat adott a testület a kereskedelmi minisztériumnak és más érintett főhatóságoknak.

Moszkvában, befejezték az előkészületeket a szombaton megnyíló XII. Világifjúsági és Diáktalálkozóra, amelynek több tízezer külföldi részvevője, vendége folyamatosan érkezik a szovjet fővárosba.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_nicaraguai_kuldottseg.jpgEgymás után érkeznek a küldöttek a moszkvai Világifjúsági Találkozóra. Nicaraguai fiatalok a seremetyevói repülőtéren

Péntekre várják a magyar küldöttséget, és ugyancsak aznap nyitják meg ünnepélyesen a magyar nemzeti delegáció klubját a moszkvai 1. számú csapágygyár kultúrközpontjában.

A VIT-előkészületek fontos eseménye volt, hogy megkezdte munkáját a sajtóközpont, amely a szakszervezetek házában kapott helyet; 73 országból több mint kétezer újságírót fogadnak a moszkvai fesztiválon. A sajtóközpont naponta reggel tíztől este tizenegyig dolgozik. Rendszeresen tartanak majd itt tájékoztatókat a programokról, találkozókról, eszmecserékről, s a tudósítók találkozhatnak majd a nemzetközi előkészítő bizottság díszvendégeivel is. A sajtóközpont munkáját nemzetközi gárda irányítja, amely a szovjet szervezőbizottság három tagjából és a nemzetközi előkészítő bizottság hat tagjából áll.

Minden előkészítve, feldíszítve, kilobogózva.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_1.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_10.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_2.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_3.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_4.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_5.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_6.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_7.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_8.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_9.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_21.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_11.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_12.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_13.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_14.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_15.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_16.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_17.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_18.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_19.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_moszkva_20.jpg

Franciaország kérésére estére összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy megvitassa a dél-afrikai helyzetet. Az ENSZ főtitkára csatlakozott azokhoz, akik elítélik a dél-afrikai kormány elnyomó intézkedéseit.

Négy embert agyonlőtt, tizenhatot megsebesített a dél-afrikai rendőrség a Johannesburgtól 40 kilométernyire keletre levő Daveyton városkában. Ezzel tizenötre emelkedett a rendőri brutalitás halálos áldozatainak a száma a rendkívüli állapot kihirdetése óta.

A Dél-afrikai Köztársaságban egyre inkább elmérgesedő helyzet mind nagyobb visszhangot kelt külföldön. Hollandia üdvözölte a Pretoria elleni szankciókra vonatkozó francia döntést. A hágai külügyminisztérium közölte, hogy az ország kedvezően fogadna dél-afrikai beruházások korlátozására vonatkozó közöspiaci vagy ENSZ BT-döntést, de egyelőre nem szándékozik bezárni pretoriai nagykövetségét. Ami Dániát illeti, Uffe Ellemann-Jensen külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy Koppenhága johannesburgi főkonzulátusának bezárását fontolgatja.

A francia kormány - amely szerdán visszahívta pretoriai nagykövetét - megtiltotta a hazai vállalatoknak, hogy újabb beruházásokat eszközöljenek Dél-Afrikában, és a világszervezet testületé elé terjesztendő határozati javaslatában ugyanerre szólítja fel az ENSZ tagállamait.

A francia dokumentum gazdasági rendszabályok sorát követeli Dél-Afrika ellen. Az újabb beruházások felfüggesztése mellett egyebek közt a Krügerrandok (dél-afrikai aranyérmék) importjának, a nukleáris vonatkozású szerződéskötéseknek, valamint a dél-afrikai fegyveres testületek által felhasználható árucikkek eladásának a tilalmát javasolja. A határozati javaslat elítéli a fajüldözés rendszerét és a tömeges letartóztatásokat, követeli a rendkívüli állapot azonnali feloldását, valamint valamennyi politikai fogoly szabadon engedését.

Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára a békét és a nemzetközi biztonságot veszélyeztető lépésnek minősítette a legújabb dél-afrikai elnyomó intézkedéseket. Dél-Afrikában meg kell teremteni az igazságosság társadalmát - mondotta Pérez de Cuellar nyilatkozatában.

Pieter Botha dél-afrikai elnök meglepőnek minősítette a francia fellépést, és megpróbálta „kommunista hatalmak” nyakába varrni a dél-afrikai feketék lakta körzetekben elkövetett erőszakos cselekményeket.

A Fehér Ház szóvivője, Larry Speakes azonban úgy nyilatkozott: Reagan elnök ellenzi a gazdasági szankciókat, s ehelyett rábeszélés és diplomáciai nyomás útján kieszközlendő reformokat sürget. Geoffrey Howe brit külügyminiszter után a bonni külügyminisztérium szóvivője is elutasította a gazdasági vagy diplomáciai megtorló lépések gondolatát.

Négy pokolgépes merényletet követtek el a chilei fővárosban amerikai érdekeltségű bankok, illetve vállalatok épületei ellen. A robbanások jelentős anyagi károkat okoztak, halálos áldozatokról nem érkezett jelentés.

Luis Alberto Monge Costa Rica-i államfő gyakorlatilag elutasította a Contadora-csoport javaslatát, hogy országa Nicaraguával kétoldalú megbeszéléseken enyhítse a határon kialakult feszültséget.

Monge borúlátóan nyilatkozott a kétoldalú kapcsolatok rendezésének lehetőségéről, és a legutóbbi Contadora-javaslatok egészének megvalósításáról.

José Gutiérrez külügyminiszter azzal vádolta a békejavaslatokat előterjesztő négy országot, hogy a Contadora-csoport Nicaragua oldalára állt a közép-amerikai rendezés kérdésében, és figyelmen kívül hagyja a Nicaraguával határos országok véleményét.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_costa_ricai_nemzeti_garda.jpgAmerikai katonai tanácsadó vezeti a Costa Rica-i nemzeti gárda katonáinak kiképzését

Li Hszien-nien kínai államfő egyesült államokbeli látogatásának harmadik napján az amerikai-kínai országos kereskedelmi tanács előtt beszélt, és ebéden látta vendégül amerikai és kínai üzletemberek egy csoportját.

- Kína független külpolitikát kíván folytatni, nem óhajt szövetségre vagy stratégiai viszonyra lépni sem az Egyesült Államokkal, sem a Szovjetunióval - jelentette ki Li Hszien-nien találkozón.

Az amerikai-kínai kapcsolatokról szólva azt mondta: a gazdasági kapcsolatok fejlődése a jó politikai viszonytól függ. A kínai vendég egyúttal csak finoman utalt a tajvani kérdésre, rámutatva, hogy Peking és Washington kapcsolataiban még mindig egy jelentős akadályon kell túllépni. Az Egyesült Államok jelenleg diplomáciai kapcsolatokat tart fenn Tajvannal, ha nem is a legmagasabb szinten.

A kínai vezető mérsékelt hangnemet ütött meg beszédében, és még csak szót sem ejtett olyan témákról, mint a kínai textiláruk Egyesült Államokba való exportját sújtó korlátozások.

A kínai-amerikai kereskedelem tavaly több mint hatmilliárd dolláros rekordot ért el.

Az Egyesült Államok a nevadai sivatagban, a Szovjetunió a kazahsztáni Szemipalatyinkszban hajt végre kísérleti atomrobbantást (Sokszor tényleg olyan, mintha ezek anno összebeszéltek volna...). Egyébként ez volt az idei kilencedik - hivatalosan bejelentett - föld alatti atomrobbantás a nevadai kísérleti telepen.

Rock Hudson amerikai színész ügynöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a nők bálványa AIDS betegségben szenved.

Hudsont 1956-ban Oscar-díjra jelölték, négyszer kapott a legjobb férfi alakításért Golden Globe-díjat. Évtizedeken át kapta naponta ezrével a női rajongók szerelmesleveleit. Bár pletykák mindig keringtek róla, de pestiesen szólva, kiről nem? De ez volt a pillanat, amikor nem lehetett tovább titkolni a színészlegenda homoszexualitását. A kórházi kezelés után visszatért coldwateri otthonába, ahol október 2-án elhunyt. Még hatvan sem volt... A Grand View Memorial Parkban hamvasztották el, hamvait a Csendes-óceánba szórták. Egy hónappal Hudson halála után egy bizonyos Marc Christian a színész 14 millió dolláros birtokát követelte a bíróságtól kártérítésként, arra hivatkozva, hogy szexuális kapcsolata volt Hudsonnal anélkül, hogy betegségéről tudott volna. 3 év múlva született ítélet, amelyben Marc Christiannek odaítélték Hudson 14 millió dollár értékű birtokát, valamint ezen felül 21,75 millió kártérítést is megítéltek a férfinak. Fellebbezés után a legfelsőbb bíróság a pénzbeli kártérítés összegét 5,5 millió dollárra csökkentette, elfogultságra hivatkozva.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_rock_hudson.jpgRock Hudson

július 26.

Ülést tartott az Elnöki Tanács. Módosította a KGST-ben részt vevő országok szervezetei közötti áruszállítások általános feltételei kihirdetéséről szóló 1979. évi 23. számú törvényerejű rendeletet. A módosítás eredményeképpen a külkereskedelmi miniszter felhatalmazást kap arra, hogy a KGST-áruszállítások általános feltételei rendelkezéseit kiegészítő, illetőleg módosító kétoldalú megállapodásokat létesítsen.

Ötéves időtartamra az Elnöki Tanács megválasztotta a népi ellenőrzés legfelsőbb szerve, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyetteseit és tagjait.

Az Elnöki Tanács megválasztotta a Legfelsőbb Bíróság népi ülnökeit, végül bírákat választott és mentett fel.

Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, előtt letették az esküt a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettesei: Dobos István és Szálkai Tóth István; valamint a KNEB tagjai: Csáki Gyula pénzügyminiszter-helyettes, Dudás János, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője, Hanga Mária, az MSZMP Budapest XII. Kerületi Bizottságának első titkára, Horváth Ottó egészségügyi miniszterhelyettes, Iklódy Gábor, az Elektromodul vezérigazgatója, Jassó Mihály, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára, Markovics Ferenc, a Heves Megyei Tanács elnöke, Pálmai Lajosné, a Május 1. Ruhagyár szakmunkása, Sólyom Ferenc, a SZOT titkára, Szabó Ferenc mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, Szórádi Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára, Telek János, a Csepel Művek Fémművének fődarusa, Véghelyi Andor, a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, Vértes Imre, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese.

Az eskütételen jelen volt Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Ballai László, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Szakali József, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_kneb_esku.jpgAz eskütétel

A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság Szakali József elnök vezetésével - a KNEB székházában - megtartotta alakuló ülését.

Lázár György, a Minisztertanács elnöke, fogadta Wolfgang Rauchfusst, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettesét, a magyar-NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság NDK-tagozatának elnökét, aki szabadságát tölti hazánkban. A szívélyes légkörű megbeszélésen részt vett Marjai József miniszterelnök-helyettes, a bizottság magyar tagozatának elnöke is.

Marjai József és Wolfgang Rauchfuss megbeszélést folytattak, amelyen áttekintették a magyar-NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés időszerű kérdéseit, a két ország közötti árucsere-forgalom idei alakulását.

Az Országos Tervhivatalban Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke, Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter, valamint a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának képviselője a kormány nevében köszöntötte a minisztériumok, a társadalmi szervek, az akadémiai intézetek és a megyei tanácsok vezetőit, akik tevékenyen részt vettek a terület- és településfejlesztés új, hosszú távú feladatainak kimunkálásában.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán, először tűzte napirendjére ezt a témát, a beterjesztett javaslatok társadalmi vitában nyerték el végső formájukat. Faluvégi Lajos a közös munkát méltatva rámutatott, hogy sikerült a tudomány, a gyakorlat és a helyi közösségek törekvéseit az ezredfordulóig tartó időszakra egyeztetni, összekapcsolni. Elmondta: kiegyensúlyozott város- és községfejlesztésre törekedve az év végéig elkészül az a fejlesztési program is, amely Szabolcs, Borsod, Zala, Somogy és Békés megye elmaradottabb területeinek gazdasági fellendülését hivatott segíteni, ipari kultúrát és új foglalkoztatási lehetőséget teremtve.

A most összeállított dokumentumok alapján készülnek majd el a kormány középtávú és a megyék, városok, községek közép- és hosszútávú terület- és településfejlesztési tervei.

A hazai ízeket is kóstolhatják a moszkvai Világifjúsági Találkozó somogyi küldöttei. Péntektől reggelente teherautók indulnak Ferihegyre, hogy a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát és a Siófoki Állami Gazdaság őszibarackját repülővel szállíthassák el a VIT résztvevőinek. Július 26. és augusztus 9. között Boglárlelléről naponta 10 vagon export minőségű barackot küldenek, míg Siófokról kilenc alkalommal nyolcezer, összesen hetvenkétezer kiló barackot továbbítanak majd.

A XII. Világifjúsági és Diáktalálkozóra Moszkvába érkezett Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ központi Bizottságának első titkára. A fesztiválon részt vevő magyar politikai delegáció vezetőjének társaságában érkezett a szovjet fővárosba a VIT több magyar díszvendége is, köztük Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának titkára.

A vendégeket a repülőtéren Vlagyimir Sapliko, a Lenini Komszomol Központi Bizottságának külügyi titkára, valamint az SZKP KB felelős beosztású munkatársai üdvözölték. Jelen volt az érkezésnél Barabás János, hazánk moszkvai nagykövetségének ideiglenes ügyvivője.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_seremetyevo.jpgA XII. Világifjúsági és Diáktalálkozóra érkezett magyar küldöttség néhány tagja Moszkvában, a seremetyevói repülőtéren

A reggeli órákban ünnepélyes külsőségek között fogadták Moszkvában a szombaton kezdődő XII. Világifjúsági és Diáktalálkozóra érkezett magyar küldöttség első csoportját is. A zászlókkal, a fesztivál jelvényével és virágokkal díszített kijevi pályaudvar fedett csarnokában komszomolisták sorakoztak fel, s a VIT jelszavát - „a békéért, az antiimperialista szolidaritásért, a barátságért” -, a moszkvaiak üdvözlő szavait tartalmazó transzparenseket emeltek magasba, köszöntve a DIVSZ-induló hangjaira befutó szerelvény utasait.

A KISZ KB titkárának, Szantner Ivánnak vezetésével érkező küldöttség - mintegy háromszáz magyar fiatal - tiszteletére a 36 órás utazás során 12 állomáson rendeztek ünnepséget. A szovjet vendéglátók minden alkalommal virággal, énékkel, zenével köszöntötték a küldöttség tagjait.

A magyar delegáció további csoportjait hozó Budapest expressz a délelőtti órákban futott be a kijevi pályaudvarra.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_magyar_delegacio.jpgA magyar VIT-delegáció első csoportja megérkezett Moszkvába. Ünnepélyes fogadtatás a kijevi pályaudvaron

Moszkvába érkezett Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A spanyol sportdiplomatát a seremetyevói repülőtéren Marat Gramov, a Szovjetunió Olimpiai Bizottságának elnöke és Vitalij Szmirnov, a NOB szovjet tagja fogadta. Samaranch a moszkvai VIT sporteseményeit tekinti meg, s egyúttal tárgyalásokat is folytat szovjet sportvezetőkkel.

Moszkvában este ünnepélyesen megnyitották a XII. VIT magyar nemzeti klubját, amely mostantól egy héten át gazdag programmal - fórumokkal, kulturális műsorokkal, baráti találkozókkal, sportbemutatókkal - várja a hazánk iránt érdeklődőket.

A megnyitó ünnepségre a kultúrpalota dísztermében több száz szovjet és magyar fiatal gyűlt össze. Jelen volt Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a fesztivál díszvendége, valamint Rajnai Sándor, hazánk moszkvai nagykövete is.

Hámori Csaba, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, a magyar VIT-küldöttség vezetője megnyitó beszédében emlékeztetett: a KISZ, a magyar ifjúság elsők között csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, hogy 1985-ben Moszkvában rendezzék, meg a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozót.

A fesztivál házigazdái nevében Vlagyimir Sapliko, a Komszomol Központi Bizottságának titkára köszöntötte a klub vendéglátóit és vendégeit. Elmondta, hogy a Szovjetunióban ismerik és nagyra értékelik a magyar kommunista ifjúsági szervezet munkáját, amelyet a párt által meghatározott feladatok teljesítése érdekében végez. Szólt a találkozó magyarországi előkészítő munkálatairól, majd hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a klub tevékenységével megismerteti látogatóit ezzel a munkával. Hangsúlyozta: a magyar klub olyan fontos központ lesz a találkozón, amelyben sok ország és kontinens képviselői találkoznak majd. Végezetül sikeres munkát, jó hangulatú, hasznos találkozókat, tartalmas élményeket kívánt a klub házigazdáinak és vendégeinek.

Az ünnepélyes megnyitó után a gördülőcsapágy-gyár művészegyüttese, valamint a KISZ Központi Művészegyüttes tánckara és Rajkó zenekara adott nagysikerű műsort, majd késő éjszakába nyúló zenés, táncos program szórakoztatta a magyar klub első vendégeit.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_magyar_klub_berecz_janos_farkas_bertalan.jpgBerecz János, a párt Központi Bizottságának titkára, és Farkas Bertalan űrhajós a magyar klubban

A nap folyamán szerte Moszkvában megnyitották kapuikat a nyolc napon át működő fesztiválklubok. Negyven nemzeti és néhány regionális klub várja a rendezvényeire meghívott fiatalokat.

George Shultz amerikai külügyminiszter Mexikóvárosban elvetette a kétoldalú tárgyalások újrafelvételét Nicaraguával.

Nyilatkozata egyben elutasító válasz a közép-amerikai válságban közvetítő Contadora-csoporthoz tartozó négy állam: Mexikó, Venezuela, Kolumbia és Panama külügyminisztereinek felhívására is. A csoport országai a Nicaraguával folytatott közvetlen tárgyalások felújítására szólították fel Washingtont. Az amerikai külügyminiszter az elutasítást azzal indokolta, hogy Managua washingtoni megítélés szerint a kétoldalú tárgyalásokkal a Contadora-folyamatót akarja aláásni.

George Shultz nyilatkozatában újabb támadásokat intézett Nicaragua ellen: „a szabadságtól és a demokráciától való eltávolodással, a totalitarizmus felé való továbblépéssel” vádolta Nicaraguát.

A managuai külügyminisztérium egyébként jegyzékben szólította fel Costa Ricát, hogy kezdjenek komoly tárgyalásokat egy, a két ország határán létrehozandó demilitarizált övezetről. A sandinista kormány - emlékeztetett rá a jegyzék - már több ízben követelte a szomszédos országtól: vessen véget annak, hogy a nicaraguai ellenforradalmárok Costa Rica-i területről amerikai támogatással fegyveres akciókat hajthassanak végre Nicaragua ellen. A jegyzék felszólította San Josét, állapodjanak meg a két ország képviselői, közötti első találkozó időpontjában.

Li Hszien-nien kínai államfő Chicagóba érkezett. A küldöttség más tagjai a nap folyamán felkeresték a braidwoodi atomerőművet, Chicagótól száz kilométerre.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a tervezett időpontban megkezdte rendkívüli ülését a kivételes állapot bevezetése nyomán előállt dél-afrikai helyzet kivizsgálására. A tanácskozást azonban ötórás vita után felfüggesztették.

A világszervezet tagjai mind elítélték a dél-afrikai hatóságok lépését, de ellentétek merültek fel közöttük a Pretoria ellen hozandó szankciók kérdésében. Ezért Franciaország és Burkina-Faso Köztársaság indítványára a Biztonsági Tanács felfüggesztette ülését, hogy nem hivatalos konzultációkon simítsák el a Franciaország és a Dánia által beterjesztett határozattervezet kapcsán kialakult ellentéteket.

A francia-dán határozattervezet elítéli az apartheidrendszert és a kivételes állapot bevezetését, önkéntesen hozandó gazdasági büntető intézkedéseket javasol Pretoriával szemben. A tervezet ajánlásként javasolja az ENSZ tagállamainak, hogy függesszék fel dél-afrikai tőkebefektetéseiket, az exporthiteleket, a dél-afrikai arany (krügerrand) importját, ne kössenek új szerződéseket az atomenergia területén, tiltsák meg az olyan számítógépek exportját, amelyeket a dél-afrikai rendőrség vagy a hadsereg is hasznosíthat.

Vernon Walters, az Egyesült Államok új ENSZ-nagykövete a gazdasági szankciók ellen emelt szót, különösen az új dél-afrikai tőkebefektetések betiltását ellenezte. Kifogásolta a szankciókat Nagy-Britannia ENSZ-képviselője is. A határozattervezetet az afrikai országok sem tartják kielégítőnek, mert ők kötelező érvényű gazdasági büntető intézkedéseket előíró határozatot szorgalmaznak. A francia ENSZ-nagykövet azonban ellenzi a tervezet ilyen értelmű módosítását. Az afrikai országok jelezték, hogy esetleg saját határozattervezetet terjesztenek a BT elé.

július 27.

Az antiimperialista szolidaritásért, a békéért és a barátságért - e jelszó jegyében zajlik már második napja a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozó a szovjet fővárosban. A díszes külsőt öltött Moszkva jószerivel a fesztiválnak él, a hatalmas városnak nincs olyan kerülete, amely ne adna otthont a világ minden tájáról ideérkezett, egymással, a szívélyes vendéglátókkal ismerkedő, vitázó, barátságot kötő, éneklő, táncoló fiataloknak.

A VIT valójában már a szombati hivatalos megnyitóünnepség előtt megkezdődött. A szocialista országokból érkezett küldöttségek képviselői szombat délelőtt megkoszorúzták a Lenin-mauzóleumot és az Ismeretlen katona sírját a Kreml falánál, a Sándor-kertben. Hámori Csabának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ Központi Bizottsága első titkárának vezetésével koszorút helyezett el a magyar küldöttség csoportja is.

A kulturális központnak számító Gorkij parkban nemzetközi és nemzeti koncertek adták meg az alaphangot.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_logo.jpg

Színpompás ünnep és fontos politikai demonstráció - így összegezhető a moszkvai VIT szombati többórás hivatalos megnyitóünnepsége. Délután kettőkor indult a Komszomolszkij proszpekten a Luzsnyiki sportkombinát felé a külföldi delegációk képviselőinek menete. A nyolcvan méter széles sugárút mentén a szovjet főváros lakói, népviseletbe öltözött táncosok köszöntötték a vendégeket. Karnevál volt ez, az élen a moszkvai VIT jelképével, a Katyusa babával, a színes ötszirmú virággal, amely éppen a 28 évvel ezelőtti, VI., ugyancsak a szovjet fővárosban megtartott fesztivál óta lett a világifjúsági találkozók jelképe.

Délután öt órakor megszólaltak a fanfárok, a mikrofonokból felhangzott a Kreml harangjainak játéka, és az élőkép előbb a Szovjetunió, majd a VIT jelképeit formálta ki. Százezer néző tapsa köszöntötte a nyitányt. A díszpáholyban foglalt helyet Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, Andrej Gromiko, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Nyikolaj Tyihonov miniszterelnök, valamint a Szovjetunió több párt- és állami vezetője. Ott voltak a stadionban a fesztivál díszvendégei, így például Le Duan, a VKP főtitkára, Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Alvaro Cunhal, a Portugál KP főtitkára s még sokan mások, köztük a szervezőbizottság magyar díszvendégei.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_szovjet_lanyok.jpgSzovjet lányok köszöntik a világ minden részéből érkezett küldötteket a Lenin-stadion bejáratánál

A lelátókon kaptak helyet a külföldi küldöttségeknek azok a tagjai, akik országuk képviseletében nem lehettek ott a stadionba bevonuló, érthetően korlátozott létszámú csoportokban. Minden eddiginél népesebb ugyanis a moszkvai fesztivál, 150 országból több mint húszezer küldött jött a szovjet fővárosba, és nyugodtan ide számíthatjuk a csaknem ugyanennyi, erre az alkalomra érkezett turistát is.

A rövid látványos, bevezető után a stadionba, bevonulok sorát a fesztivál nemzetközi előkészítő bizottságának tagjai, nyitották meg. Őket nagy tapsot aratva az előző VIT házigazdái, a kubaiak követték, zászlójukat egy karneváli ruhás hölgy hozta. Hét év telt el a havannai fesztivál óta, e szokatlanul hosszú szünet magyarázata az ifjúsági mozgalmakat sem kímélő növekvő világpolitikai feszültség, a beszűkülő nemzetközi kapcsolatok. Éppen ezért is különös jelentőségű, hogy hosszú, alapos előkészítő munka után a párbeszéd jegyében sikerült a világ ifjúságának ilyen széles körű részvételét biztosítani a moszkvai fesztiválon, azt keresve, ami a fiatalokat az öt kontinensen összeköti, a különböző világnézet, politikai vélemény dacára.

A kubaiak nyomában következtek a többiek. Nem kellett sokat várni, és a stadionban feltűnt a magyar nemzeti zászló, amelyet Magyar Zoltán, a küldöttség tagja, kétszeres olimpiai bajnok tornász vitt, mögötte az első sorban a delegáció vezetői mentek, élükön Hámori Csaba, az MSZMP PB tagja, a KISZ KB első titkára. VIT-formaruhájukban vonultak a magyarok, a lányok fehér blézerben és kék szoknyában, a fiúk kék blézerben, szürke nadrágban.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_magyar_kuldottseg.jpgA magyar küldöttség

A magyarokhoz hasonlóan több küldöttség választott elegáns formaruhát, mások ismert vagy kevésbé ismert nemzeti viseletük mellett döntöttek. Óriási taps, ütemesen visszhangzó jelszavak, magasba emelkedő, ki tudja hányféle zászló köszöntötte a hazájuk függetlenségét védelmező nicaraguai fiatalokat, jelképezve a széles nemzetközi szolidaritást a közép-amerikai népekkel.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_venceremos.jpgVenceremos!

Ugyancsak visszhangzott a stadion a salvadori hazafiak, köztük a felszabadító háború sebesültjeinek köszöntésétől, éppen úgy, mint amikor a chilei antifasiszták következtek.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_el_salvadori_fiatalok.jpgEl Salvador-i fiatalok a VIT-megnyitón

Jöttek namíbiaiak, palesztinok, a fajüldözés ellen küzdő dél-afrikaiak, britek, hollandok és amerikaiak. Ez a VIT az első, hogy az Egyesült Államokban sikerült közös nemzeti előkészítő bizottságot létrehozni 34 különböző politikai, vallási, ideológiai irányzatú ifjúsági szervezet részvételével. A sort a házigazdák, a Komszomol küldöttei zárták, nagy tapsot aratva.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_taps.jpgTapsoljatok velem!

Ketten a delegátusok közül igazoltan voltak távol: Dzsanibekov és Szavinih, a Szaljut-7 fedélzetén dolgozó két űrhajós, ők külön üzenetben köszöntötték a fesztivált.

Két órán át tartott a küldöttek bevonulása, majd Viktor Misin, a Komszomol KB első titkára a szovjet szervezőbizottság nevében köszöntötte a részvevőket. Utalt a fesztiválmozgalom tapasztalataira, amelyek tanúsítják: a haladó ifjúság ereje akcióegységében van. Misin kifejezte azt a meggyőződését, hogy a moszkvai VIT elősegíti a különböző országok fiataljainak még határozottabb fellépését az imperializmus, a militarizmus, a reakció ellen, tekintet nélkül politikai meggyőződésükre. Utalt rá, hogy a fesztivált a fasizmus feletti győzelem 40. évfordulójának évében rendezik meg, s a fiatal nemzedékek kötelessége, hogy megakadályozzák az új világháború kitörését. Mint mondta, a szovjet vendéglátók nyíltsággal fogadják vendégeiket, őszintén törekednek a barátság elmélyítésére, a párbeszédre. Utána Jean-Claude Kennedy, a nemzetközi előkészítő bizottság francia koordinátor titkára állt a mikrofon elé, és arról beszélt, hogy a fesztivál jó lehetőséget ad, hogy az ifjú nemzedékek demonstrálják, készek a küzdelemre a szociális, gazdasági, politikai, emberi jogokért. A küldöttek nevében megköszönve a szovjet vendéglátók fáradozásait, a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozót megnyitottalak nyilvánította.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_luzsnyiki_1.jpgTízezrek köszöntötték a Luzsnyiki stadion lelátóiról a bevonuló delegációkat

A két rövid beszéd után a VIT-zászló ünnepélyes felvonása következett. A megtiszteltetés Szergej Morozov mikopolszki ifjúmunkásnak, Irina Osztapova moszkvai tanárképzős diáklánynak és. Alberto Juantorénának, a kubaiak olimpiai bajnok atlétájának jutott. Motorosok kíséretében nyitott gépkocsi hajtott be a stadionba, a fáklyavivőket hozta. A fáklyát, mint az eredményjelző táblákra vetített kép mutatta, még kora délután Ivan Kozsedub légimarsall, a Szovjetunió háromszoros hőse, a nagy honvédő háború veteránja gyújtotta meg az Ismeretlen katona sírjánál, emlékezve és emlékeztetve a fasizmus feletti győzelemre. Tőle vették át a fáklyát Galina Gagarina, a Lomonoszov Egyetem aspiránsa, a világ első űrhajósának lánya és Pavel Ratnyikov, az Urálmas gyár lakatosa. Felvonó emelte őket a magasba a stadionbeli kandeláberhez, és néhány pillanat múlva felcsapott a láng, amely a fesztivál jövő hét szombati zárásáig lobog majd.

Ezután a VIT részvevőit, vendégeit Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára üdvözölte. Az SZKP vezetője szólt arról, hogy az élet problémái ugyanúgy érintik és foglalkoztatják a fiatalságot, mint az idősebb nemzedéket. A fiatalság a korára jellemző hévvel lép fel a társadalmi igazságosságért és a valódi szabadságért, azért, hogy a civilizáció gyümölcsei mindenki számára hozzáférhetőekké váljanak, eltűnjön az életből az erőszak és a fajüldözés, az elnyomás, a militarizmus és az agresszió.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_mihail_gorbacsov.jpgMihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára köszönti a részvevőket és a vendégeket

Gorbacsov rámutatott: a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozó a fasizmus felett aratott győzelem és a második világháború befejezésének 40. évfordulója esztendejében zajlik, s a népek nem feledkeznek meg arról sem, hogy 40 évvel ezelőtt robbantották fel az első atombombát. A VIT-en részt vevő fiatalok a haladást és a népek reményeit testesítik meg. A moszkvai találkozó meggyőzően demonstrálja majd a szolidaritást, a békéhez és a népekhez való ragaszkodást - mondta Gorbacsov, és sok sikert, boldogságot kívánt a VIT részvevőinek.

A megnyitó hivatalos része a DlVSZ-induló hangjaival ért véget. Ezután nagyszabású ünnepi program következett. A kontinenseken átnyúló békeakaratot, a háború elutasítását, az antiimperialista szolidaritást, a fiatalok barátságát kifejező táncok és élőképek váltották egymást.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_luzsnyiki.jpgÉlőkép a stadionból

Este kilenc óra volt, amikor felhangzott a dal „Amíg a planéta létezik... amíg nem késő”, és sok száz fehér galambot engedtek égnek a zárójelenet részvevői.

A megnyitó és a moszkvai utcai hangulat képkockái:idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_1.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_2.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_3.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_4.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_5.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_6.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_7.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_8.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_9.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_91.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_92.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_93.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_94.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_95.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_96.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_97.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_98.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_megnyito_99.jpg

A stadionból távozva voltaképpen csak a helyszínek változtak, kifelé menet a sorok is felbomlottak, a legkülönfélébb nemzetek fiataljai mentek egymásba karolva, franciák ízlelgették a peruiak zenéjét, japánok fotóztatták magukat frissen szerzett szovjet ismerősökkel. A díszesen kivilágított Moszkva utcáin sokan sétáltak késő estig, mások a Gorkij parki színpadokat, rendezvényeket keresték fel, s vendégeket fogadtak a nemzeti klubok is.

TV kritika a megnyitóról:
Káprázatos! Az elragadtatott jelző valójában ki sem tudja fejezni azt a hatást, amit a XII. VIT megnyitó ünnepélye gyakorolt a tévé-nézőkre, különösen azokra, akiknek színes készüléken volt alkalmuk végignézni a látványosságnak ezt a már-már 21. századi produkcióját. A szovjet szervezők bebizonyították, hogy nemcsak azt tanulták meg tökéletesen, amit a monstre show szülőhazájában, Amerikában tudnak és gyakorolnak, hanem már többet is tudnak, mind a szemnek szóló ötletben, szervezettségben, gazdag kiállításban, de a szívnek és az észnek szóló tartalomban, mondanivalóban, mozgósító erőben. S a szovjet televíziósok is alaposan megtanulták, hogyan kell és lehet tökéletes élményt nyújtó formában eljuttatni a nézők képernyőire a látni- és tudnivalót. Ehhez megfelelő technika áll rendelkezésükre és láthatóan van elegendő speciálisan képzett operatőr és rendező is, aki ezt a technikát kezelni tudja. Amikor alighanem a koreaiaktól először láttunk élőkép-tablókat, azt hittük, hogy felülmúlhatatlant látunk. Azóta láttuk a továbbfejlesztett változatokat kubai és los angelesi formában. A moszkvai ennek a látványosságnak a lehetőségeit szinte valószínűtlenig kitágította.

A magyar tévé 20 tagú forgatócsoportja is ott van természetesen Moszkvában. Ezt a rádióújságból tudjuk, mert képes beszámolót - az egyetlen meglehetősen lapos vasútállomási interjún kívül - nem küldtek a szombat és vasárnap esti összefoglalóba. Pedig úgy hírlik, a magyar nézők legalább néhány képet szívesen láttak volna a magyar küldöttség első napi programjairól…

Kiszabadult az antarktiszi jég fogságából a 133 napon át önálló haladásra képtelen szovjet kutatóhajó, a Mihail Szomov. A Déli-sarkvidékre irányított északi-jeges-tengeri dízelmotoros meghajtású jégtörő hajó, a Vlagyivosztok, közép-európai idő szerint kilenc órakor érte el a többéves jégmezőbe beágyazódott hajót. A Mihail Szomov azóta a jégtörő nyomában északi, északnyugati irányban halad.

Az egykori híres szovjet sarkkutatóról elnevezett Mihail Szomov, a szovjet antarktiszi kutatóflotta zászlóshajója, a déli-sarki nyár végén került nehéz helyzetbe. Az ottani körülményekhez képest is szokatlanul hideg nyár végi időjárás megakadályozta abban, hogy feladatát teljesítve időben elhagyja a fehér kontinens veszélyes vizeit. A feltorlódó és összefagyó jégtáblák mind erősebb akadályokat állítottak útjába. A hajó a Ross-tenger irányába haladt, az utolsó napokban már rendkívül kis sebességgel. Május végén a jég véglegesen fogságba ejtette az idén tízéves hajót.

A Vlagyivosztok június elején indult a távol-keleti szovjet kikötőből, amelyről nevét kapta. Fedélzetén különlegesen felszerelt, MI-8-as típusú kutatóhelikoptert szállított, amely éjszaka is képes felderítő repülésekre. A Déli-sarkon jelenleg még egész napos a sötétség. Vitt továbbá üzemanyagot, felszerelést, lakóházakat, sátrakat és sok mást is a szorult helyzetbe került tudósok és tengerészek megsegítésére. A 133 napos megfeszített küzdelmet végül siker koronázta.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vlagyivosztok_jegtorohajo.jpgA Vlagyivosztok jégtörő hajó volt a mentőakció főszereplője

Dél-Afrika elleni önkéntes büntető intézkedések mellett szavazott a hét végén az ENSZ Biztonsági Tanácsa, egyszersmind elítélve az országban egy hete bevezetett rendkívüli állapotot. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia tartózkodott a szavazástól.

A BT tagjai elfogadták a francia-dán kompromisszumos határozati javaslatot, miután a fejlődő országok nem tudtak megfelelő többséget szerezni saját, kötelező és átfogó szankciókat sürgető indítványukhoz. Előzőleg a fejlődő országok még azt javasolták módosításként a francia-dán indítványhoz, hogy Dél-Afrikát legalább a jövőben sújtsák kötelező szankciókkal, ha ezentúl sem tartja be a rá vonatkozó ENSZ-határozatokat. Ám az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vétójával megakadályozta ezt a módosítást.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_ensz_biztonsagi_tanacs.jpgSzavaz a Biztonsági Tanács

július 28.

A moszkvai világifjúsági találkozó alkalmából Balatonfüreden mini VIT-et rendeztek, amelynek, a KISZ KB szervezésében, külföldi csoportok is résztvevői voltak. A hasznos időtöltést szolgáló, gazdag programból természetesen a sport sem hiányzott. A hétvégén folyamatosan üzemelt a „sportutca”, különböző sportjátékokkal, bemutatókkal, fejtörőkkel, szellemi vetélkedőkkel. Volt sakkszimultán, VIT Kupa fiú és leány kispályás labdarúgótorna, s gazdag volt az MHSZ programja. A Petőfi-ligetben teniszversenyre várták a fiatalokat, a kempingparkolóban pedig a KBT rendezett kismotoros-találkozót. Az érdeklődőknek bőven volt választási lehetőségük, aktív mozgással, versenyzéssel bárki próbára tehette ügyességét, sportbeli tehetségét.

A legjobbakat értékes sportszerjutalomban részesítették, a résztvevők közül „Fortuna útján” többeket értékes ajándékkal jutalmazta a rendező Veszprém megyei KISZ-bizottság és a megyei testnevelési és sporthivatal.

Vasárnapi műszakot tartottak több csepeli üzemben. A vasmű acélművében három martin kemencénél, az elektrokemencénél és a mechanikus műhelyben dolgoztak: acélt olvasztottak, alapanyagot gyártottak. A csőgyár hat hengersorából 5 üzemelt, a nagy-, a közép- és a kishengersor, valamint a két tolópad. Az ott dolgozók az olajbányászathoz, a gázvezetékekhez, valamint a vízvezetékekhez készítettek különböző átmérőjű csöveket.

A csepeli Fémműben is dolgoztak. A szalagáthúzó kemencéknél reggel még a hazai felhasználóknak, köztük a Híradástechnikai Gépgyárnak és a Ganz Mávagnak készítették az acélszalagot, majd délelőtt átálltak a lakkozott dinamószalag gyártására, amiből a tőkés piacra exportálnak.

A hengerdében is pótműszakot szerveztek, hogy ezzel is hozzájáruljanak az év eleji termelési elmaradás pótlásához.

A szovjet fővárosban a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozón a fesztivál minden napjának külön témája, jelszava van, a vasárnapé ez volt: „Fiatalok és diákok a békéért, a nukleáris háború megakadályozásáért, a leszerelésért.” Délelőtt a Gorkij parkban tartottak központi nagygyűlést, délután pedig a fasizmus feletti győzelem 40. évfordulójára emlékeztek a fiatalok. Gyűlések voltak a város különböző pontjain, társadalmi munkában dolgoztak a moszkvai nagy honvédő háborús emlékmű építésén, majd estefelé egységes menetet alkotva a Leningradszkij sugárúton a Dinamó stadionban tettek hitet: Auschwitz, Hirosima tragédiája nem ismétlődhet meg.

Beindult a sajtóközpont gépezete is, a Szakszervezetek Házában folyamatosan a fesztivál jeles vendégeivel találkozhatnak az újságírók, vasárnap Romes Csandra, a Békevilágtanács elnöke volt soron. Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, a VIT tiszteletbeli vendége megnyitotta a fesztivál sportcentrumát a szovjet főváros testnevelési főiskolájának stadionjában, majd elindította a Békefutás mezőnyét, amelyben 35 ország sportolói vettek részt.

Késő este még nyomuk sem volt, reggelre már a város több forgalmas csomópontján hívtak a Művészetek parkjában megrendezendő békenagygyűlésre a transzparensek. Tízezerszám indultak el a moszkvaiak, hogy a kellemes, napsütéses vasárnap délelőttön tanúi legyenek a VIT első tömegdemonstrációjának: százötven ország ifjúságának képviselői emeltek szót a béke ügyéért, a nukleáris háború megelőzéséért, a leszerelésért. Ott volt Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára is a díszvendégek között. A nagygyűlés felszólalói nemzeti hovatartozásukra, világnézetükre való tekintet nélkül, egybehangzóan követelték: a világ kis és nagy nemzeteinek egyaránt meg kell adni a békés élet, az önmegvalósítás jogát. Azt a lehetőséget, hogy ifjú polgáraik a boldog jövőre és ne a szörnyű pusztulás rémére gondolva készüljenek emberi hivatásukra.

„Békét Európának! Fegyverek nélküli világűrt! Szabadságot az imperializmus és a reakciós erők elnyomottainak!” - ilyen s ehhez hasonló jelszavak szakították félbe időről időre a szónokokat. Vera Rotnyikova, a moszkvai Oktyabrszkij kerület Komszomol-bizottságának egyik propagandistája a körülötte álldogáló tizenéves lányoknak magyarázta: - Ezek a jelmondatok, ha nem is ugyanúgy, de ugyanarról beszélnek. Ha Európában béke van, ha sikerül megállítani a fegyverkezési hajsza újabb menetét, ha szabadon rendelkezhetnek sorsuk felől a világ ma még elnyomatásban élő népei, ha mindehhez akár csak egy centivel sikerül közelebb jutnunk, nos, akkor a VIT, a fiatalok nemzetközi összefogása, megtette a magáét.

S miközben Vera a tömegben fejtegette a maga nézeteit, Viktor Misin, a Komszomol KB első titkára, a szónoki emelvényen a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet ifjúság békekezdeményezéseiről beszélt. A nemzetek közötti megértés fontosságáról, a kölcsönös bizalomról, a párbeszéd jelentőségéről, amihez éppen a XII. VIT viheti közelebb a világ jó szándékú fiatalságát.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_fiatalok_a_bekeert.jpgFiatalok a békéért

A nagygyűlésen felszólalt Cserveny Vilmos, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség főtitkára is. A DÍVSZ nevében köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva: a DÍVSZ-nek meggyőződése, hogy fegyverektől túlzsúfolt világunkban mindent meg kell tenni a népek közötti vitás kérdések békés rendezéséért, a különböző társadalmi rendszerű országok közötti bizalom erősítéséért.

Száz és száz hófehér galamb emelkedett a levegőbe, sokezernyi torok harsogta kórusban a szovjet ifjúság jelmondatát: „Miru mir!” „Békét a világnak!”. Békét a tadzsik kislánynak, aki lelkesen próbálta jelvénycserére bírni az egyik dán delegátust, az indiai, turbános legénykének, aki gyors mozdulatokkal galambot rajzolt az eléje nyújtott fehér papírra, s csak azután kanyarította alá a nevét is. Békét a sebesült nicaraguai kislánynak, akit társai hoztak magukkal a találkozóra. Békét a libanoni családnak, a dél-afrikai négernek, az angolai határőrnek, az afgán tanítónak, akit sokadszor fenyegetnek halállal a közelben garázdálkodó bandák.

Békét mindannyiunknak - ahogyan a kijáratnál felállított transzparens kívánta.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vit_bekedemonstracio.jpgA VIT résztvevőinek egy csoportja a moszkvai békedemonstráción

Franciaország dél-afrikai nagykövete vasárnap elutazott Johannesburgból. Az intézkedést Párizsban a dél-afrikai terror elleni tiltakozásnak szánják.

Helmut Kohl nyugatnémet kormányfő vasárnapi rádiónyilatkozatában kizárta, hogy országa akárcsak olyan szankciókat is hozzon Dél-Afrika ellen, mint Franciaország. Hozzátette: szerinte szankciókkal semmit sem lehet elérni.

A finn kormány nyilatkozatban ítélte el a dél-afrikai fekete lakosság ellen alkalmazott rendőrterrort. A közlemény a faji elkülönítés megszüntetésére hivatott nemzetközi intézkedések kiszélesítését sürgeti.

Nemzetközi tiltakozást követelt az apartheid rendszere ellen, és a dél-afrikai politikai foglyok szabadon bocsátása érdekében Olof Palme svéd miniszterelnök is.

Spanyolország pretoriai nagykövete, aki jelenleg szabadságát tölti Madridban, további intézkedésig nem tér vissza Dél-Afrikába. A dél-afrikai eseményekkel kapcsolatos spanyol álláspont a szerint alakul majd, hogy miként foglalnak állást a közös piaci tagországok a későbbiekben - közölték Madridban.

A fajüldöző hatalom brutális megerősítésére tett kísérletként értékeli a dél-afrikai fejleményeket a kínai külügyminisztérium Pekingben kiadott nyilatkozata. Kína továbbra is támogatja a dél-afrikai népeknek a nemzeti egyenjogúságért és az apartheid ellen vívott harcát - áll a közleményben.

Dél-Afrikában ismét több mint háromszáz embert tartóztattak le; ezzel az egy hete bevezetett rendkívüli állapot letartóztatottjainak száma meghaladta az ezret. A rendőrség közölte, hogy ezentúl nem ad ki közleményt, és semmilyen információt olyan incidensekről, amelyeket elszigeteltnek vagy elhanyagolhatónak minősít. Hírügynökségi jelentések szerint a dél-afrikai rendőrség sortüzeinek csaknem 500 ember esett áldozatul a faji megkülönböztetés elleni erősödő fellépés utóbbi 11 hónapja alatt.

Humor:idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_humor_1.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_humor_2.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_humor_3.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_humor_4.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_humor_5.jpg

Reklám:idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_reklam_1.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_reklam_2.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_reklam_3.jpg

Kékfény:
Tolna határában a 6-os számú fő közlekedési úton fél tizenkettőkor a 131-es kilométerkőnél összeütközött a pécsi Pannon Volán pótkocsis kamionja a Budapesti Húsipari Vállalat hűtőgépkocsijával. Az ütközés után a pécsi, betonelemeket szállító kamion áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és egy fának ütközött. A pótkocsis kamion felborult és a béléselemek az úttestre szóródtak. A hűtőkocsi az ütközés következtében szintén felborult. A pécsi kamion gépkocsivezetőjét, Kovács Tamást súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a szekszárdi kórházba. A 6-os út forgalmát elterelték, a gépkocsik három órán át Tolnán keresztül közlekedtek, fél háromra állt csak helyre a rend, amíg megtisztították az utat a gépkocsiktól és az útra hullott béléstestektől.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_tolnai_baleset.jpgAz ütközés utáni helyzetkép

Súlyos közlekedési baleset történt Budapesten. A XVIII. kerületben, a Margó Tivadar utca és Méta utca kereszteződésében az FKFV kukás teherautója elé kanyarodott egy MZ motorkerékpár. A szabályosan haladó teherkocsi maga alá temette a motorkerékpáron utazó két személyt. A motor utasa, az 53 éves Dilencz József a helyszínen meghalt, a motor vezetőjét, a 24 éves Agócs Andrást súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_budapesti_baleset.jpgAz összetört motorkerékpár a baleset helyszínén

Tartás elmulasztásának vétsége miatt vonta felelősségre a Miskolci Városi Bíróság a 39 éves Fészki Lászlót (Sajólád, Alkotmány u. II.). A vádlott 1984 szeptemberétől 1985 februárjáig 9600 forint gyermek tartásdíjjal maradt adósa volt feleségének. A bíróság a vádlottat 5 hónapi, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, jogerősen.

Közlemények:
A moszkvai, XII. Világifjúsági és Diáktalálkozóra utazó magyar politikai delegáció ünnepélyes búcsúztatása miatt Budapesten, a Kossuth tér környékén július 24-én, szerdán parkolási és forgalomkorlátozási tilalmat rendelnek el. A Münnich Ferenc utcában, a Zrínyi utcában (a Münnich Ferenc utca-Roosevelt tér közötti szakaszon) és az Akadémia utcában nulla órától 24 óráig, az Alkotmány utcában nulla órától 22 óráig, a Keleti pályaudvar Kerepesi úti parkolójában pedig 10 órától 23 óráig tilos parkolni. Július 24-én forgalomkorlátozás lép életbe a Roosevelt tér külső sávjában, az Akadémia utcában 17 órától 19.30 óráig, a Kossuth Lajos téren, az Alkotmány utcában 16.30 órától 19.30 óráig és a Zrínyi utcában 10 órától 22 óráig.

Augusztus 2-ig lehet jelentkezni az FTC és a Cooptourist közös szervezésében októberben sorra kerülő „Látogatás két ország 10 stadionjába” társasutazásra. A résztvevők a spanyolországi, portugáliai körutazás során megtekintik többek között a Real Madrid, az FC Barcelona és a Benfica stadionját és múzeumát is. Jelentkezni a 13 napos utazásra a Cooptourist Skála Metró irodájában lehet (Marx tér 1.) naponta 8.30-tól 17 óráig.

Új köntöst kap szeptember közepétől két országos napilapunk, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap. Az Atheneum Nyomdában ugyanis ekkorra fejeződik be a rekonstrukció, amelynek eredményeként a mostani korszerűtlen, régi gépek helyére magas nyomású, rotációs eljárással működő berendezéseket telepítenek.

Állásajánlat:idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_allasajanlat_1.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_allasajanlat_2.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_allasajanlat_3.jpg

Divat: Korszerű konfekció - férfiaknak
A divat színpadán a divatbemutatókon, mindig csak epizódszerep jut a férfiaknak. A főszerepet a hölgyek viszik. Talán így is van rendjén, hiszen a női divat a maga ezernyi apró trükkjével, a minden évben és szezonban való megújulásával színesebbé teszi nemcsak az utcaképet, hanem belop valami vidámságot a család hétköznapjaiba is. A család azonban nemcsak nőneműekből áll, így egyre nagyobb az igény arra, hogy az „erősebb nem” is divatos holmikhoz jusson. Az alapanyagok - a szezonnak megfelelően - a len, a pamut, a vászon és a különböző pamuttípusú kelmék. Ezek nedvszívó és kiváló légáteresztő tulajdonsága köztudott, kellemes, hűs érzetet adnak viselés közben. Képes beszámolónkat a Május 1. Ruhagyár a kereskedelemnek megvételre ajánlott kollekciójából állítottuk össze.idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_divat_1.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_divat_2.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_divat_3.jpg

Ribizliszüret - géppel:
Gép szedi a tolcsvai Békeharcos Tsz 45 hektáros ribizliültetvényének termését. A Finnországból vásárolt ribiszkekombájn a bokrok kímélésével mindössze 8 százalékos szemveszteséggel szüretel, és napi 16 órás műszakban 4 hektár termését szedi le, a termést pedig ládákba rakja.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_tolcsvai_bekeharcos_tsz.jpgA fekete ribizlit felvásárló Debreceni Konzervgyár - amely anyagilag is támogatta a gép beszerzését - igen elégedett a leszedett gyümölcs minőségével

Három műszak a Szigetvári Konzervgyárban:
Teljes kapacitással dolgozik a Szigetvári Konzervgyár. E hét végén várhatóan befejeződik a borsószezon, eddig 14 500 tonnát tartósítottak. Tervük ennél kétezer tonnával több. A borsónak csakúgy, mint minden más terméküknek 80 százalékát exportálják. Mivel kevés irányvonatot kapnak, a kész termék zöme a raktárban és a gyárudvaron várakozik az elszállításra. A gyárban jó egy hónapja három műszakban dolgoznak. Már túl vannak a meggy és a cseresznye konzerválásán, amiből aránylag gyenge termés volt. A szigetváriak idén új termékekkel is jelentkeznek: a sárgarépa-, zeller- és pusztasalátával, valamint Partimix savanyúsággal.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_szigetvari_konzervgyar.jpgZöldborsó-szállítmányt csomagolnak a gyár raktárában

Új töltőüzem Kékkúton:
Nagy teljesítményű töltőüzem kezdte meg működését Kékkúton. A Badacsony-vidéki Pincegazdaság Ásványvízpalackozó Üzemében, az üvegekbe töltött ásványvíz mellett óránként 3600, másfél literes műanyag palackot töltenek meg a híres Theodora-forrás vizével. Évente 45 ezer hektolitert palackoznak és a hazai igények kielégítése mellett jelentős mennyiséget exportálnak. Az NSZK-ba például 2 millió, másfél literes flakon kerül, de szállítanak a tengerentúlra, Kanadába is a híres Kékkútiból.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_kekkuti_asvanyviz.jpgÜvegbe kerül az ásványvízzel dúsított Kékkúti

Számítógép - mint segítség:
A Jászberényi Vegyesipari Szolgáltató Vállalat a pontosabb és gyorsabb adatkezelés érdekében egy Commodore 64 típusú személyi számítógépet állított üzembe. A gépet egyelőre számlázásra, a vevők és cikkek nyilvántartására használják, de a jövőben a személyi és munkaügyi nyilvántartást és a kereseti adó kiszámítását is a számítógépre kívánják bízni.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_jaszberenyi_vegyesipari_szovetkezet.jpgHaladva a korral

Külfejtési bányaüzem Nógrád megyében:
Új külszíni fejtést nyitottak meg a napokban a Nógrád megyei Mátraterenye közelében. A nagybátonyi osztályozóba naponta kétezer tonnát szállítanak, ahonnan a szén a tiszapalkonyai és a Gagarin Hőerőműbe kerül. A tervek szerint az idén 174 ezer tonna fűtőanyagot termelnek a Nógrádi Szénbányák Vállalat csibaji új külfejtési üzeméből.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nogradi_szenbanyak.jpgNagyteljesítményű gépek a bányaművelésben

A Tiszán épülő vasúti híd:
Csongrádnál új vasúti híd épül a Tiszán a régi, elavult mellett. A folyó bal oldalán elkészültek az ártéri pillérek, amelyekre leemelik az előre összeállított acélszerkezeti elemeket, hídszakaszokat. Ugyanakkor jó ütemben halad a mederpillér építése is a folyóra telepített munkahelyen.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_csongardi_tisza_hid.jpgA létesítményt a jövő év második felében adják át rendeltetésének

Újdonságok Pusztaszabolcsról:
Az év elejétől önálló vállalatként működik a Pusztaszabolcsi Mezőgép, s ez a változás jótékonyan hatott a gyártmányfejlesztésre, valamint saját termékeik forgalmazására. A 330 fős üzem 1985-ban 240-250 millió forintos árbevételt tervezett és ebből a sikeres első félév 132,5 millió forintot hozott. A Pusztaszabolcsi Mezőgép az önállóság révén valóban eredményesebben működik, s ez további szervezeti változásokat is feltételez. A jövő évtől a B-kategóriás vállalatot küldöttgyűlés és választott vezetőség irányítja és egyidejűleg névváltoztatást is előkészítenek. A Mezőgép Tröszt megszűntével - a közeli római-kori település nevéről - Salina Gépgyártó és Tömítéstechnikai Vállalatként szerepel majd a pusztaszabolcsi üzem. Törekvéseik azt ígérik, hogy a mainál is hatékonyabban.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_pusztaszabolcsi_mezogep.jpgA terménydarálók összeszerelése Pusztaszabolcson

Bevált a közvetlen bútorértékesítés:
Sikeres félévet zárt a Székesfehérvári Garzon Bútorgyár, 220 millió forint értékű sorozati terméket állított elő, 6,5 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A fehérvári bútorok kelendőségét jelzi, hogy az értékesítés a termelést meghaladó mértekben, húsz százalékkal emelkedett. A Garzon gyakorlata a hazai bútorgyárak közül egyedülálló: 13 nagyvárosban működő áruházakkal közvetlen kapcsolatot alakítottak ki, s előjegyzéses rendszerben - saját fuvareszközzel - teljesítik a vevők igényei alapján összesített megrendeléseket. Ez nem fából vaskarika, hanem tényleges előnyökkel jár gyártónak, kereskedelemnek és vásárlónak. A nagykereskedelem kikapcsolásával ugyanis a forgalmazó áruházaknak szinte raktározniuk sem kell, az előjegyzett bútort, pedig a vevő a megígért határidőre, dekád pontossággal megkapja. Az első félév 259 millió forintos forgalmának kétharmadát ebben a közvetlen formában értékesítették, s egyre növekszik a gyár székesfehérvári, budapesti mintaboltjának, valamint a Bútoripari Egyesülés Garzon márkaboltjának a szerepe.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_garzon_butorgyar.jpgElkészült a bútorgyár 800 négyzetméteres, új üzemcsarnoka, ahol a bútorlapok felületkezelésére rendezkednek be. A héten kezdte meg a termelést a második kasírozó gép

Javult a minőségi munka Dunaújvárosban:
Eredményes félévet zárt a Fékon dunaújvárosi üzeme. Ebben az évben, a nagyvállalati eredményen belül, már elkülönítik a dunaújvárosi nyereségét, ezzel is ösztönözve őket a gazdaságosabb munkára. Dunaújvárosban tízmillió kilencszázezer forint nyereséget terveztek, ebből az első negyedévben hárommillió forint teljesült. A féléves mérleg még most készül a nagyvállalatnál, így nyereségük pontos nagyságát még nem ismerik. Ennek ellenére bizakodnak, hisz a félév alatt elkészült 410 ezer blúz, illetve női ruha 99,7 százaléka sikerült első osztályúra. Termékeik 99,8 százaléka exportra készült. Ezek első osztályú minősítési aránya még jobb. Itt elsősorban csak anyaghiba miatt minősítették alsóbb osztályba a blúzokat.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_dunaujvarosi_fekon.jpgÉv végéig behozható a lemaradás

Cipők Záhonyból:
Alig másféléves Záhonyban a Szabolcs Cipőgyár üzeme. Az itt dolgozók, jelenleg száztízen cipőfelsőrészeket készítenek. Nemrégiben új termelési részleggel, szabászattal bővült az üzem.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_szabolcs_cipogyar.jpgBori Józsefné gépi tűzés közben (balról), s Tóth Erzsébet gyártásközi ellenőr

Dollárexportra:
A Kisvárdai Szeszipari Vállalat demecseri keményítőgyára évente közel egymillió dollár értékű terméket készít nyugati exportra. A gyár többek között Hollandiába, Angliába, Izraelbe szállít glutint, ami a lisztben lévő fehérje, azaz sikér kivonata.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_kisvardai_szeszipari_vallalat.jpgŐsz Bertalan a vákuumdobszűrők kezelője a búzalisztből nyert keményítőt szárítja

Autóbuszok - svéd utakra:
Budapesten az Ikarus gyár egyedi gyáregységében svéd exportra is készítenek luxus autóbuszokat. Az IK 396-os Volvo és Scania alvázra Ikarus karosszériával készülő autóbuszok egy részét már az első negyedévben átvehették a megrendelők.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_ikarus_egyedi_budapest.jpgA szerelőcsarnokban

Toborzó ’85:
Minden évben tábort szervez a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium és a KISZ Budapesti Bizottsága Tatán, a Mező Imre Vezetőképző Iskolában. Idén június 17-től 22-ig az úttörőknek, július 15-től 20-ig a középiskolásoknak és a szakmunkásképző intézetekben tanulóknak tartott nagyszabású bemutatót a rendőrség, a honvédség és a tűzoltóság.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_toborzo.jpgA toborzó egyik izgalmas pillanata

A Magyar Televízió műsorán: Rocky. 1976-os amerikai filmdráma, melyet Sylvester Stallone forgatókönyve alapján John G. Avildsen rendezett.

A főbb szerepekben Sylvester Stallone, Talia Shire, Burt Young, Burgess Meredith és Carl Weathers látható. Az alacsony, mindössze egymillió dolláros költségvetéssel készült film a mozikban és a kritikusok körében is váratlan sikert aratott, tíz Oscar-jelölést kapott, ebből hármat meg is nyert és az addig jóformán ismeretlennek számító Stallonét a hollywoodi sztárok sorába emelte. Szerepel az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című könyvben.

A Rockyt öt folytatás és három spin-off rész követte: Rocky II. (1979), Rocky III. (1982), Rocky IV. (1985), Rocky V. (1990), Rocky Balboa (2006) valamint a Creed: Apollo fia (2015), a Creed II. (2018) és Creed III. (2023).

A filmben szerepet vállalt a nehézsúlyú bokszoló Joe Frazier, aki a valóságban háromszor is megmérkőzött Muhammad Alival (a szókimondó Apollo Creed figuráját részben Ali alakja ihlette). Az Oscar-díj ceremónián Stallone és Ali egy rövid komikus jelenetet adott elő, hogy megmutassák, Ali nem érezte bántónak a filmet. Frazier mellett a sportriporter Stu Nahan is szerepet kapott, a rádiós és televíziós bemondóval, Bill Baldwinnal együtt. A Troma Entertainment alapítója, Lloyd Kaufman egy részeget alakít.

Stallone bátyja, az énekes-dalszerző Frank Stallone utcai énekesként látható (Frank a második és harmadik részben is feltűnik).

Stallonét a forgatókönyv megírására a Chuck Wepner és Muhammad Ali között 1975. március 24-én lezajlott legendás mérkőzése ihlette, ahol az esélytelennek tartott Wepner 15 meneten át talpon maradt, végül a meccs utolsó pillanataiban technikai KO-val veszített. A sokak által komolytalannak és nyilvános viccnek tartott összecsapás meglepő eredménnyel zárult; Wepner azon kevesek közé tartozik, akik tizenöt menetet végig tudtak küzdeni Ali ellen, noha az előrejelzések szerint három menetet sem bírt volna ki - ráadásul a kilencedik menetben padlóra is küldte Alit. Chuck Wepner 2003-ban beperelte Stallonét, mert állítása szerint a színész éveken át az ő beleegyezése nélkül használta nevét a filmmel kapcsolatban és pénzt követelt a Rocky-filmek sikere után. Három évig tartó pereskedés után Stallone peren kívül egyezett meg a hajdani ökölvívóval.

Stallone Wepner küzdelme mellett a saját történetét is beleírta a filmbe, mint nincstelen, igyekvő forgatókönyvíró és színész, aki képtelen befutni és ismertté válni a nagyközönség számára.

A film cselekményének néhány emlékezetessé vált jelenetéhez - amikor Rocky a hűtőházban felaggatott húsokat használja bokszzsákként, illetve a múzeum lépcsőin való futás - a nehézsúlyú bajnok, Joe Frazier felkészülési módszerei szolgáltak alapul, azonban Frazier elmondása szerint ezért soha nem kapott semmiféle ellenszolgáltatást.

A stúdió munkatársainak tetszett a forgatókönyv, azonban Rocky alakját olyan már befutott sztárokkal akarták megformálni, mint Robert Redford, Ryan O'Neal, Burt Reynolds vagy James Caan. Stallone viszont a felajánlott magas pénzösszeg és családtagjai biztatása ellenére sem volt hajlandó eladni forgatókönyvét és ragaszkodott a főszerephez.

A film csupán 1,1 millió dollárból készült, de az Egyesült Államokban több mint 117 millió dollár bevételt ért el, míg a világ többi országában körülbelül 108 millió dolláros bevételt hozott, így az összbevétel eléri a 225 millió dollárt. A sportdrámákat tekintve a Rocky a negyedik helyezést foglalja el, a sorozat harmadik és negyedik része, illetve a Vágta (2003) című film után.

A Rocky-filmeket összességében nézve, az amerikai bevételek alapján a Rocky a harmadik helyen áll, a Rocky IV és a Rocky III után.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_sylvester_stallone_rocky.jpgStallone a film egyik jelenetében

Hová menjünk? Moziba!
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_mozi.jpg

Színházi bemutató: A Körszínház bemutatta Boccaccio Dekameronjának színpadi változatát. A darabot Kazimir Károly rendezte.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_kovacs_istvan_drahota_andrea.jpgAz egyik jelenetben Kovács István és Drahota Andrea

Magyar könnyűzene:
A 31. héten a magyar slágerlista a szólisták között: 1. Presser-Sztevanovity D.: Csak a szívemet adom eléd (Vikidál Gyula), 2. Szekeres-V.M. Band-S. Nagy: Őrült lány (Varga Miklós), 3. Sereg: Ne siess! (Szűcs Judit).

Az előadók között: 1. Neoton Família: Nyár van (Neoton Família), 2. Szikora-R-Go: Tavaszi bezsongás (R-Go), 3. Edda: A kör közepén állok (Edda).

Rock-sztori, Szombathelyen, könyv a Lordról
Lord - ki ne ismerné e nevet a zenekedvelő fiatalok közül? Tizenhárom éve alakult a Lord rockegyüttes Szombathelyen, akkor egy volt a városban a sok közül. Hosszú évek szívós munkájával szereztek hírnevet maguknak a megye és az országhatárain kívül. Őszinte, egyre korszerűsödő zenéjükre felfigyeltek a műfaj vezető szakemberei is. Ígéretekben nem is volt hiány, ám az igazi „áttörést” jelentő bemutatkozás, lemezfelvétel mégis elmaradt. Legalábbis Magyarországon... Amit a Lord csinál, az életforma. Fegyelem, kitartás, sok lemondás szükséges hozzá. A másik oldalon pedig ott az öröm, hogy azt csinálhatják, amit szeretnek. Erről íródott egy könyv, szerzője Kozma Gábor, a Vas népe munkatársa. A Lord (Rock-sztori, Szombathely) című írása vidéki rockzene megkésett fejlődéséről, máig ható akadályairól is beszél. Megszólalnak a könyvben a zenészek, sőt a szakma országosan ismert személyiségei is.
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_lord_rock_sztori.jpg

Külföldi könnyűzene:
A héten az amerikai slágerlistákat Paul Young Everytime You Go Away-je, a nyugat-európai slágerlisták többségét a Kool & The Gang Cherish című számai vezetik.

A hét átigazolási hírei az NB I-ben: Másfél év franciaországi idegenlégióskodás után hazatért a Vasasba Váradi Béla.

Az MLSZ előzetes hozzájárulást adott több labdarúgó átigazolásához. Végleges, hogy két játékosért (Dan László és Gere László) Fitos József a Haladásból a Bp. Honvédba kerül.

Szekszárdról az Ú. Dózsába igazolt Vígh Péter.

A Vasas játékosa lett a szegedi Balogh Attila.

Erdélyi Károlyt, a Ganz-MÁVAG kapusát leigazolta a Ferencváros.

Handel György, az Ú. Dózsa és az MTK-VM egykori csatára a Volánból az újonc Siófokba került.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_handel_gyorgy.jpgHandel György az első siófoki edzésén

Potyogtak a gólok az NB I-es csapatok előkészületi találkozóin. Hétfőn Rába ETO-Ajkai Alumínium 2:1 (1:0). Ajka, 400 néző. G.: Sarlós, Melis.

Kedden Debrecenben barátságos előkészületi labdarúgó mérkőzésen 1200 néző előtt a szovjet Zsalgirisz Vilniusz 3:1 (1:1) arányban győzött a DMVSC ellen. Büntetőből született - Benyó révén - a hazaiak szépítő találata.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_dmvsc_zsalgirisz_kaunas.jpgA három gólt szerző Narbekovas csatában a debreceni védőkkel

Szerdán az Intertotó Kupában a Videoton meglepő vereséget szenvedett Prágában. Bohemians-Videoton 5:2 (2:0). Prága, 5000 néző. Góllövők: V. Hruska (35., 50. és 70. perc), Chaloupka (27. és 63. perc), illetve Novath (54. perc). Szabó (87, perc). A szünet után kitámadó Videoton ellen a helyzeteit remekül kihasználó Bohemians fölényes győzelmet aratott.

Nemzetközi mérkőzést játszott az MTK-VM labdarúgócsapata, és jó erőt képviselő ellenfélét győzött le. MTK-VM-FC Magdeburg 3:2 (1:1). Hungária krt., 2500 néző. Góllövők: Fodor, Orovecz, Balogh T.

Pécsi MSC-Szekszárdi Dózsa 2:1 (1:0). Újmecsekalja, 300 néző. G.: Mészáros és Turi.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_pecsi_msc_szekszardi_dozsa_lovasz_ferenc.jpgLovász (középen) sokszor belebonyolódott a cselezésbe a szekszárdiak elleni edzőmérkőzésen. Most is a túlerővel szemben próbál zsebkendőnyi területen cselezni - sikertelenül

Veszprémi SE-Siófok 2:2 (1:0). Balatonalmádi, 200 néző. G.: Handel, Szajcz.

DMVSC-Karcagi SE 6:0 (6:0). Debrecen. G: Magyar Zs. (2), Bücs, Tóth (öngól), Mörtel, Benyó.

Haladás-Austria Salzburg 4:0 (2:0). Salzburg. G.: Nagy (2), Görög (2).

Délután a Megyeri úti temetőben a család, az Újpesti Dózsa vezetői és sportolói, valamint a szurkolók jelenlétében Szusza Ferenc avatta lel a Fogl testvérek közös síremlékét. Fogl István, Fogl Károly és Fogl József 1919 és 1929 között meghatározó egyénisége volt az UTE labdarúgócsapatának.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_szusza_ferenc.jpgSzusza Ferenc, az Ú. Dózsa egykori kiváló csatára emlékezik a régi időkre, amikor Újpesten a Fogl testvérek nevétől voltak hangosak az utcák, a terek. A volt nagyszerű labdarúgók sírkövét az Újpesti temetőben avatták fel

Csütörtökön a kispesti pálya átépítése miatt rendhagyó módon a Fáy utcában búcsúzott el a játéktól a Honvéd négy volt válogatott játékosa. A piros-fehér színekben annyi sikert elért Gujdár Sándor, Pál József, Pintér Sándor és Kozma Mihály búcsúfellépésére ötezer néző volt kíváncsi.
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_bp_honved_partizan_beograd.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_bp_honved_partizan_beograd_pinter_sandor.jpgAz utolsó cselek Pintér Sándortól

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_bp_honved_partizan_beograd_gujdar_sandor_pal_jozsef.jpgAz utolsó labdafogás és az utolsó kapusbiztosítás (Gujdár Sándor és Pál József)

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_bp_honved_partizan_beograd_pinter_sandor_pal_jozsef_gujdar_sandor_kozma_mihaly.jpgA búcsú pillanatai

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_bp_honved_partizan_beograd_sallai_sandor.jpgSallai ad be a kihúzódó Csapljics mellett

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_bp_honved_partizan_beograd_garaba_imre.jpgGaraba fejpárbaja

Szintén csütörtökön délelőtt elindult Kínába, a 16 éven aluliak labdarúgó világbajnokságára a magyar válogatott. A küldöttség előbb Párizsba repült, s onnan pénteken folytatta az útját Sanghajba. Huszonhármán keltek útra. Vezető Szepesi György, az MLSZ elnöke, s a 18 játékossal tart Bicskei Bertalan ifjúsági szövetségi kapitány.

A magyar csapat Sanghajban vívja majd csoportmérkőzéseit. Az első ellenfél július 31-én, szerdán Mexikó, majd augusztus 2-án, pénteken Brazília, két nappal később pedig Katar. A csoport első és második helyezettje játszhat tovább.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_magyar_ifjusagi_c_valogatott.jpgA 16 éven aluliak ifjúsági válogatottja. Hátsó sor: (balról) Szőczey István, Harcsár Attila, Petres Tamás, Tartási István, Kovacsevics Árpád, Huszák Zsolt, Limperger Zsolt, Jávorka András. Középső sor: Kecskés Attila, Ördögh József, Horváth Csaba, Bicskei Bertalan szövetségi kapitány, Reszeli-Soós István edző, Palaczki János, Kisistók András, Molnár Zsolt. Ülnek: Villányi Gábor gyúró, Farkas János, Marik László, Udvardi Tamás, Páling Zsolt, Kanál Zoltán, Nagy László orvos

Krakkóban a Békéscsaba Előre Spartacus labdarúgócsapata, a helyi Hutniktól 2:0-ás félidő után 3:1-re kikapott. A lilák gólját Csanálosi lőtte.

Pénteken Siófoki Bányász-NK Rijeka 2:0 (1:0). Siófok, 500 néző. G.: Tieber, Handel.

A nyári nemzetközi labdarúgókupában a befejezéshez közeledik a küzdelem. Szombaton mind a négy magyar részvevő pályára lépett. Az Intertotó Kupa idei kiírásában a magyarok közül elsőként az MTK-VM csapata örülhetett, hiszen egy fordulóval a befejezés előtt már megnyerte a 11. csoport vetélkedését. A Videoton még reménykedhet hazai döntetlenje után a csoportgyőzelemben, akárcsak az idegenben egy pontot szerzett Ú. Dózsa. A Zalaegerszeg pozíciója végleges, a 7. csoport második helyén végzett.

4. csoport:
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_intertoto_kupa_videoton_st_gallen.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_intertoto_kupa_videoton_st_gallen_szabo_jozsef.jpgSzabó (balról) többször veszélyeztette a vendégek kapuját, de gólt ezúttal nem tudott szerezni

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_intertoto_kupa_videoton_st_gallen_vadasz_imre.jpgVadász (10-es) lövésének útját állják a svájci védők. Ehhez hasonló jelenetek bőven voltak a mérkőzésen

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_intertoto_kupa_videoton_st_gallen_majer_lajos.jpgMájer, embere és a labda

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_intertoto_kupa_videoton_st_gallen_csatajelenet.jpgCsatajelenet a középpályán

A csoport másik találkozóján Bohemians-AIK Stockholm 1:1 (0:1).

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_intertoto_4_csoport_tabella.jpg

7. csoport:
Young Boys-Aarhus 0:1 (0:0), Górnik Zabrze-ZTE 1:1 (0:1).

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_intertoto_7_csoport_tabella.jpg

10. csoport:
Hammarby-Ú. Dózsa 2:2 (1:0), Eisenstadt-Valerengen 1:2 (0:1).

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_intertoto_10_csoport_tabella.jpg

11. csoport:
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_intertoto_kupa_mtk_vm_aarau.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_intertoto_kupa_mtk_vm_aarau_fodor_imre.jpgFodor lőtte az MTK-VM második gólját

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_intertoto_kupa_mtk_vm_aarau_szeibert_gyorgy.jpgSzeibert György egyelőre jól játszik új egyesületében, az MTK-VM csapatában. Ezúttal azonban hibázott, 11-esét Böckli hárította az Intertotó Kupa mérkőzésen

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_intertoto_kupa_mtk_vm_aarau_ottmar_hitzfeld.jpgNyár van. IIyenkor megengedett, hogy az edző is rövidnadrágban foglaljon helyet a kispadon. Persze, Ottmar Hitzfeldet, a svájci Aarau mesterét akár játékosnak is nézhetnénk... Hitzfeld nem akármilyen futballista volt; a müncheni olimpián tagja volt annak az NSZK-csapatnak, amelyik a középdöntőben 4:1-re kikapott a magyaroktól

A csoport másik találkozóján Csernomorec Burgasz-Start Kristiansand 2:0 (0:0).

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_intertoto_11_csoport_tabella.jpg

Pécsi MSC-Siófoki Bányász 2:1 (1:1). Siófok, 500 néző. G.: Dárdai, Réfi, ill. Boda.

Haladás-Ajkai Bányász 3:2 (1:0). Szombathely, 100 néző. G.: Nagy J., Pados, Marton.

A piros-kék labdarúgók Szabadkán, nemzetközi tornán vesznek részt. Vasas-Bácska FK 3:0 (0:0). G.: Izsó, Balogh A., Csorba.

Az Ausztriában túrázó Rába ETO labdarúgócsapata Klagenfurtban lépett pályára. Rába ETO-Austria Klagenfurt 1:1 (1:0). 600 néző. G.: Hajszán.

Hétvégén rendezték Egerben a Marlboro-kupát. Az első napon DMVSC-Salgótarjáni BTC 4:1 (3:0), 1000 néző. G.: Kiss J., Benyó, Mörtel, Nagy L. A torna másik mérkőzésén: Eger SE-Banska Bystrica 4:2 (3:1).

Vasárnap is tikkasztó meleg fogadta a harmadik helyért pályára lépő két csapatot. A stadionban valósággal vibrált a levegő, amikor az előző napi két vesztes kezdéshez állt. Banska Bystrica-Salgótarjáni BTC 4:1 (3:1). A döntőbe két, egymást jól ismerő csapat került. Már-már úgy tűnt, a 90 perc nem hoz döntést, ám egy váratlan potyagól eldöntötte a kupa sorsát. DMVSC-Eger SE 1:0 (0:0), 2000 néző. G.: Magyar

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_marlboro_kupa_dmvsc_eger_paroczai_bucs_smuczer.jpgA kupadöntő egyik pillanata: Paróczai (2-es mezben). Bűcs és Smuczer küzd a labdáért

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_marlboro_kupa_dmvsc_eger_csepregi_laszlo.jpgCsepregi tör előre a debreceni védők gyűrűjében

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_marlboro_kupa_dmvsc_eger_mezo_kiss_janos.jpgA vándorserleggel a győztes debreceniek. Mező kapus, és Kiss J., a csapatkapitány

Tornát rendeztek Tatabányán is a hétvégén. Szombaton: Csepel-Dunaszerdahely (csehszlovák) 1:0 (0:0). Tatabánya, 800 néző. G.: Ivanics. A másik találkozón Tatabányai Bányász-Komarno (csehszlovák) 3:0 (1:0). Tatabánya, 1000 néző. G.: Plotár, Hermann, Emmer.

Vasárnap a döntőben Tatabányai Bányász-Csepel 2:0 (1:0). Tatabánya, 1000 néző. G.: Kiprich (2).

És akkor lássuk a lényeget, a második és a harmadik vonal éves mérlegét!
Véget ért a hatalmas menetelés, 38 fordulón át harcolt egymással (hol fellángoló, hol kissé lankadó lelkesedéssel) az NB II-es bajnokság 20 csapata, egy olyan pontvadászatban, amelynél Európában terjedelmét tekintve csak az angol bajnokság hosszabb... A folyamatos, hétről hétre történő megméretés ellenére a széles közvéleményben a második vonal csapatai nem hagyhatnak többet futó benyomásoknál, felületes impresszióknál. Vannak, akik csak azt figyelik, hogy végül melyik két csapat jut majd az élvonalban; vannak, akiket a kiesés elleni harc foglalkoztat leginkább, s akadnak olyanok is, akik személyes kötődéseiknél fogva egy-egy város, vagy helység csapatával szinte együtt szurkolják végig a bajnokságot.

Ez a gyorsmérleg sem tör a teljességre. Néhány jellemző mondatban annyit próbál meg elmondani, amelyek, ha másra sem, de talán a történtek továbbgondolására késztetik az olvasót.

Emlékeztetőül az NB II. végeredménye:
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_tabella.jpg

Az élmezőny:
A Volán SC-nél a múlt nyári emlékezetes események után mindenki arra számított, hogy majd valahogy elvegetálnak a továbbiakban a második vonalban, s hogy leszámoltak már igazán szép álmaikkal. Aztán maguk a játékosok döntötték úgy, hogy igenis megpályázzák az NB I-es státust. Az őszi idényben szerzett behozhatatlannak látszó előnyüket a tavaszi szakasz középső harmadában aztán csaknem „eltapsolták”, a hajrára azonban olyan győzelmi sorozatot tartogattak, amelyre az üldözőknek már egyszerűen nem maradt kontraválaszuk. Rekordokat javítottak, ők győztek a legtöbbször, ők szerezték a legtöbb gólt, s az sem akármilyen „csúcs”, hogy akkor váltottak edzőt, amikor fél esztendő után először engedték át a vezetést a táblázaton a Siófoknak! A Volán SC korán vált „felnőtté”, hiszen alig pár évvel „születése” után már a sportág második vonalában, az NB I B-ben játszott. Fúzió folytán először az NB III-ba, majd rögtön utána az NB lI-be került, s amíg ott küzdött, mindig bajnokjelölt volt. 1969-ben egy ponttal előzte meg a BVSC-t, a következő évben (igaz, legnagyobb ellenfele, a Kazincbarcika hamar „kipukkadt") nagy fölénnyel nyert az NB II. Északi csoportjában. A nagy lehetőségek csapata nagy tettekre is képes, de labdarúgásban (sokéves tapasztalat ez) nemcsak a lehetőségek döntenek. Azóta sok idő eltelt, sokszor sütött a nap a Volán-fiúkra, tavaly azonban válságos időt élt át a kék-fehér gárda és vezérkara. A nehéz napok múltával magára talált az együttes és nemcsak rutinjával, hanem tudásával is a többiek fölé emelkedett, s a végén arra is volt idő, hogy néhány tehetséges fiatalt is kipróbáljon a vezetés.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_nagykanizsa_volan.jpgA végelszámolásnál már nem számított, de meglepetést okozott a tavasz elején a bajnok nagykanizsai pontvesztése az irreális talajon. Kelemen előrevetődve megszerzi az Olajbányász egyenlítő gólját. Nagykanizsa-Volán 2:2

A Siófoknál beért a vetés: Szőke Miklós vezetőedző nagyszabású vállalkozása sikerrel járt. MNK-győzelem után az NB I. Négy esztendő alatt a megyei bajnokságból vezette csapatát a legjobbak mezőnyébe a nagytudású mester, olyan „tábornokok” segítségévei, mint Pardavi, Virágh, Onhausz, Bódi, Tieber... A fiatalabb korosztály is hozzátette a magáét a veretes sikerhez, az előbbiek rutinja nélkül azonban ez most kevés lett volna a végső befutáshoz! Látványosan játszanak, ha csak mód nyílik rá, támad, rohamoz az egész csapat. Jószerivel kisiklás nélkül küzdötték végig a bajnoki évet, S miután legnagyobb riválisukat, a Vácot kétszer is legyőztek, minden tekintetben bizonyították, hogy megérdemeltek. Érdekes, hogy a siófokiak mennyire gyatrán kezdték ezt a bajnokságot. Előfordult, hogy három mérkőzésen 11 gólt kaptak. A felemelkedés egyértelműen - nyilván a lelki béklyók elvesztése után - a KEK-ből való tisztes búcsút követően kezdődött. Azután már csak Baján és Nyíregyházán, valamint otthon a Salgótarjántól szenvedtek vereséget! Amit pedig az utolsó 21 találkozójukon produkáltak, az minden tiszteletet megérdemel. Ezalatt 11-szer győztek és tízszer végeztek döntetlenre. A gólkülönbségük 40-20! Hát csoda, hogy a végén feljutottak?

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_siofok.jpgAz NB I-be jutott játékoskeret

A Váci Izzó az NB I-es bajnokság nagy meglepetése! Az NB II-es bajnokság nagy vesztese. Újonc létükre az utolsó előtti fordulóig esélyük volt a feljutásra. A legtöbb újat ők hozták, a legtöbbet róluk beszéltek. Sokan idő előtt kikiáltották őket a feljutás biztos esélyesének. Talán ebbe buktak bele…

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_volan_vac.jpgA másodosztály 24. fordulójában volt először a bajnokságban a Vác nem feljutó helyen a Czabán Samu téri döntetlen után. A hazaiak egyik támadása a Volán-Vác (1:1) rangadón

A középmezőnybe a Diósgyőrtől a Metripondig bezárólag tartoznak a csapatok. A DVTK négypontos hátránnyal indult az évnek, s ők tudták a legjobban, hogy ilyen előnytelen pozícióból szinte reménytelen a feljutás. Egy ideig a kiesés ellen is küzdöttek, így aztán végső helyezésük tulajdonképpen dicséretre méltó.

Makray Balázs vezetőedző „csodát tett” a korábbiakban „egérszürke” Debreceni Kinizsivel.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_debreceni_kinizsi.jpgMasszív debreceni védekezés, a siófoki Olajos az „áldozat"

Az 1:0-ás hazai győzelmek csapata, a Salgótarján viszont sokkal inkább edzőjének, Haász Sándornak mérkőzések utáni nyilatkozataival, mint kiegyensúlyozott játékával tündökölt.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_szolnok_salgotarjan.jpgEzúttal egy idegenbeli 1:0-ás vereség: Romanek szinte a teljes vendégvédelem asszisztálása mellett is kapura tud fejelni a Szolnoki MÁV MTE-Salgótarján (1:0) találkozón

A Szolnoki MÁV MTE hosszú időn át ijesztgette a feljutásra esélyeseket, legnagyobb tette a nyíregyházi győzelem volt, elérhető, igazán reális közelségbe azonban sohasem került számára az élvonal...

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_szolnoki_mav_mte_soproni_se_rostas_sandor.jpgA hazai pálya előnyét általában jól kihasználó Szolnoki MÁV MTE labdarúgó csapata megérdemelten nyert 4:0 arányban Sopron ellen is. Képünkön a második gól előtti pillanat: Kántor beadását Rostás levette, s mielőtt a labda földet ért volna, nagy erővel a hálóba bombázott

A bajnokság legfurcsább „repülését” a Nyíregyháza csapata mutatta be. A mínusz négy pont ellenére volt olyan időszaka a bajnokságnak, amikor akár a feljutást is kiharcolhatták volna. Aztán amikor hivatalosan is bejelentették, hogy vezetőedzőjük, Dalnoki Jenő ősztől a Ferencváros kispadján ül majd, mintha tűt szúrtak volna a luftballonba, úgy engedtek mind lejjebb és lejjebb.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nyiregyhaza_moldvan_miklos_szikszai_mihaly.jpgMoldván Miklós és Szikszai Mihály. Ketten maradtak az egykori nyíregyházi aranycsapatból, amely az NB I-be jutást kiharcolta és ott az első évben, újoncként 7. lett

A Sopron a jó, megbízható középcsapatok sorába lépett, látványos bravúrok és megrázó nagy kudarcok nélkül.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_debreceni_kinizsi_sopron.jpgTeljes erővel védekeznek a fehér mezes vendégek. Debreceni Kinizsi-Sopron 1:0

Hozzávetőlegesen ugyanez mondható el a Kazincbarcika gardájáról, nekik azonban játékosállományuk alapján jóval előkelőbb helyen illett volna zárniuk az esztendőt! A barcikai szurkolók nem is olyan régen ezrével keresték fel a KVSE stadionját, mert úgy vélték, keresve sem találhatnának maguknak jobb vasárnap délutáni elfoglaltságot a meccsnézéstől. Ez az idő elmúlt, belenyugodni azonban a változásba nem szabad! Vissza kell szerezni a nézőket, ez pedig csak egyféleképpen érhető el: jó játékkal, pompás győzelmekkel.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_kazincbarcika_dvtk.jpgA felvétel a Kazincbarcikán lejátszott KVSE-DVTK találkozón készült. Piel kapus már verve, de a labda mellé gurul. Akkor a diósgyőriek nyertek 3:1-re, a tavaszi visszavágón viszont a sárga-kékek győztek 1:0-ra

Az újonc Dunaújváros a mezőny pofozógépe volt kezdetben, aztán egyetlen átigazolás - Szepesi László érkezett a csapathoz a télen Győrből - elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy jelentős lépeseket tegyenek a felsőház főié. A tavaszi idény közepe táján bravúrt, bravúrra halmoztak, s már-már úgy tűnt, hogy akár a dobogós helyezést is megcélozhatják, amikor egyetlen hazai vereség elegendő volt ahhoz, hogy ismét csak szürkébe váltsanak át...

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_szolnoki_mav_mte_dunaujvarosi_kohasz.jpgSikeres idegenbeli újvárosi pontszerzés egy végigvédekezett mérkőzés után. Amire a hazaiaknak futotta: tömegjelenet Holló kapuja előtt. Szolnoki MÁV MTE-Dunaújvárosi Kohász 0:0

Kutasi László, a DVTK volt válogatott játékosa első bajnoki évét töltötte az edzői kispadon, keze alatt a Metripond nem lépett ugyan előbbre korábban megszokott pozícióinál, de azt feltétlenül a mentségére keli felhozni, hogy ez a jelenlegi csapat személyi összetételében már közel sem az, mint amelyik nem is olyan régen, még az NB I-et ostromolta. Gólerős középcsatáruk, Stark Győrbe távozását a mai napig sem heverték ki.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_szekszardi_dozsa_metripond.jpgA szekszárdi Szabó (fehér mezben középen) elől Szenti ment a 16-os oldalvonalánál. Szekszárdi Dózsa-Metripond 1:0

A kieséstől hosszú időn át fenyegetett Baja esetében perdöntő lépésnek bizonyult Novák Dezső szaktanácsadó szerződtetése, hiszen színrelépése után a csapat lépésről lépésre távolodott el a legveszélyesebb zónától.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_bajai_sk_sbtc.jpgMint a Sugovicában fuldoklónak a szalmaszál, úgy hiányzott a bajai labdarúgóknak a Salgótarján elleni győzelem. Morvai elől rúgja el a labdát a tarjáni védő a Bajai SK-SBTC (1:0) mérkőzésen

A veszélyeztetett csapatok közül a Szekszárdnak tavaszi bravúrsorozatra volt szüksége a bent maradás kiharcolásához, de ezt a csapatot most már olyan régen fenyegeti az elbukás veszélye, hogyha alapvető fordulat nem történik, akkor a kiesés elkerülhetetlen - hosszú távon... Mintha csak egymásra kopírozták volna, a szekszárdi együttes utóbbi kétéves NB II-es teljesítményét. Ezúttal sem sikerült magasabbra állítani a mércét, hiszen jószerivel a rajttól a célig a kiesés elleni harcra összpontosított a gárda. Tavaly júniusban csak az utolsó, mert az utolsó előtti mérkőzésükön vált bizonyossá NB II-es tagságuk meghosszabbítása. A 33 pont mindkét esztendőben 43,4 százalékos teljesítményről árulkodik. Ez a pontmennyiség egy éve csak a 17., az idén viszont - a véghajrában körbeverték egymást az alsóháziak, míg a Szekszárd ponterős finise csak Dunaújvárosiban szakadt meg - a 14. helyre rangsorolta a Dózsát.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_szekszardi_dozsa_suba.jpgSuba (fehérben) 13 góljával a csapat legeredményesebb játékosa lett

Nagyszerű sikerektől díszes edzői pályájának talán legnehezebb esztendejét élte át Szőcs János a Nagykanizsai Olajbányász kispadján. A kanizsai labdarúgók - sok évre visszatekintve - az egyik leggyengébb évüket zárták. Le kell tehát vonni a tanulságokat annak érdekében, hogy a csapat mielőbb ráléphessen a felfelé vezető útra.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nagykanizsa_martinkovics.jpgA nagykanizsai Martinkovics az idény legszebb gólját rúgja a 22. sz. Volán ellen

Dr. Dunai János sok éves távollét utáni visszatérése sem úgy sikerült a Keszthely kispadján, mint azt ő maga remélte.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_keszthely.jpgHalász volt a legeredményesebb keszthelyi játékos. Képünkön: az Ózd elleni mérkőzésen talált a hálóba

Temesvári Tibor nem sokra ment a Bakony Vegyész csapatával, amely tele van ugyan ismert, az élvonalat is megjárt játékosokkal, mégis az utolsó fordulóig remegnie kellett mindenkinek, aki érzelmileg kötődik ehhez a patinás klubhoz.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_szekszardi_dozsa_bakony_vegyesz.jpgAz egyik győzelem, ami biztos kellett a bentmaradáshoz. A hazai Kovács B. elől Andorka merész kivetődéssel ment a Szekszárdi Dózsa-Bakony Vegyész (0:1) találkozón

És végül a búcsúzók: az már az őszi szezonzáráskor mindenki számára világos volt, hogy a Tapolcai Bauxitbányász és a 22-es Volán bicskája beletörik az NB II. fájába. Olyan gyorsan, mint ez a két csapat, talán még soha senki nem mondott búcsút a második vonalnak. Tapolcán a szinte hihetetlen játékoshiány (Mészáros Imre vezetőedző 13 játékossal gazdálkodhatott...); a „kis” Volánnál pedig a több mint szűkös anyagiak pecsételték meg a csapat sorsát. Egyik helyen sem tettek meg mindent a bentmaradás kiharcolásáért, a megszokottnál is hamarabb beletörődött a tapolcai és a rákoscsabai vezetés abba, hogy ősztől már a területi bajnokságban folytatják a játékot. Teljesen más eset a harmadikként hozzájuk csatlakozó Ózdi Kohász csapata, hiszen ők az utolsó kilencven percig elkeseredett küzdelmet vívtak a talponmaradásért, ám hogy ez végül nem sikerült, az igazán nem sorolható a nagy igazságtalanságok kategóriájába! játékosai pedig fényes bizonyítékát adták annak, hogy adott esetben teljesen mindegy, ki ül az edzői kispadon. Ózdon úgy látják, a korábban sikeredzőnek kikiáltott, ám az idén tavasszal a 27. forduló után leváltott Szendrei Béla a hibás elsősorban a bukás miatt. Sajátos álláspont, annyi bizonyos. De az ózdiak számára adott a javítás lehetősége - csak éppen egy osztállyal lejjebb…

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_szolnoki_mav_mte_ozdi_kohasz.jpgAz ózdiak lettek a legjobb kiesők. Itt sötét mezben Szolnokon védekeznek és nem eredménytelenül. Gól nélküli döntetlennel zártak

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_22_sz_volan.jpgTömegjelenet a 22-es számú Volán kapuja előtt, a rákoscsabaiak többet védekeztek az idényben, mint támadtak. A labda már a háló felé tart, ez a találat jelentette a piros-fehérek vezetését. Középen az NB II. gólkirálya, Dzurják látható

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_debreceni_kinizsi_tapolcai_bauxitbanyasz.jpgHáromnegyed távnál, mikor még csak egy pontra voltak a tapolcaiak a bentmaradást jelentő helytől (és a Szekszárdi Dózsától), apró bravúrokra is képesek voltak. A debreceni gól előtti pillanat, Czanka kapus tehetetlen: Debreceni Kinizsi-Tapolcai Bauxitbányász 1:1

Hogy akkor végül is milyen volt ez a legutóbbi bajnokság? Közepes színvonalú, ugyanakkor meglehetősen kiegyensúlyozott. Olyan, amelyben ismét csak két-három együttes vallotta nyíltan feljutási szándékát. Olyan, amelyben ismét kialakult egy kilenccsapatos „derékhad”, amelynek igazából - különféle okok miatt - nem volt, vagy nem is lehetett nagyravágyó álma. És olyan, amelyben viszonylag rövid idő alatt kirajzolódott a kép azokról az alsóházi együttesekről, amelyekben egyik napról a másikra él vezető és játékos.

Az NB II. góllövőlistája:
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_gollovolista.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_dzurjak_jozsef_dvtk.jpgA képről ítélve úgy tűnik, hogy Dzurják kézzel tereli a labdát a hálóba, pedig a látszat ezúttal csal. A csatár lendületének következtében került magasra a kar, pedig az NB ll-es gólkirály (28 góllal végzett az első helyen a mesterlövészek versengésében!) ezúttal szokásához hűen, fejjel talált be a soproniak hálójába az egyik hazai mérkőzésen

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_debreceni_kinizsi_laszlo_istvan.jpgLászló István (Debreceni Kinizsi) ősszel még holtversenyben állt a lista élén

Csökkent a nézők száma:
Az 1984/85-ös labdarúgóidény nem hozott túl sok örömet az egyesületeknek, a szövetség vezetőinek, de még a szurkolóknak sem. Ezt igazolja, hogy tavaly 1 103 200 néző tekintette meg a 380 találkozót, az idén csak 916100 szurkoló volt a 379 mérkőzésen. (A 22. sz. Volán-Szekszárd mérkőzést nem vettük figyelembe.) A legtöbb nézőt Nyíregyházán (97 100), a legkevesebbet pedig Tapolcán (20 500) jegyezhettük fel. Meglepő, hogy amíg Veszprémben az 1983/84. évi bajnokságban 55 400-an szurkoltak, az 1984/85-ös bajnokság mérkőzéseit csak 21 ezren tekintették meg. A tudósításokból az is kiderült, hogy a tavasszal 91 000 emberrel kevesebben látták a találkozókat, mint az ősszel.

Sok volt a játékos:
A 379 bajnoki mérkőzésen 453 (!!) játékos jutott szóhoz. A veszprémi Bognár, a soproni Dercsár, a salgótarjáni László és Zimonyi, a debreceni Takács, a szolnoki Repka, a siófoki Horváth II. és a diósgyőri Menyhárt E. valamennyi találkozón szerepelt. Figyelemre méltó, hogy a Siófok 18, a Metripond 19, a Sopron, a Vác, a Salgótarján és a Nagykanizsa 20-20 játékost szerepeltetett a bajnoki idényben. Ugyanakkor Rákoscsabán 31, Szekszárdon 27, Veszprémben 26, Tapolcán 24 labdarúgó kapott játéklehetőséget. Veszprémben Baumholczer, Diósi, Hertelendi és Papp, Tapolcán pedig Szíjgyártó és Brezniczky csak ősszel játszott.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_szolnoki_mav_mte_22_sz_volan_repka.jpgA szolnoki Repka volt az egyik játékos, aki minden percet a pályán töltött. Szolnoki MÁV MTE-22. sz. Volán (2:1) mérkőzésen eszmélt és fejelt gólt. Ezzel vezettek a hazaiak 1:0-ra

Játékvezetők:
A 379 bajnoki mérkőzésen 88 játékvezetőt foglalkoztatott a JB. Tavasszal tizenegy új sípmester mutatkozott be, viszont nyolc vezető bíró csak az őszi találkozókon fújta a sípot. A játékvezetők közül Plasek 10, Eőry 9, Juhász I., és Vankó 8-8 összecsapást irányított. A veszprémi Hamar László két NB II-es mérkőzés levezetésére kapott megbízást. Bognár I., Maczkó, Jaczina, Orovecz, Varga E., Szántó, Lázin, Hartmann és Szávó egy-egy találkozót vezetett.

Eredmények:
Huszonegyféle eredmény született a 380 találkozón. Meglepő, hogy az 1:0-ás eredményt hetvenegy mérkőzésen érték el a csapatok. Az 1:1 negyvenkétszer, a 0:0 és a 2:0 negyvenszer, a 3:1 harminckilencszer fordult elő. A 2:1 harminckettő, a 3:0 huszonöt, a 4:1 tizenkilenc összecsapáson született. Tizennyolc találkozó 2:2 arányú döntetlennel fejeződött be. A 3:2 tizennégy, a 4:0 tizenkettő és a 3:3 arányú döntetlen hat találkozón fordult elő. Négyszer értek el a csapatok 5:0 és 6:0-as győzelmet. Háromszor jegyezhettük fel az 5:2 és a 6:1-es eredményt. A 4:2, 5:1 és a 7:0 két-két mérkőzésen, a 4:3 és a 6:5 egy-egy esetben fordult elő. A veszprémiek 6 (!) mérkőzésen kaptak ki 1:0-ra, ebből négyszer hazai pályán! A tapolcaiak négy találkozón szenvedtek 2:0 arányú vereséget.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_debreceni_kinizsi_dvtk.jpgAz egyik 3:3-as találkozó a hatból a Debreceni Kinizsi-DVTK végeredménye volt. Piel öklözve ment László elől...

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_szlnoki_mav_mte_volan.jpg...és egy másik 3:3-ra végződött mérkőzés: az első szolnoki gólt Sugár fejelte a Szolnoki MÁV MTE-Volánon

Fegyelem:
A sárga és piros lapok beárnyékolták a játékosok magatartását. Tavaly 647, az idén 644 sárga kártyát osztottak ki a játékvezetők. Az őszi 10. fordulóban játszott a legtöbb „sárgalázas” játékos, ekkor 28 (!) játékosnak mutatták fel a játékvezetők a sárga lapot. A legkevesebbet (9-9) sárga lap a 25., 31. és a 33. fordulóban került kiosztásra. A mezőny „legsárgább” csapatának a Bauxitbányász együttese bizonyult, 44 színes lappal. Őket követi a Veszprémi SE és a Nagykanizsa 43-43, valamint a Keszthely 40 sárga lappal. A legkevesebb - huszonkettő - „sárga lapos” játékost a Nyíregyháza szerepeltetett.

Csökkent a kiállított játékosok száma is. Egy évvel korábban 64, most 55 piros lapot mutattak fel a játékvezetők. Volt olyan mérkőzés, amikor a bajai együttesből 3 (!) játékos is a kiállítás sorsára jutott. A csapatlistát is a Duna-partiak vezetik 7 kiállítással. A tapolcaiak 5, a hódmezővásárhelyiek, szekszárdiak és a veszprémiek 4-4 játékosa gyűjtötte be a piros lapot. Az 1984/85-ös bajnoki idényben csak tíz forduló volt kiállításmentes! A bajai Evanics, a tapolcai Kovács és a veszprémi Major 2-2 mérkőzésen került a kiállítás sorsára.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_major_ferenc.jpgMajor Ferenc, az NB II. egyik renitense

Csökkent a gólok száma:
Az 1983/84. évi bajnokságban 1145 gólt (ebből 117-et tizenegyesből), az 1984/85. évi bajnoki idényben pedig 1025 gólt (a büntetőből elért gólok száma 85) rúgtak a csapatok. Érdemes megemlíteni, hogy a veszprémi és a tapolcai együttes hazai pályán összesen „csak” annyi gólt rúgott, mint az 1940-es évek végén a híres ferencvárosi Deák Ferenc, aki egymaga 52 (!) góllal járult hozzá csapata sikeres szerepléséhez. Vagy a Baja, Keszthely, Veszprém és Ózd csapata együttesen rúgott annyi gólt vidéken, mint Deák. A legtöbb gólt a 8. fordulóban lőtték a csapatok, amikor a hazaiak 28-szor, a vendégek 12-szer találtak a hálóba. A 25. forduló összecsapásain jegyezhettük fel a legkevesebb gólt, amikor a tíz találkozón összesen csak 10 (!) gól született, melyből 7 a hazai, 3 a vendégcsapatok nevéhez fűződik. Ebben a fordulóban hat helyi és hét vidéki együttes nem rúgott gólt. Meglepő, hogy 78 mérkőzésen nem rúgtak gólt a hazai csapatok. A vendégegyütteseknek 160 összecsapáson nem sikerült a hálóba juttatni a labdát. A vendégcsapatok a 9. fordulóban érték el legszebb sikerüket. A 31 gólból 18-at rúgtak (csak a Nagykanizsa nem rúgott gólt), és a megszerezhető 20 pontból tizenkettőt „hazavittek".

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_baja_dvtk.jpgAz egyik gól az 1145-ből, Andreidesz lövése megoldhatatlan feladat elé állította Piel kapust, de a végeredmény: Bajai SK-DVTK 2:3 lett

Berúgott büntetők:
A játékvezetők összesen 117 büntetőt ítéltek, ebből 85 gól született. A legtöbb 11-est a Dunaújváros javára ítélték a sípmesterek. Az újonc Duna-parti gárda 12 esetben rúgott büntetőt és abból 4-szer hibázott. A keszthelyiek két 11-est rúghattak, de egyikből sem született gól. A veszprémiek javára 4 (Házi 3 és Havasi 1), a tapolcaiakéra 5 (Glázer 5) büntetőt ítéltek a játékvezetők és valamennyit értékesítettek is a csapatok. A 22. sz. Volán javára nem, a Kazincbarcika ellen pedig nem ítéltek 11-est tavasszal a mérkőzést vezetők. Kilenc-kilenc alkalommal volt a büntetőpontra leállítva a labda a Szekszárd és a Dunaújváros ellen. A veszprémiek és a tapolcaiak egyaránt négy-négy büntetőt „kaptak", A legeredményesebb „ítéletvégrehajtónak" a nagykanizsai László (7), a debreceni Magyar A. (6), a tapolcai Glázer (5) bizonyult.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_vadon_lajos.jpgÍgy (is) lehet örülni egy kihagyott 11-es után. No, a fehér mezes Debreceni Kinizsi-játékosok természetesen nem büntetőt hibázó társukat ölelgetik önfeledt mosoly kíséretében, hanem kapusukat, Vadon Lajost, aki itt éppen a hódmezővásárhelyi Szenti 11-esét tette ártalmatlanná. A debreceni cerberus ezt a ritka bravúrt még az ősszel kétszer megismételte!

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_nyiregyhaza_kazincbarcika.jpgMájer, a KVSE kapusa csapata egyik legmegbízhatóbb pontja volt. Ezúttal viszont Vágó tizenegyesből jár túl az eszén a Nyíregyháza-Kazincbarcika (4:1) mérkőzésen 

A hazai pálya előnye(?):
Hazai eredmények alapján kiesett volna a Veszprémi SE csapata. Az idényben meglepő volt a veszprémiek hazai mérlege. Ősszel csak 3, tavasszal pedig 4 győzelmet arattak. Az őszi idényt ötvenszázalékos teljesítménnyel zárták. A tavaszi első négy mérkőzésen 2:5-ös gólkülönbséggel csupán 1(!) pontot szereztek. Viszont az utolsó hat találkozón „gyűjtött" 10 pontjukkal a mezőny egyik legeredményesebb csapatának bizonyultak. A Tapolcai Bauxitbányász tavasszal „leszerepelt" és ennek köszönhette kiesését. Csak a Sopron együttesét sikerült legyőzniük.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_hazai_tabella.jpgNyíregyházától és Diósgyőrtől 4-4 büntetőpont levonva. Azonos pontszám esetén az egymás ellen elért eredmények rangsorolnak

Idegenben:
A vidéki eredmények alapján igen változó a kép. A 22. sz. Volán és a Tapolca egyetlen mérkőzésen sem tudott győzni. A tapolcaiak csak Kazincbarcikáról és Debrecenből „raboltak" egy-egy pontot. A veszprémiek a kiesett Ózd otthonából hozták el a bentmaradáshoz szükséges két pontot. Meglepő a Dunaújváros kilenc(!) idegenbeli döntetlenje.
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_vendeg_tabella.jpg

Posztonkénti rangsor:
Érdekes vállalkozásba fogott a Dunántúli Napló című megyei lap. Ebben az évben is elkészítette a Népsport minősítése alapján, az NB II-es labdarúgók rangsorát. Ezúttal nem a legjobb kétszáz játékos eredményeit vették alapul, hanem mindazokét, akik a legtöbb pontot összegyűjtött labdarúgó teljesítményének legalább a 25 százalékát elérték. A játékosok élmezőnye:
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_ranglista.jpg

Az NB II-es bajnokságban az év játékosa Olajos Sándor, a Siófoki Bányász beállósa lett. Hét ponttal előzte meg Huszárt, a Volán hátvédjét. Olajos elsőségéhez nem férhet kétség. Szőke Miklós edző is csapata egyik erősségének tekintette, különösen mióta a beállós posztra került. Visszalapoztuk mi is tudósításainkat: a neve alig-alig hiányzott a jók közül.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_olajos_sandor.jpgAz év játékosa, Olajos Sándor

A bajnokság csapata: László (SBTC) - Szabó (Szekszárd), Takács (D. Kinizsi), Olajos (Siófok), Huszár (Bp. Volán) - Rostás (Szolnok), Szeibert (Bp. Volán), Hatvanger (Bp. Volán) - Tieber (Siófok), László II. (D. Kinizsi), Jankovics (Siófok).

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_salgotarjan_szolnoki_mav_mte.jpgLászló lett az év kapusa. Zimonyi fejjel tisztáz, a kifutó László ölében László János ül a Salgótarján-Szolnok (2:3) mérkőzésen

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_siofok_volan_kezdes.jpgHatvanger a legjobbak között. A kezdés előtt. Balról: Varga, Hatvanger, Gergácz partjelző, Büki játékvezető, Láng partjelző, Bódi és Horváth II. a Siófokon lejátszott Siófok-Volán (3:3) mérkőzésen

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_strausz_laszlo_vaci_izzo_mte.jpgStrausz László, a Váci Izzó beállósa és csapatkapitánya is a legjobbak között

A B-csapat: Horváth II. (Siófok) - Szenti (Metripond), Giron (Nyíregyháza), Strausz (Vác), Szalai (Vác) - Seres (Bp. Volán), Polónyi (Vác), Menyhárt (DVTK) - Megyeri (Szekszárd), Dzurják (DVTK), Dercsár (Sopron).

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_szekszard_tapolca.jpgMegyeri (fehér mezben) a teljesítménye alapján bekerült a B-csapatba. A Dózsa harmadik gólját lövi a Szekszárd-Tapolca 7:0-ás mérkőzésen

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_nb_ii_vac_siofok_tieber_szalai_strausz.jpgSzalai (jobbra) is a második legjobb csapatba került. Harmadtávnál, amikor a Siófok megállította a Váci Izzó diadalmenetét. Strausszal próbálják Tiebert szerelni a Vác-Siófok (1:3) találkozón

Területi bajnokságok: a csoportok és a bajnokok
Duna-csoport: Oroszlányi Bányász

Emlékeztetőül:
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_duna_csoport_tabella.jpg

A hatvanas-hetvenes években reneszánszát élte a csapat. Az NB I/B-t mintha csak nekik találták volna ki. Az egyetlen olyan együttes, amelyik játszott (nem is akárhogyan) abban a 15 második vonalbeli bajnokságban, amelyikben a felszabadulás után egy (!) csoportban küzdöttek a második vonalbeli csapatok. 1963 őszétől az NB I/B-ben, 1974 őszétől az NB II-ben. Közel másfél évtizeden. át a második vonal legstabilabb együttesének bizonyult. Az első NB I/B-ben a 2. helyen kötöttek ki, de akkor nem volt feljutó. Kétszer a 3., egyszer a 4. helyen végeztek. A 70-es évek vége felé már elmaradtak a sikerek. 1979/80-ban a Komárom megyei bajnokságban küzdöttek, aztán mégis csak felkerültek a területi mezőnybe. Amikor két éve Mezei József lett a csapat edzője, újra sikeres évek következtek. Először a 2., most pedig az első helyet hódította el a bányászegyüttes. Az utolsó mérkőzés után könnyeztek, sírtak, s ugyanez volt a helyzet két héttel később, az osztályozó után is! De az első alkalommal örömkönnyeket hullajtottak, másodszor azonban...? Mezőtúron az osztályozón elvesztették az NB II-be való feljutást.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_duna_csoport_oroszlany_dorog.jpgFejpárbaj a Duna-csoportban, Oroszlányi Bányász-Dorog 1:0

A területi labdarúgó-bajnokságba feljutott Pest megyei csapatok az elmúlt esztendőkben csak átszállójegyet váltotta, egyéves szereplés után kiestek. Kivételt jelent a gödi gárda, amely megkapaszkodott a Duna-csoportban. A Göd mérkőzéseinek csaknem felén ért el döntetlen eredményt, s ezt nagyon pontosan beosztotta. Ősszel és tavasszal, valamint otthon és idegenben egyaránt hétszer ikszelt. A csapat két félévi teljesítménye is megegyezik, mindkétszer 15 pontot gyűjtött. Sőt, tavasszal pozitív gólkülönbséggel büszkélkedhettek.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_duna_csoport_bp_epitok_toth_karoly.jpgAz egykori ferencvárosi nevelés, Tóth Károly az ezüstérmes Építők egyik legjobbja volt

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_duna_csoport_vasas_ikarus_hideg_laszlo.jpgHideg László, a Vasas Ikarus csapatkapitánya, nyolc éve játszik a mátyásföldi együttesben. Kóczián Antal edző legfőbb segítsége, amolyan összekötő kapocs az edző és a játékosok között

idokapszula_nb_i_1984_85_oszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_teruleti_bajnoksagok_duna_csoport_erd_bvsc_pal_jozsef.jpgPál József (Érd) vezeti fel a labdát, aki a mezőny legjobbja volt. Érd-BVSC 3:1

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_duna_csoport_oroszlany_dorog_csepecz_janos.jpgEgy másik veterán a Duna-csoportban: Csepecz János, a dorogiak legmegbízhatóbb pontja

Körös-csoport: Délép SC

Emlékeztetőül:
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_koros_csoport_tabella.jpg

„Az ország egyik legjobban ellátott sportegyesülete, amelynek szinte mindene megvan…" Jó néhányszor elhangzott ez a megállapítás a Délépről az elmúlt években. Szerte az országban ezrek és ezrek csodálkoztak, hogy a Délép labdarúgói miért a harmadik vonalban kínlódnak. Ez amolyan szólás-mondás, de sok igazság volt benne. Az elmúlt években ugyanis rengeteg jól ismert játékosa volt a csapatnak. Egyszer az NB II-ben is szerepelt, de hamar lejjebb csúszott, és tartós „bérletet” váltott a harmadik vonalban. Ott általában helytálltak játékosai, hiszen például a területi bajnokságban kétszer a. 3. helyen végeztek, kétszer pedig (az idén és tavaly) bajnokságot nyertek. Ez már Ondrik István működése alatt történt, amikor egyébként is sok minden megváltozott. És bár ezúttal méltó ellenfelei voltak az osztályozón a Ganz-Mávagnak, mégis elvéreztek. Amin talán nem is lehet csodálkozni, hiszen július elején az önálló Délép SC is megszűnt.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_koros_csoport_delep_sc_kovacs_bela.jpgVégy egy jó kapust, a bajnok szegediek is ezt vallották. Kovács Béla egy lábról szed le labdát

Az idei bajnokságot a korábbihoz képest magasabb színvonal, élesebb, kiélezettebb harc jellemezte, hisz csak az utolsó fordulókban dőlt el a bajnokság és a kiesés sorsa. A Délép az elmúlt évi bajnoksághoz viszonyítva jobb teljesítménnyel - 73.3 százalékkal - végzett az első helyen (A szegediek a múlt évadban 71.7 százalékos teljesítményt értek el).

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_koros_csoport_delep_sc_miske.jpgA szegedi Szabó (9) elől látványos megoldással szabadít fel Jagicza, a Miskei Tsz SK játékosa a Délép SC-Miske 2:0-ás mérkőzésen

Négy olyan csapat volt. amelynek reális esélye volt a bajnoki cím elnyerésére. Ezek: Délép, KTE, Miske és KSC. Végül is a Miske és a KSC nem tudott lépést tartani a Délép és a KTE együttesével.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_koros_csoport_kecskemet_seres_zoltan.jpgSeres Zoltán a kecskemétiek legjobbja volt

Az újoncok közül a Miske - ősszel még vezették a tabellát - kimagasló szereplésével elvitte a bronzérmet több nagy múltú csapat elől.

Vajon hogyan tud megélni manapság a sportág harmadik vonalában egy olyan kiscsapat, amelynek hátterét egy két és félezres lélekszámú község, illetve annak termelőszövetkezete jelenti? Megélni (szerényen és szegényesen) megélhet - gondolná az idegen -, de az ilyen élet tengődés, szenvedés, teli bosszankodással, szomorúsággal lenne. Egy kisközség kiscsapatáról, a Bács-Kiskun megyei Miskéről van szó, amelynek vezetői, dolgozói, lakói szerencsére nem így gondolkoztak és nem így gondolkoznak! Valamit elhatároztak és megvalósítottak, „bekapták a nagy halakat (legalábbis legtöbbjüket)” és a tavaszi idény kezdetéig elölről nézték a táblázaton a Kőrös-csoport többi 15 csapatát! Mert a Miskei TSZ SK a Kőrös-csoport első helyén várta a tavaszt...

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_koros_csoport_miskei_tsz_sk.jpgA nagy meglepetés, a Miskei TSZ SK őszi első helyezett csapata. Sokan talán még a község nevét sem hallották, azt meg pláne kevesen tudják, hogy ez a település már a XV. század elején is élt, létezett, s történelmünkben is szerepelt

A csapat végigjárta azt az utat, amelynek első állomása a járási bajnokság, második a megyei II. osztály, harmadik a megyei I. osztály volt, s nagyon megküzdött azért is, hogy végre eljuthatott a területi bajnokságig. A Tsz-elnök régebben azt is elmondta, hogy a II. osztályban kétszer is elbukott az együttes az osztályozón, majd a tanulóévek után sikerült a területi bajnokságba jutnia. Ez azonban nem ment könnyen, hiszen 1983-ban, a megyei bajnokságban, befejezés előtt négy fordulóval furcsa módon vesztették el a halasiak elleni rangadót. Ha akkor győznek, akkor esetleg nem a kiskunhalasiak, hanem ők kerülnek feljebb. A Kiskunhalas egy év után kiesett és - ilyen az élet - a miskeiek (most már visszavonhatatlanul) felkerültek a területi bajnokságba. És bármilyen furcsán hangzik, megelőzték tíz város, köztük Kecskemét egyik csapatát (ősszel még a Délép SC-t is!), a Szarvast, a Békést, a Gyulát...

Tisza-csoport: Honvéd Szabó L. SE

Emlékeztetőül:
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_tisza_csoport_tabella.jpg

„A H. Szabó L. SE a területi bajnokság legszerencsésebb együttese", hangzott el sokszor és sok helyen tavalyelőtt, s az idén is. 1982/83-ban április végéig még 7 bajnokjelöltje volt a Körös-csoportnak, végül is az egyetlen Szolnok megyei „vendég”, elvitte a bajnoki aranyat. Később az osztályozón a H. Papp J. SE ellenében feljutott az NB II-be. Egy évi NB II-es kirándulás után újra a területi bajnokság következett. - Tavasszal sérülések és a leszerelések a csapatot meggátolták a jobb eredmények elérésében - jegyezte meg Varga Gábor, a Szabó L. SE ügyvezető elnöke. Szerencsére a túri gárda összeszedte magát, s az utolsó öt mérkőzésen elért 100 százalékos teljesítményével megszerezte a bajnokságot. A bátrakat segíti a szerencse, tartja a latin közmondás (Fortes fortuna adiuvat), s ha ez igaz... Mindenesetre a Szabó L. SE 2:0-ás győzelme Oroszlányban az osztályozók legnagyobb meglepetése.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_tisza_csoport_honved_szabo_l_se_mezotur.jpgA mezőtúri bajnokcsapat, állnak, balról: Földesi János vezető edző, B. Tóth József intéző, Horváth, Kiss, Nagy, Hídvégi, Hegedűs, Lehota, Molnár, Dávid, Brochauser, Krecska, Nyilas, Szilágyi Sándor gyúró, Máté Ferenc technikai vezető, Szűcs Lajos szertáros. Guggolnak balról Kosztolnik, Hrotkó, Domján, Quirikó, Tyukodi, Kántor, Vékony, Béres, Sándor, Őz, Pék, Andriska, Oláh, Mihalics

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_tisza_csoport_duse.jpgEzüstérmes a Debreceni Universitas lett, amely a hajrában néhány pontot „elhullajtott” - váratlanul. Állnak balról: Lipcsei. Szabolcsi, Lukács, Varga, Honti, Stercel. Guggolnak: Ludánszki, Novák, Pistár, Vékony, Kiss

Dráva-csoport: Komlói Bányász

Emlékeztetőül:
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_drava_csoport_tabella.jpg

Dorog, Salgótarján, Tatabánya... Már sok szép sikert aratott mindhárom az NB I-ben, amikor 1957-ben a Komló is színre lépett. De amilyen gyorsan érkezett, ugyanolyan gyorsan távozott. Három év után azonban újra sikerült. 1967 és 73 között 11 alkalommal szerepelt a legjobbak sorában, s kétszer MNK-döntős is volt. A tizenkét év után NB I/B-s, majd NB II-es, végül már területi mérkőzések jelentették a labdarúgást a több mint 30 ezres lélekszámú város igényessé vált szurkoló számára. Amikor pedig a „totóvész” Komlót is elérte, szinte minden veszélyben forgott, hiszen másfél csapatra való komlói játékos volt érdekelt a kínos ügyben. Aztán mégis csak összefogott néhány kemény, labdarúgást szerető komlói ember és sok mindent rendbetett. Ez tavaly történt, s az idén már kamatozott. Így nyert bajnokságot a bányászegyüttes. Következett az osztályozó. A visszalépett Motim TE helyett a Sabaria SE-vel játszott, s az eredmény (1:0, 1:1) a Komlónak az NB II-t jelentette.

A komlóiak tavaszi teljesítményéről mindent elmond ez a három tabella. Igaz, mindenhol csak picivel, de az élen végeztek. Nem is csoda, hogy ők lettek a bajnokok.
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_drava_csoport_palyavalszto_tabella.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_drava_csoport_vendegkent_tabella.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_drava_csoport_tavaszi_tabella.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_drava_csoport_komloi_banyasz.jpgA területi bajnokság Dráva-csoportjának első helyezettje, a Komlói Bányász együttese. Álló sor balról jobbra: Bodai Ferenc szakosztályvezető, Prohászka István ügyvezető elnök, Baán, Hegyi, Csordás István edző, Tigyi, Incze, Mács, Katona, Tihanyvári, Faragó József pályaedző, Lahó István technikai vezető. Guggolnak: Vukmann, Varga, Hohmann, Barta, Zrínyi, Kresz, Papp, Vigh, Hüber, Erdősi István gyúró

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_drava_csoport_paks_mazaszaszvar.jpgEgy pillanat a Dráva-csoportból: A Paksi SE-Mázaszászvári Bányász mérkőzésen ment a paksi védelem

Mátra-csoport: Ganz-Mávag Vasas SE

Emlékeztetőül:
idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_matra_csoport_tabella.jpg

A bajnok nem szorul különösebb bemutatásra, hiszen a negyvenes években már az NB I-et is megjárta. A felszabadulás után még nagyobb lehetőségek nyíltak meg a kőbányai gárda előtt, valami azonban mindig közbejött, a kísérletezés sikertelen maradt. Sőt később, az NB II-ből is kipottyant. Tavaly nagy változások történtek a szakosztályban. A 19-es keret 13 játékosa eltávozott - nagy meglepetésre - a csapat volt játékosát, Kisteleki István szakedzőt bízták meg a vezetőedzői munkával. Az együttes fokozatosan lendült bele, és a bajnokság után az osztályozót is megnyerte. Most a keretet feltöltve 10 új játékos került az együttesbe. Igen jó hatást keltett Ganz-Mávag-szerte, hogy a csapatot dr. Juhász Adám vezérigazgató is fogadta. - Nem bajnoki reményekkel indulunk az új idénynek, de szeretnénk elérni, hogy ne csak a sportvezetés, hanem a vállalatvezetés is büszke legyen labdarúgóira - jegyezte meg a vezetőedző. - Szeretnénk, ha közönségünk is megszaporodna, persze, azt is tudjuk, hogy ez elsősorban rajtunk múlik majd.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_matra_csoport_ganz_mavag_oroszki_peter.jpgOroszki Péter a csoport gólkirálya lett. A Videoton, az Eger, a Csepel, a Siófok, a Tatabánya és az MTK-VM vezetői is érdeklődtek utána, de ő egyelőre marad a Kőbányai úton...

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_matra_csoport_ganz_mavag_bodnar_istvan.jpg...csatártársasa, Bodnár István is a csapat erőssége volt

Az őszi bajnok Hatvan, tavasszal jelentősen visszaesett. A két idény táblázatát összehasonlítva, a leglátványosabb „zuhanást” a St. Síküveggyár, a H. Papp J. SE és a Sajóbábony produkálta 11, illetve 10 helyezéssel történt hátrábbkerüléssel. Érdekes, hogy a három kiesett csapat (Borsodi Építők Volán, Füzesabony, MVSC) a tavaszi eredményei alapján nincs a kiesőhelyen.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_matra_csoport_tavaszi_tabella.jpg

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_matra_csoport_hatvan_zombori.jpgA hatvani színekben játszó Zombori - sötét mezben - sikeres évet zárt, a csoportban az idény egyik legjobb játékosa volt

Bakony-csoport: Motim TE

Emlékeztetőül:

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_bakony_csoport_tabella.jpg

A célok eleinte szerények voltak. Az 1981/82-es első területi bajnokságban megelégedtek volna az élcsoportbeli helyezéssel is - ami persze tág fogalom - végül is a második helyen kötöttek ki! Aztán közbeszólt a „totó-vész” néven ismert labdarúgó-betegség, és egyik napról a másikra az együttes öt legjobbja kényszerpihenőre vonult. Amikor rendbe jöttek a dolgok 1983/84-ben, már majdnem teljes volt a csapat, nem fenyegette veszély a mosonmagyaróváriakat, a 8. helyen végeztek. És következett az 1984/85-ös bajnokság. Itt már ment minden, mint a karikacsapás.

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_bakony_csoport_sabaria_motim_te.jpgTavasszal szakadó esőben játszották a Bakony csoport rangadóját Szombathelyen. A Sabaria 5:1-re lelépte a listavezető MOTIM gárdáját. A kiütéses győzelmet jól illusztrálja a felvétel, Holdosi elrobog egyik védő mellett

A Timföldgyár ebben az évben ünnepli alapítása 50. évfordulóját, s az ünnepséghez a labdarúgók jó szerepléssel akartak hozzájárulni. Sikerült! Bajnok lett a Motim TE, készülhetett volna az osztályozóra. Ehelyett? Huszonnégy órával a bajnokság megnyerése után anyagiak hiánya miatt vissza kellett lépnie már osztályozótói is a csapatnak. A többi már történelem…

idokapszula_nb_i_1984_85_tavaszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal_teruleti_bajnoksagok_bakony_csoport_mav_dac_papai_vasas.jpgA Bakony-csoport egyik kora tavaszi mérkőzésén a MÁV DAC első gólja, amelynél a kapus „kihalászta” a labdát, de a közelben álló játékvezető jól látta, hogy túljutott a gólvonalon. MÁV DAC-Pápai Vasas 4:0

Az NB I. 1985/86-os Bevezetőjével folytatjuk.

Kiemelt támogatónk:
idokapszula_nb_i_nepsport.jpg

Aranyfokozatú együttműködő partnerünk:
idokapszula_nb_i_kepes_sport.jpg

Ezüstfokozatú együttműködő partnerünk:
idokapszula_nb_i_labdarugas.jpg

Bronzfokozatú együttműködő partnerünk:
idokapszula_nb_i_nepszabadsag.jpg

Emlékeztetőül:

Időkapszula: NB I. - 1984/85

Szintén figyelmükbe ajánljuk: 

Időkapszula: NB I. - 1980/81
Időkapszula: NB I. - 1981/82
Időkapszula: NB I. - 1982/83
Időkapszula: NB I. - 1983/84

Végül egy kis kötelező irodalom: 

Osztálynapló
Két évtized felejthetetlen és elfelejtett magyar hálóőrei

Köszönetnyilvánítás:

Sorozatunk nem jelenhetne meg Kárpáti Tamás segítsége nélkül, akinek ezek a kincsek digitalizálva is megvannak. Köszönet illeti a Népsport tudósítói gárdáját is a kiváló összefoglalókért. Belenézünk az Arcanum Adatbázisba is, mert nekik is szokott lenni releváns érdekességük.

Megjegyzés:

A sorozatot maribor és a szerethető dózsás együtt készíti, a szerző neve csak blogmotor etetésére van feltüntetve.

Olvasóink segítségét szeretnénk kérni: Szívesen fogadunk kiegészítéseket, javításokat, javaslatokat, korabeli anyagokat, egyszóval bármit, amivel pontosítani és jobbá lehet tenni a sorozatot. Különösen örülnénk, ha volt játékosok, edzők, vezetők, játékvezetők, gyúrok, jegyszedők, szurkolók és bárki más, akinek valamilyen története, emléke van, jelentkezne nálunk és egy-egy interjúval és beszélgetéssel színesíteni tudnánk az anyagot. Elérhetőségeink: emailen a valogatott.blog@gmail.com, Twitteren @ValogatottBlog, Facebookon pedig megtalálhatóak vagyunk a https://www.facebook.com/Valogatottblog címen. Előre is köszönjük.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr4218277627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása