1957. augusztus 10-én született Kiss Imre, a Tatabányai Bányász egykori legendás tizenegyesölője.

Tizenhárom évesen a Hajdúböszörményi Bocskaiban kezdte labdarúgó pályafutását. Alig múlt tizenhét, amikor az egykori kapusikon, Gelei József, mint többszörös ifjúsági válogatott játékost, a bányászvárosba invitálta.

A Tatabánya ifijében a kép jobbalsó sarkában (forrás: Regős László: Tatabányai futballtörténelem)

A következő évben, 1975-ben, már kiharcolta magának a felnőtt keret tagságát is.

A Tatabánya kapusaként 1975-ben

Olyan kapusokkal kellett éveken át, nap mint nap megküzdenie a kezdő csapatért, mint Csepecz János, Dombai András, vagy akár Brünyi Béla, váltakozó sikerrel. 

Kiss Imre a Tatabánya 1983/84-es csapatképén az állósor közepén Dombai András és Gróf Attila között

A végső áttörést az 1980/81-es szezon hozta meg neki, amikor is egy Videoton elleni meccs alkalmával a sérült Dombai helyére kellett csereként beállnia, első mozdulatával hárította is Szabó József (a legendás Partizan Belgrád-ölő) büntetőjét. Ebben a bajnokságban utána közel 900 percen (kilenc teljes mérkőzés) maradt érintetlen a hálója, csapatát azonnal a dobogó második helyére repítette.

„Hallottak olyan kapusról, aki statisztikákat vezet nemcsak a saját mérkőzéseiről, hanem az ellenfelek elhibázott és sikeresen végrehajtott büntetőiről, szabadrúgásairól is? És mindezt precízen, éveken keresztül?

Nos, Kiss Imre, a Tatabányai Bányász egykori remek képességű hálóőre ilyen kapus volt.

Strigulázott, karikázott, csillagozott, színezett, satírozott. S nem mellesleg: miután az újságokból „kiszemezgette", később pedig a televíziós gólösszefoglalók rögzítését követően videóján kikockázta, ami számára fontos volt, a gyepen szépen profitált is e háttéranyag összegyűjtéséből származó tudásból – a nyolcvanas évek első számú tizenegyesölőjét tisztelhették benne az ítélet-végrehajtók.”

(Az már csak a személyes megjegyzésem, hogy manapság már minden kapus ezt csinálja, de Imre 30 évvel (!!!) ezelőtt jegyzetelt meg videózott...)

Az 1981-es Real Madrid elleni UEFA Kupa párharc – melyen a királyi gárda csak nem kevés bírói segédlettel tudott továbbmenni, idegenben lőtt góllal – egyik főhőse volt.

Az itthoni győztes meccs csapatában

Bár, sajnos, az a nagy gyanúm, hogy a tatabányai Madrid-gólban erősen benne volt, a madridi visszavágón olyan teljesítményt nyújtott, hogy a spanyolok írásos ajánlattal bejelentkeztek érte. Mivel akkor még csak 24 éves volt, és akkor még élt a szabály, hogy külföldre csak harminc év felett mehet egy labdarúgó, Buda Istvánék az OTSH-ban egy kézmozdulattal söpörték le a lehetőségét.

A madridi éjszakában

A következő évre, mikor Mészöly Kálmán szövetségi kapitány kihirdeti 22-es keretét a spanyolországi világbajnokságra, már nem is akkora meglepetés, hogy Mészáros Bubu és Katzirz Béla mögött ő lehet a harmadik számú kapus, kiszorítván olyan hálóőröket, mint Zsiborás Gábor, Kakas László, vagy akár Gáspár József.

Az 1982-es VB tablóképén

Kiss Imre sokszoros ifjúsági válogatott volt, nyert UEFA Ifjúsági Tornán (ami az ifi EB hivatalos jogelődje volt) bronzérmet 1975-ben és ezüstérmet 1976-ban.

Az ifjúsági válogatottban 1975-ben, az álló sor közepén

Többszörös utánpótlás válogatott is volt.

Az utánpótlás válogatottban 1979-ben, a sor végén Kardos József és a klubtárs, P. Nagy László között

Örök szívfájdalma maradt, hogy a címeres mezt egyszer sem húzhatta fel magára. A legközelebb akkor járt hozzá, amikor Mezey György az 1983. szeptemberi, NSZK elleni barátságos meccs félidejében elküldte melegíteni, hogy „Zsiga” helyett lehetőséget kap, de a debütáló kapitány végül úgy döntött, nem akarja teljesen felforgatni menet közben a csapatát. Cserébe igéretet kapott, hogy az október 12-i, angolok elleni népstadion-beli EB-selejtezőn ő kapja az egyes számú mezt. Október elsején, egy bajnoki mérkőzésen Róth Antallal ütközött (a pécsi játékos teljesen vétlen volt az esetnél), nagyon súlyos térdsérülést szenvedett, azonnali műtétre szorult. A beavatkozás nyomán tüdőembóliát kapott, másfél hétig az intenzíven lebegett élet és halál között.

A rehabilitáció folyamán ideiglenesen befejezte aktív pályafutását.

Az egykori válogatott kerettag kapus, mikor otthonában lábadozott, és úgy tűnt, a pályafutása befejezésén kell gondolkodnia

1985-ben azonban a Münchenben praktizáló Tasnády professzor úr, elsők között rajta hajtott végre egy teljesen újnak számító implantációs műtéti beavatkozást, melynek során szarvasmarha-térdszalagot (közkeletű nevén: bikaszalag) ültettek a sérült térdébe. Két és fél éves kihagyás után visszatért a pályára, de addigra már jobbára csak a rutinjával és jelenlétével tudott a fiatalabb csapattársainak a segítségére lenni. Ahogy annak idején ő szorított ki fiatalon nagyobb tapasztalatú kapusokat, az ifjú bányász kapus-titán, Mázi Tamás ugyanúgy küldi őt nyugállományba. 1990-ben Kiss Imre végleg befejezte aktív labdarúgó pályafutását, megannyi felejthetetlen hazai és nemzetközi mérkőzés után. Ezek után még sokáig kapusedzőként dolgozott Tatabányán, egészen addig, amíg beteg térde engedte ezt.

A Tatabánya kapusedzőjeként 2014-ben

Kiss Imréről tudni kell, rendszeres fogadásban állt mindenkori csapattársaival (pedig mindenkori csapattársai közt voltak halálbiztos pontlövők, ítélet végrehajtók, többek közt Schmidt, P. Nagy, Csapó, Weimper, Lakatos, Kiprich, Plotár, Vincze Pilu satöbbi). "Tízből biztos, hogy nem rúgod be mind a 10-et!" Ez azért fontos, mert Imre is tudta, hogy az öt és felesről nem lehet lövést védeni, de a lövő egyet a fogadás tétje miatti idegessége, a koncentrációhiány okán biztosan elhibáz. Nem kellett konkrétan neki védenie a lövéseket, mehetett mellé, fölé, lehetett kapufa, stb... Egy ötös sorozatból, az öt és felesről ellőve, legalább egyet megfog. És a legenda szerint sohasem veszített.

Az aktuális ünnepeltünk büntetőgyilkos statisztikája pedig így néz ki:

Az 1976/77-es bajnokságban a kispesti Kocsis Istvánét fogja, 1979/80-ban a dunaújvárosi Kutiét. 1980/81-ben a már említett fehérvári Szabó József nem tudott túljárni az eszén, rajta kívül buktak még: Kádár a DVTK-ból, Csepregi a viharsarki liláktól, Gálhidi Csepelről. Következő évben a friss bajnok, Hannich Péter vérzett el vele szemben. 1982/83-ban a kispesti Varga József, a diósgyőri Oláh Ferenc, és az azévi gólkirály, tavasszal, immáron a vasi zöld-fehérek mezében, Dobány Lajos rontott. 1983/84-ben megint Hannich Péter hibázott, 1986/87-ben a debreceni Szűcs és a pécsi Lutz Jakab. 1987/88-ban az angyalföldi Gubucz eszén járt túl. 1988/89-ben jött el az ő igazi ideje, akkor vezették be, hogy nincs döntetlen, vagy ha igen, akkor következett büntetőpárbaj a rendes játékidő leteltével. Nos, itt a Tatabánya általa hozza a kötelezőket, egyaránt három büntetőt hárít a Veszprém és a Ferencváros ellen. Utolsó idényében, amúgy jutalomjáték gyanánt kivédi a pécsi Lovász Ferenc tizenegyesét is.

1981-ben egy kifogott tizenegyes Békéscsabán. Csepregi rosszul lőtte, Kiss viszont jó érzékkel hárította a lövést

Pályafutása teljességgel üres frázissá tette azt, az egyébként nem minden alapot nélkülöző szakmai megállapítást, hogy tizenegyest nem lehet kivédeni, csak rosszul  rúgni.

Tartja a kapcsolatot volt játékostársaival, amilyen ünnepségre és megemlékezésre csak tud, szívesen elmegy velük.

Régi társakkal (Lakatos Károly, Szabó György, Csapó Károly, P. Nagy László, és Fischer László) 2023-ban együtt adóznak tisztelettel az edzőlegenda, Dr. Lakat Károly emléktáblája előtt, halálának a 35. évfordulóján