Showdown. Amolyan igazi. Azzal, hogy Szerbia előző este kikapott Oroszországtól, egyértelművé vált: a magyar és a szerb válogatott ki-ki meccset játszik az olimpiára jutásért (már legalábbis feltéve, hogy Kazahsztán nem nyeri meg a két hátralévő meccsét, de ezt előre is biztosra vehetjük). 

Fotó: MKSZ

Mivel ez a két csapat mostanában nemigen játszott nagy címekért, olyan volt ez mindkettejüknek egy kicsit, mint egy VB-döntő. Itt mindent fel lehet tenni egy lapra, hatvan perc az élet, és, ha nyersz, király vagy, ha nem, csak a sírás marad, nincs második esély, nincs semmi, akkor ennyi volt. 

Csapat viszont meccsre még ennyit nem készült. Gyakorlatilag tavaly februárban kezdhették a válogatottak a felkészülést a selejtezőre, aztán a halasztás után a magyar női kézilbdában egy évig minden gondolat ekörül a selejtező körül, és lényegében ekörül az egyetlen mérkőzés körül forgott. 

Elmondhatjuk: a csapat felkészítésre a mérkőzésre tökéletesen sikerült. A mérkőzés teljes hosszában mindenki teljes koncentrációval játszott, azok is, akik éppen a padon ültek, figyelték, követték, mit kell, mit lehet csinálni, az egész teljesen professzionális módon működött. Pontosan így kell működnie egy komoly csapatnak, mérkőzésről mérkőzésre, de leginkább a kulcsfontosságú, mindent eldöntő meccseken - és ebben ezúttal nem volt hiba. 

Azt kell mondanunk, a taktikai felkészítésben sem. A védelem úgy működött kiválóan a meccs nagy részén, hogy a két belső poszton négy különböző játékos fordult meg, és a szerbek a támadásaik egy jelentős részében hét mezőnyjátékossal játszottak. Voltak hibák, persze, hibátlan védekezés nem létezik, de a szerbeket rendszeresen tudtuk, akár a hétemberes támadásaik során is, olyan lövésekbe belekényszeríteni, amiket egy Bíró Blanka kategóriájú kapusnak egyszerűen kötelező védenie. És ezúttal védte is őket, összesen tizenkét labdát fogott meg. 

Mindent elárult a meccsről, hogy Ljubomir Obradović, a szerbek szövetségi kapitánya, az első félidő végén időt kért, és fogalma se volt, mit mondjon. Ebben az egy percben benne volt a mérkőzés összefoglalása. 

A szerbek eleve idegesebbek voltak, mint mi, a magyar védelem pedig fel is őrölte őket. Kulcsjátékosok lőttek náluk egészen gyatrán, Stoiljković 1/6, Lavko 1/4, Krpež-Šlezak 3/8. Egyedül Marina Dmitrovićon védekeztünk rosszul, őrá valószínűleg nem is nagyon készültünk, különösen az első félidő második felében szerzett több gólt, ekkor gyakorlatilag ő tartotta meccsben Szerbiát. De végül őt is megoldottuk, és onnentól kezdve tényleg csak az volt a kérdés, hogy sok, vagy nagyon sok góllal nyerünk. 

Fizikálisan nem lehttek gondjaink, alapos rotációval játszottunk. Csak a jobbszélen Lukács Viktória játszotta végig a meccset, mindenki mást többször is cseréltünk, oda-vissza, ez is nagyon profi volt. Mindenki tudta is, mi a feladata. Egyedül Kuljber Katrint kellett volna a második félidőben lecserélni, mert nagyon rosszul játszott, de Elek Gábor szövetségi kapitány valamiért ennek ellenére maximális bizalmat szavazott neki - belefért. 

Foglaljuk össze roviden: a mérkőzés teljes időtartama alatt, minden egyes játékelemben jobbak voltunk, mint az ellenfél. Úgy meg nehéz kikapni. Úgyhogy a magyar válogatott készülhet a tokiói olimpiára. A szerbek nem.

Vasárnap este Oroszország ellen a csoportgyőzelemért játszunk. Ez elvileg magasabb besorolást, jobb sorsolást jelent az olimpián, bár ott a mezőny első fele olyan erős, hogy túl nagy különbség nem lehet. De vesztenivalónk egy szál se, tartalékolnunk se lesz hová, meg kell próbálni, legrosszabb esetben érvényesül a papírforma. A lényeg már ma eldőlt.