Szerkesztőtársunk pont egy éve jelentkezett utoljára küzdősportokkal kapcsolatos önvallomásával és a hozzá hasonló lelkes amatőröknek szóló kedvcsinálójával (Miért a thai-boksz?). Másik bejegyzésében rámutatott, hogy milyen könnyen tehetünk a saját egészségünkért és állóképességünkért akár otthon is (Edzeni, edzeni, edzeni!).
Vajon mi történt az elmúlt egy évben és mik az idei tervek? Mi az a fontos dolog, amire megtanította bloggerünket a 2017-es esztendő? Mit hoz a 2018-as év? Utóbbira részben máris tudjuk a választ: még több bejegyzést ebben a témában, ugyanis elindul új sorozatunk, melyben hősünk visszatér a klasszikus blog-formátumhoz, és hétről-hétre megosztja velünk a thai-boksszal kapcsolatos élményeit. És egyúttal szeretnénk üzenni, hogy negyvenhez közel sem késő elkezdeni, vagy újrakezdeni. De tényleg döntsük el, hogy akarjuk-e, vagy nem, mert a félmegoldásoknak ez esetben semmi értelme.
Aki esetleg mégsem olvasott bele a korábbi bejegyzésekbe, annak kedvéért ismétlem meg: ez a sorozat főként azoknak, azokról szól, akiknek munka, család, magánélet, egyéb hobby mellett nincs lehetősége heti 2-3 alkalmat kedvenc sportjukra szánni. A cél éppen ezért a szűkös időkeretből kihozni a maximumot és rávilágítani arra, hogy ha nem is egykönnyen, de igenis le lehet adni a súlyunkból, erősödhetünk és ügyesebbek lehetünk, ha ezt a kevés időt megfelelően használjuk fel. A magasabb szinthez több kell, mindenek előtt több idő.