Közismert tény, hogy a heti rendszerességgel bírózó edzők mindig úgy indítanak, hogy "nem szokásom a bírókkal foglalkozni, de..."
De nekünk tényleg nem szokásunk más sajtóorgánumok tárgyi tévedéseit felhánytorgatni, hiszen mi is fogtunk mellé nem egyszer, és sokszor a legalaposabb körültekintéssel megírt cikkbe is be-becsúszik egy-egy ordító hülyeség.
De azért a Sportgéza tegnap esti cikke mégis kissé meglepett. Bár az angolok edzésmódszereiről szóló beszámolók sem számítanak friss hírnek, hiszen az angol sajtó már egy hete részletekbe menően kielemezte azokat, az igazán megdöbbentő rész csak ezután jön:
Mindeközben a BBC úgy értesült, hogy Ecuador ellen kísérletezni fog Roy Hodgson és a Manchester City szélsőjét, James Milnert játszatja majd jobb hátvédként, miután Glen Johnson nem győzte meg Peru ellen, míg Wayne Rooney a középpálya bal szélén kap helyet.
Sok poszton bizonytalan még a szövetségi kapitány a kezdőcsapat kapcsán, ezért Jack Wilshere, Alex Oxlade-Chamberlain, Ross Barkley és Rickie Lambert is lehetőséget kap, hogy meggyőzzék játékukkal Hogdsont.
A BBC értesülései márpedig általában nagyon megbízhatónak számítanak, de most különösképpen azok, hiszen mint a fenti idézetben hivatkozott BBC-s meccsbeszámolóból is kiderül, az Ecuador elleni meccset már három nappal ezelőtt, szerdán, lejátszották...