Válogatott okosságok

Még jó, hogy évekkel ezelőtt ráálltam erre, hogy a cikk címe mindig az eredmény, csak így, natúr. Ellenkező esetben most túl szaftos címet adtam volna a mai értékelésnek, attól tartok. 

Persze, írhatok én már bármit, ez már semmin nem változtat. Viszonylag simán kaptunk ki az előzetesen az egész EB egyik leggyengébb csapatának tartott Csehországtól. 

Pontozásos alapon Triscsuknak lehettek volna esélyei. De a meccset gólra játszották (Fotó: EHF)

1981. április 18-19., Húsvét hétvégéje.

Húsvét és húsvéti ülésszak a Parlamentben (a Népszabadság karikatúrája) 

December első hétvégéjén a világot lázban tartó Barcelona-Real árnyékában az NB III Nyugati csoportjában is egy kis "El Clásicót" rendeztek, mégpedig a Diósd-Érd szomszédderbi formájában. Ez a mérkőzés hagyományosan érdekes, izgalmas presztízsrangadó, tekintettel arra, hogy a két település földrajzilag gyakorlatilag egybeépült, egymással határos. Az MLSZ azonban sokadik furcsa húzásával épp a derbi előtt nem hosszabbította meg a diósdi pálya licencét, így aztán a csepeli stadionban kellett megrendezni a környéken népszerű mérkőzést. Ezáltal a hangulat sem lehetett olyan, mint az eredeti helyszínen-mindössze 60 nézőt számoltunk... Hab a tortán, hogy a Diósddal és Érddel egy csoportban szerepel a Csepel FC is. Így viszont, ha már a Csepel legendás stadionjában jártunk, alaposan szemügyre is vettük az ódon létesítményt, megdöbbentő időutazásba csöppentünk.

1981. április 11-12., a hónap második hétvégéje.

Gyertek Hobóra! 

Guttmann Béla neve viszonylag jól ismert Magyarországon, többszörös magyar, portugál és olasz bajnok, osztrák és portugál szövetségi kapitány, a Benficával kétszer is BEK-et nyert szakember a legsikeresebb edzőink közé tartozik. Cikkünk másik főhősét azonban (akiről már megemlékeztünk egy cikkünkben) valószínűleg még a focitörténet iránt érdeklődő olvasók közül is csak kevesen ismerik, pedig a Magyarországot Guttmannhoz hasonlóan az 1920-as évek elején elhagyó Czeizler Lajos az olasz válogatott szövetségi kapitánya is volt, edzői pályafutása során összesen hét – svéd, olasz, portugál – bajnoki címet szerzett. Mindketten az 1920-as évek elején az MTK-ból távoztak külföldre, s bár sosem játszottak együtt, edzőként többször is keresztezte egymást pályafutásuk.

A Guttmann Béla életéről 2015-ben megjelent könyv

1981. április 4-5., a hónap első hétvégéje.

Merénylet Ronald Reagan, az Egyesült Államok 40. elnöke ellen

Bizonyára sokan azt gondolják, hogy a bejegyzéshez az alapötletet jórészt a közelmúlt aktuálpolitikai eseményei adták, de ez nem igaz. Anno írtunk egy bejegyzést 11 remek afrikai labdarúgóról, akik a kispesti vörös-fekete szerelés mellett hazájuk válogatottjának mezét is magukra húzhatták. Ahhoz az ihletet az éppen akkor zajló Afrikai Nemzetek Kupája adta. Már anno is sokan bíztattak minket a folytatás megírására, de inkább más vizekre eveztünk. Érintőlegesen azért meg-megpendítettük, hogy nem feltétlenül értünk egyet a Budapest Honvéd igazolás-politikájával, ebben a bejegyzésben fel is soroltunk egy szekérderéknyi játékost, aki a Hemingway-éra alatt megfordult a Bozsik-stadionban. Az a lista azóta még hosszabb lenne. Ám az idő és a televíziós pénzek gyökeresen felforgatták az életet a XIX. kerületben, így manapság már csak Ikenne-King és a gümőkorból nemrégiben kigyógyult „Dark” Kabangu képviseli a fekete földrészt és nagyon helyesen rengeteg kispesti nevelés lép pályára az NB I-ben.

Hogy miért pont a Budapest Honvédot pécéztem ki? Egyfelől még a honi szedett-vedett mezőnyben is legendás volt a légiós-dömping, másfelől mégiscsak ezt a csapatot ismerem a legjobban. A kiegészítésben természetesen helye lenne a legendás diósgyőri Komi-Hadra-Bakumba triónak, akik Szudánból utaztak el Miskolcra, a borsodi drukkereket keseríteni, ha Konyha Péter varázslatai nem lettek volna elegendőek. Vagy említhettük volna a győri Mokét, aki embercsempészés miatt került a hatóságok és az újságok látókörébe.

A boldog emlékezetű kilencvenes években még alig-alig bukkantak fel színesbőrű labdarúgók az NB I-ben. Aki mégis, arra többnyire jó szívvel emlékeznek a drukkerek – Kispesten remek példa erre Emmy, vagy Moses, a Vasasnál pedig Jessy, vagy Claude.

Tandia az előző listára illene, mint az elmúlt két évtized egyik legjobb légiósa Magyarországon

Ekkortájt a nem igazán minőségi idegenlégiósok románok, vagy egyéb szomszédos országból érkező spílerek – mint a lyukasmarkú újpesti kapus Roland Praj, vagy a kétballábas debreceni csatár, Toderas – a lista itt is közel végtelen, talán sokak szeme felcsillan (vagy könnybe lábad) Chiratcu (Sopron), Buliga (DVTK), Palacian (Csepel), Azoitei (Pécs, Nagykanizsa) hallatán. Ám az idő múlásával ez szép lassan megváltozott. Egyre kevesebb lett a román – és több a szerb –, az afrikai labdarúgók száma pedig elkezdett exponenciálisan növekedni. És minőség a legritkább esetben érkezett Délről - a fenti képen látható, éppen Kabát Pétert szerelő Tandia feltétlenül kivétel volt.

Jellemző a korabeli állapotokra, hogy a bajnokság kezdete előtti felkészülési meccseken a kispestiek kapusa jobb híján mezszámukon szólította a megszámlálhatatlan, utolsó pillanatban beesett próbázót és az első félidőben a védelem irányítása helyett ordítva próbálta megtudakolni a keresztnevüket.

Volt közöttük válogatott, volt közöttük tehetséges és volt jó néhány labdazsonglőr, akinek mind az életkora, mind a múltja teljesen ellenőrizhetetlen volt.

Elviekben a listánkon főleg utóbbiaknak kéne szerepelniük, de látni fogjuk, hogy az első két kategóriából is könnyű volt bekerülni a válogatásba.

A kezembe került nemrég egy táblázat a német játékvezetők díjazásáról. Találtam benne pár érdekességet.

Németországban a kézilabda Bundesliga három osztályát, valamint az ifjúsági Bundesliga egyetlen osztályát rendezi a Német Kézilabda Szövetség (DHB), az ettől alacsonyabb osztályokat, valamint a serdülőtől lefelé minden korosztályos versenyt a tartományok rendeznek - a kisebbek esetenként kooperációban. 

Te, Markus, kijön a pénzből ez az energiaital?

1981. március 25., a hónap utolsó szerdája.

Bartók centenárium 

1981. március 21-22., a hónap utolsó előtti hétvégéje.

A Tanácsköztársaság kikiáltásának ünnepe

Hungerford apró dél-angliai kisváros: mintegy ötezer lakosa van és egy ehhez illő, falusi jellegű, amatőr futballklubja. Amit 1886-ban alapítottak.